Budapest Régiségei 33. (1999)

TANULMÁNYOK - Irásné Melis Katalin: Régészeti adatok a budapesti 11-13. századi királyi udvarhelyek kutatásához 291-312

7. kép. Budapest XIII. Margitsziget, domonkos apácakolostor. Részlet a templom déli hajófalából. 12-13. század jából egyenletes volt a felülete. A kövekről könnyen lepergett a homok. A járószintet mutató falkiugrást különböző méretű és anyagú lapos kövekből rakták ki, kifelé lejtett a felszínük. A kerengő ENy-i sarkában 24 cm széles, majd fokozatosan elkeskenyedik, és a falpillér Ny-i oldalánál már csak 2-4 cmre emelkedik ki a későbbi falakból. A járószint felett 30-35 cm magas falkiugrás, lábazat van, a kerengő ENy-i sarkában 8 cm széles, majd fokozatosan belesimul a későbbi falakba. (A lábazat felső széle látszik a jelenlegi burkolat felett, és nem sokkal felette kezdődik a hajófal cementes felfalazása.) A középkori járószintet mutató falkiugrás felett szinte az egész falszakaszon 15-20 cm széles csíkban festett vakolatfoltok voltak, amelyek a száradás után sárgásszürke színűek lettek. A vakolatcsík befutott a falpillér mögé. A falpillér alapozása 80 cm-rel mélyebb volt, mint a hajófalc, vegyes méretű és anyagú kövekből állt, voltak benne faragott kövek is. Ny-i oldalán jól látszott, hogy ráépült a hajófal járószint feletti részére. Ezzel szemben a pillér keleti oldalán egészen más a helyzet, mert a hajófalnak ezt a részét a jáiószintig lebontották. A falpillén az aljától számított 140 cm magasságig a hajófal elé építették, ettől a magasságtól kezdve pedig a hajófallal egybeépítették. A ráépítés alja 2-3 cmrel kiszélesedik a régebbi alapfal tetején, habarcs túlfolyások is előfordulnak. Ebben a falszakaszban helyezkedik el a kerengőből a templom hajóba vezető ÉK-i kapu. A falszakasz alapozása alatt 20 cm vastag, kevert homokos föld van, és ez alatt húzódik egy 106 cm hosszú kősor, amely beljebb húzódik, mint a déli hajófal alsó kősóra. Alatta egy keletéit gyermeksír bontakozott ki, lehetséges, hogy a kősor a sírhoz tartozott (10-11. kép). A jellegzetes alapozású falszakasz 15 m hosszan maradt meg. Sehol másutt nem találtunk ilyen falakat annak ellenére, hogy ilyen technológiával készült a hajó többi alapfala, és az első kolostorszárnyak alapozása. Ezeknél a falaknál az agyagba rakott alsó kősorl lapjukra fektették, és az alapozás többi része homokzsaluzással készült. Ez azt jelenti, hogy az alapozási árok oldalát habarccsal bekenték, és lapos kövekből hézagmentes, sima felületű alapot építettek, a homok belekötött a habarcsba, és a habarcs kemény homokréteget alakított ki a falak körül. Az ilyen alapozás már a kolostor építése idején készült (12-13. kép). A kutatás jelenlegi szakaszában azt gondoljuk, hogy a 15 m hosszú falszakasz egy korábbi templomból származik, keletkezési idejét nem ismerjük. Mivel azonban beépítették a kolostor templomába, feltételezzük, hogy az itteni 13. századi udvarhely templomából, kápolnájából maradt meg. Ezt a feltevésünket megerősítik a feldúlt temetőrészletekben tett megfigyeléseink. A későbbi kolostor északi kerengőjében készült metszetek mutatják, hogy a bolygatatlan homokban álló hajófal mellett 30-40 cm-re nagy, hosszú, K-Ny-i irányú, árokszerű beásás mutatkozik, amely folyamatosan áthalad a szerencsés körülmények között megmaradt padlórétegek alatt is. A beásás barna földje tele volt emberi csontdarabkákkal, a kevert földben jól elváltak egymástól a későbbi középkori és az 1684—1686-os betemetések sötétebb színű nyomai. Az első kolostorépítkezés idején a korábbi templom körüli sírokat felszedték, és az összegyűjtött csontokat egy-egy halomba rakva, vékony habarcs réteggel összefogva az új alapfalakon kialakított falkiugrásokon vagy falsarkokban újra eltemették. A legnagyobb csonthalom a kerengő ENy-i sarkában, a lépcsőház és hajófal alkotta falsai-okban került elő, ez az 1995-ös régészeti kutatásig bolygatatlan maradt. Az északi kerengőfolyosót átszelő pillér alapozásának mindkét oldalán volt egy-egy falkiugrás, amelyekre ugyancsak felraktak egy-egy kisebb csonthalmol. A szentély északi oldalán, az egyenes záródású szentély középső támpillére és a szentélyfal által alkotott falsarokban is sok habarccsal fedett emberi csont volt. Keletéit sírokat bolygattak meg a templom poligonális szentély záródásába kerülő oltár alapozásánál. Ezek az egyenes szentélyzáródástól 190-210 cm távolságban kerültek elő, tehát az első kolostorépítkezésekkel nem bolygatták meg azokat, később pedig már nem törődtek ezekkel a csontokkal. Ez azt mutatja, hogy az első temetkezések emléke nem tartozott a felejthetetlen kolostori hagyományok közé. A 13. SZÁZADI KIRÁLYI KASTÉLY A középkor végéig fennálló épületegyüttes a templom szentélyétől ÉK-re helyezkedett el. A kutatás jelenlegi állapotában még nem ismerjük a teljes alaprajzot, de nagyjából tisztában vagyunk az udvarhely kiterjedésével. Úgy tűnik, hogy az udvarhely alapterülete a későbbi évszázadok alatt sem változott meg, a későbbi építkezések nem lépték át a IV. Béla által beépített terület határait. Az udvarhely egy É-D-i irányban 5560 hosszú és 25-30 m széles, szabályos téglalap alakú területet foglalt el. Az épületszárnyak egy keskeny udvart fogtak körül, már csak az északi oldal ismeretlen számunkra. Az 1997-1998. évi régészeti kutatásokkal megkerestük az udvar Ny-i oldalán álló É-D-i épület falait, és elkezdtük a belső terek feltárását (14-15. kép). Kezdenek kibontakozni az egyes építési periódusok, amelyek során az É-D-i palotaszárny a középkor végére elérte az északi szentélyfalat. Ugyanakkor megkezdtük a templom későbbi, poligonális szentélyzáródása mögötti, K-Ny-i épület feltárását is, eközben előkerültek a Dunához vezető kapu és a Duna-parti folyosó részletei. IV. Béla kastélya egymással derékszöget bezáró épületszárnyakból állt, amelyek nagyjából szabályos mértani rendben illeszkedtek a templomhoz. Az É-D-i irányú falak az egyenes szentélyzáródással, a K-Ny-i irányú falak pedig a templom hosszanti tengelyével voltak párhuzamosak. A kastély DNy-i 300