Budapest Régiségei 33. (1999)

TANULMÁNYOK - Kocsis Edit: Ásatás a Tölgyfa utca 24-ben 351-360

re, a talpgerendák szintjéről vágtak bele az agyagos talajba, és 45 cm mélyre ástak le, egészen a római szint tetejéig. (Lásd az összesítő rajzot.) Az épület érdekes, egyedi, talpgerendás szerkezetet mutat. Sajnos épp a sarokrészt nem ismerjük, de valószínű, hogy itt nagyobb cölöpöknek kellett állniuk, amelyek a tető alatti felső gerendákat s a tetőszerkezetet tartották. Az oldalfalak vázát a karósor alkothatta, a karókat pedig szokatlan módon nemcsak a talpgerendákba eresztették bele, hanem rajtuk átfúrva a talajba is. Ez a módszer a talpgerendák elcsúszását is megakadályozta. Az építmény oldalát a karósor segítségével sövénnyel befonhatták, vagy deszkákat szegezhettek rá. A paticsmaradványok teljes hiánya arra utal, hogy a fal nem volt betapasztva. A magányos, nagyméretű cölöplyuk a tetőt tartó szerkezethez tartozott, de mivel az épület teljes kiterjedését nem ismerjük, bizonytalan, hogy a tető milyen megoldású volt. A favázas ház aligha volt lakóépület, inkább gazdasági célokat szolgálhatott. Erre utal szerkezete és a tapasztott padló hiánya is. Nehéz azonban pontosabban meghatározni, mire használták az építményt, s ebben a leletanyag sem segít igazán. Az egyik karólyukból XV. század végi fedőperem került elő (3. kép 8.), s a többi kerámiatöredék is hasonló korú. A faépület maradványai fe-letti agyagréteg sokkal gazdagabb volt leletekben, mint a faépület szintje, és ezek a leletek a XV. század végétől a XVII. századig voltak keltezhetők. Különösen nagy számban fordultak elő köztük XV. század végi, vörös, hornyolt szájperemű cserépserlegek töredékei (3. kép 1-2., 6.), s kiemelkedő darab volt még egy budai majolika korsótöredék is (3. kép 7'.). Ebben az agyagrétegben pénzt is találtunk: II. Ulászló 1511-ben vert ezüstdénárját (CNH 278A). A faszerkezetű épületet a XV. század 2. felében vagy a század végén építhették, s a XVI. század elején már nem állt. Az építménynek az úthoz való közelsége, ahhoz igazodó tájolása és szintmagassága megengedi azt a feltételezést, hogy építésekor a középkori út még használatban lehetett. A favázas épülettől délnyugatra nagyméretű szemétgödörre bukkantunk, amely igen érdekes XV. századi leletanyagot tartalmazott. Két középkori pénz is előkerült: Zsigmond és I. Ulászló egy-egy obulusa (CNH 128. és CNH 149A). Mellettük elsősorban a kályhacsempedarabok és az üvegtöredékek érdemelnek figyelmet. A csempetöredékek egy Zsigmond-kori kályhához tartoztak, amelynek pontos párhuzamai a budai királyi palota és az ozorai ásatás leletanyagában találhatók meg. A csempék előlapját fehérre égetett cserépből készítették, míg a hátrészekhez vörösre égetett agyagot használtak. Az előlapokat angobozták, és fűzöld vagy olívzöld mázzal vonták be. Az egykori kályha alsó része négyzetes, zárt előlapú, fiókos hátrészű csempékből épült fel. Közülük 5 típust ismerünk pontosan, ezek megfelelnek a Holl Imre által a Zsigmond-kori IV csoportba sorolt 1., 2., 3., 4. és 6. típusnak.

4 (4. kép 1^4., 5. kép 1.) Az egyik töredék mintha a 3. típusnak, a kettős farkú oroszlános csempének az ellenkező irányba forduló párja lenne (4. kép 5.). Emellett még néhány eddig ismeretlen csempe darabja is előfordult (5. kép 2-3., 10.). A kályha felső része áttört, mérműves előlapú csempékből állt, de ezekből csupán néhány kicsi töredék maradt meg (5. kép 5-9.). Érdekes, hogy az egyik ilyen csempe keretén kúszólevélszerú mintázat figyelhető meg (5. kép 4.). Az oromcsempékből csak egy letört kúszólevél maradt meg, de Ozoráról előkerült párhuzama alapján tudjuk, hogy egy dongás hátú, háromszög felsőrészű oromcsempe tetejét díszítette, amelynek ráadásul áttört, mérműves előlapja is volt.

5 (5. kép 11.) A kályha két töredéke - mint már említettük - a középkori út felszínéről került elő. Az üvegtöredékek többsége finom velencei áru. Megtalálható köztük több verejtékcseppes, optikai díszes, illetve bordázott falú pohár darabja, egy kék fonaldíszes peremű csésze töredéke, egy serleg és egy ún. „kettős kónikus" palack feneke, egy üveglámpás töredéke és egy érdekes ablakszem forgórózsaszerű bordázassál.

6 (6. kép 1-4., 6-13.) A nem Velencéből importált darabok közt említhető egy füstszínű csésze és egy zöld, ún. „káposztatorzsa" pohár töredéke (6. kép 5., 14.). Ez utóbbi, amely a gödör felső részéből származik, lehet a legkésőbbre datálható darab. A kerámialeletek közül néhány vörös festéses korsótöredék, egy finom, fehér palackalj, néhány ún. „tojáshéj" pohár töredéke és egy cseréppersely érdemelnek figyelmet (7. kép 9-23.). Összességében megállapítható, hogy a XV. századi, hétköznapi tárgyak maradványai mellett elég nagy számban kerültek a hulladékgödörbe finomabb kidolgozású, drágább használati tárgyak és berendezési darabok töredékei is. Feltételezhető, hogy a közelben egy rangosabb épület állhatott, ahonnan ezek a tárgyak a szemétgödörbe kikerülhettek. A középkorban a szemétgödör ásásával egy korábbi, félig földbe mélyített házat romboltak részben szét. A ház északkeleti sarka és északi oldala maradt leginkább épen a kemencével együtt, amely kissé a földbe ásott ház falába mélyedt. A kemence elég omladékosnak bizonyult, nem volt cseréppel letapasztott platnija, s megújítás nyoma sem látszott rajta. Nem túl hosszú ideig lehetett használatban. Találtunk viszont szép, vesszőiényomatos paticsdarabokat, amelyek az egykori kemence felső, vesszőből font vázának lenyomatait hordozták, sőt egy textillenyomatos paticsdarab is előkerült (7. képi.). A kemencét átvágva láthattuk, hogy alját nagyobb kavicsokkal bélelték alá. A kemence omladékából és a házból mindössze egy sima padlótégla sarka, néhány fehér, bekarcolt, csigavonalas díszítésű palack, fazék- és csészetöredék s egy hullámvonalas díszű peremdarab került napvilágra (7. kép 2-8.). A kisszámú lelet alapján a ház a XIII. századból származhat, s feltehetően összefügg a Juan Cabello és László Csaba által kissé északabbra feltárt Árpád-kori településmaradványokkal. A Tölgyfa u. 24-ben végzett kutatás csak egy meglehetősen szűk területre korlátozott leletmentés volt, mégis érdekes adalékokat szolgáltatott Budafelhéviznek, ennek a középkorban virágzó településnek a megismeréséhez, amely remélhetőleg majd további régészeti kutatások során tárulkozhat fel teljes gazdagságában. 353