Budapest Régiségei 35/2. (2002)

KÖZLEMÉNYEK - Kárpáti Zoltán: Árpád-kori majorság Budaújlak területén 587-615

KÁRPÁTI ZOLTÁN patics alapján teljes faszerkezet, boronafal rekonstru­álható. A külső támot a verem széle és a fal közé töl­tött föld és kövek jelentették. Utóbbiaknak az épület belsejébe omlott maradványait a feltárás során jól meg lehetett figyelni. Az épület bejáratát az előkerült jelenségek alapján csak sejthetjük. Valószínűleg a D-i oldal közepén volt, amire közvetlenül a fal belső oldalán, a padlón egy­mástól 2 m-re lévő két nagyobb, lapos kő enged kö­vetkeztetni. Az épület járószintjét a fekete humuszos, agyagos alaptalajon letaposással alakították ki. A helyiség bel­ső terében tűzhelyre utaló nyomot nem találtunk. Az épület betöltése alapanyagában nem különült el az alaprétegtől. A szemetes humuszból jelentős mennyiségű háztartási kerámia került elő. A szabad tűzön való főzéskor használt ívelt falú, barna és vö­rös anyagú cserépbogrács mellett nagy számban ke­rültek elő változatosan profilált peremmel készített fazekak, leginkább kettőspereműek, de gyakori a hornyolt vagy tagolatlan szögfej- és állóperem (5-6. kép). Anyaguk alapján főként szürkésbarnára éget­tek, azonban nem ritka a fehérre égő anyagból ké­szült sem. A fazekak díszítésük alapján a fenti típu­sok korábbi változatai közé tartoznak, tehát a bekar­colt spirálvonaldísz az edény aljáig tart, de ennél ar­chaikusabbnak tekinthető a bekarcolt hullámvonallal és spirálvonallal egyszerre díszített; körömbenyo­mással, széles közű rádli jellegű mintával ellátott csoport (7. kép). A leletek között valószínűleg folto­zás céljából utólagosan átfúrt falú edény is volt (8. kép). A fehér anyagú fazekak között gyakori az Óbu­dáról, a budai Várhegyről és a közeli településekről ismert, a 13. század első felére keltezhető fröcskölt, vörös festéses, bekarcolt spiráldíszes típus (9-10. kép). A hazai készítésű edények mellett több, im­portból származó edény töredéke is, így többek kö­zött kihajló peremű szürke fazekak, illetve peremén és szája külső szélén sűrű rádlimintával díszített, szürke anyagú fazék (11. kép). A kerámialeletek mellett színes fémlelet választék került elő. A vastárgyak között kulcstöredékek, a bronz­leletek között kiemelkedő a vastag bronzlap, illetve a másodlagos felhasználásra „elraktározott" mérlegtálca darabja. A leletek között egy darab kettőskónikus üvegpalack aljtöredéke volt (12. kép). 2. ÉPÜLET (13. kép) A fenti épülettől DK-i irányban körülbelül 12 m tá­volságra 5 x 5.25 m alapterületű, az 1. épülettel meg­egyező tengelyű veremépítmény került elő. Az objek­tumot átlagosan 80 cm mélységben ásták be a földbe. A földfalat belülről lapos kövekből, szárazon rakott fallal bélelték, amelynek omladékát részben az épület belse­jében, részben az É-i oldalon a korabeli külső járószin­ten szétterülve találtunk. 3 A falazat eredeti vastagságát megállapítani nem sikerült, azonban a 30 - 35 cm-t nem haladhatta meg, ugyanis a D-i fal előtt közvetlenül kettő darab kemence került napvilágra. A tüzelőberen­dezések közvetlenül a falhoz lehettek építve, így na­gyobb falvastagság nem valószínűsíthető. A gödör szé­lei enyhén lekerekítettek voltak, az ÉK-i sarok után az É-i fal 30 cm-es kiugrással folytatódott (13-14. kép). A kemencéket a letaposott padlószintről ásták be. Mindkettő szája a helyiség központja felé tekintett. A DNy-i sarokban elhelyezett 1. számú kence átmérője 60 cm (25. kép). A járószinttől 50 cm mélyre ásták. A tűz­hely fala méhkas alakú, azaz alsó szakasza enyhén alá­vágott a padlószintnél lévő résznek. Az égésteret kita­pasztották, amely a használat során vörösre és kemény­re égett. Fűtőnyílása menetesen haladt a tűztér aljáig (13. kép). Minden bizonnyal boltozott volt, azonban beom­lott agyagboltozat nyomát nem leletük, így valószínűbb, hogy kőboltozattal látták el, amely a beomlott oldalfallal keveredett. A tűzhely alján vékony gyújtósszerű anyag elszenült maradványát és szürke hamut találtunk. A másik az előzőtől 2.5 m-re, ugyancsak a D-i fal előtt helyezkedett el, átmérője 60 cm. 30 cm mélyre ás­ták, fala az alja felé szűkült, amelyet ugyancsak kita­pasztottak (13., 16. kép) A 2. kemencével szemben az É-i fal előtt É-D-i ten­gelyű, árokszerű objektumot bontottunk ki, amelynek D-i végén karólyuk bontakozott ki. Mindkettő igen kis mértékben mélyedt a padlóba. Szerepét nem tud­tuk megállapítani. Bejáratként egyértelműen azonosítható jelenséget nem tapasztaltunk. 2/A. ÉPÜLET A 2. épület D-i falához közvetlenül ízesült a 2/a. épület (13. kép) A két objektum közös fallal ren­delkezett. 4 Némileg kisebb volt a másiktól, pontosan 4.4 x 4.6 m alapterületű. K-i földfala egy síkban futott a másik épület falával, így Ny-i fala 50 cm-rel beljebb helyezkedett el a 2. 3 Külső járószintre csak ennél az épületnél következtethettünk a ki­omlott fal alapján. Az is kiderült, hogy a terület erősen lejtett É-D-i és K-Ny-i irányban is, ugyanis míg a kövek az ÉNy-i sarok­nál 112.90 mA körüli szinten voltak, addig az ÉK-en 112.40 mA körül. A feltárt épületek belső járószintjének kialakításakor ezt az erőteljes lejtést igyekeztek kiküszöbölni, így az 1. és 2. épület ÉNy-i része lett a legmélyebbre ásva. 4 Természetesen felvetődik a kérdés, hogy a két épület között nem valószínűsíthető-e más stratigráf iai viszony is. Az alaprajzi szitu­áció alapján feltehető, hogy a 2/a épület superpozícióban van a 2. épülettel, azaz utóbbi vágta az előbbit. Ennek azonban ellent­mond az a tény hogy a 2. épület D-i falának kőomladéka a 2/a. objektum É-i részén is megtalálható volt. Úgy vélem ez csak úgy lehetséges, ha a két épület egy időben működött. 588

Next

/
Oldalképek
Tartalom