Budapest Régiségei 33. (1999)

TANULMÁNYOK - Szirmai Krisztina: Az albertfalvai vicus : 1994. évi ásatás 155-195

SZIRMAI KRISZTINA AZ ALBERTFALVAI VICUS (1994. ÉVI ÁSATÁS) ELŐZMÉNYEK Az ún. 6-os út földmunkáit megelőzően legutóbb 1990-199l-ben végeztünk régészeti munkákat az albert­falvi vicus területén. 1 Rövidesen, a fővárosi közlekedésfej­lesztési munkákhoz kapcsolódóan a 6-os út Hunyadi Já­nos út-Szerémi út közötti új útszakaszának tervezésére is sor került. 1994-ben nyílt alkalom a tervezett útszakasz építését megelőző teljes feltárásra. (1. kép) A szóban for­gó terület az 1990-1991. évi kutatásoktól délre, délnyu­gatra, nyugatra húzódik. 1994-ben a közel 8 hónapi ásatás során az albertfalvi auxiliaris tábortól kb. 150-200 m-re délnyugatra a tábort körülövező településből 2000 négy­zetméter méretű felületen dolgoztunk. 2 (2. kép) Albertfal­ván felületi feltárásra eddig nem volt lehetőség. Most elő­ször volt mód a felületi szisztéma alkalmazására a rendel­kezésre álló nagy felületen, ahol 10x5 m-es felületeket nyitottunk - a működő gázvezeték és közvetlen környéke kivételével. Úgy véljük, hogy az eddigi feldolgozás már alkalmas arra. hogy az 1994-ben előkerült 1-2. századi telepjelen­ségek legfontosabb jellemzőinek meghatározásával (3. kép), a válogatott leletanyaggal együtt - értékeljük a fel­tárt teleprészlet jelentőségét/ TELEPJELENSÉGEK I. Házak a) Téglalap alakú, lekerekített sarkú házak (3. kép, B-Bll., C-CIL, E-EIL, G-G/7, metszet) E háztípusból hat került feltárásra. A házak háromféle tá­jolást mutattak: ÉNy-DK (VI., XII., XIV. felület), K-Ny (X-XI. felület), végül ÉK-DNy (XVI. felület, C-C/l. fe­lület). A házak méretei: 2,20x4,20 m (VI. felület - 5. kép), 2,50x4,30 m (X-XI. felület), 2,40x4,80 m (XII. felület ­6. kép), 3,20x4 m (XVI. felület), valamint 2,80x5,60 m (C/1. felület - 7. kép), végül 4,40x2,80 m (XIV. felület.). Mindebből kitűnik, hogy az albertfalvi feltárt téglalap ala­kú házak belvilága: 8,75, 9,24, 10,75, 11,52, 12,32, 12,80, végül 15,68 négyzetméteres volt. A házak bejáratait - ahol meg lehetett figyelni - a házak északkeleti, keleti vagy délkeleti részén alakították ki. (X-XI., XIV, VI., C/1. fe­lület). Karó, cölöp, gerendanyomok is előkerültek. Leg­jobban a VI. felületben előkerült ház északi felében és a közepe táján maradt meg tizenegy karónyom, 5 cm átmé­rővel. A 20 cm átmérőjű cölöpnyomok részben a házak közepén (X-XI., XII. felület), részben a ház keleti és nyu­gati szélén is jelentkeztek (XII. felület). Nagyobb cölöp­foltok a feltárt ház keleti oldalán 25-30 cm-es méretben is megmaradtak (C/1. felület). Itt a ház északnyugati, belső részén 40x40 cm méretű gerendanyom is feltűnt. Az elő­került karó-, cölöpnyomokból a felépítmény, belső be­rendezés megfelelő típusát mái* nem lehetett meghatároz­ni. A házak padozata egyetlen helyen maradt meg a sóde­res, köves járószint formájában (3. kép, XIV felület). b) Szabálytalan alakú, cölöpszerkezetü házak (3. kép, F-FII. metszet) E típusból három házat tártunk fel (8-9. kép - IX., X-XI. felület).Tájolás: ÉNy-DK, illetve ÉK-DNy. A házak átla­gos méretei: 5,10x4 m, de a legnagyobb méret: 5,80x5 m (B/l. felület). A cölöpszerkezetű házak 20,40 és 29 négy­zetméteres belvilágúak Albertfalván. A bejáratot két eset­ben lehetett megfigyelni, a ház délkeleti részén (IX. felü­let) és a ház nyugati oldalán (XI. felület). A karónyomok itt nagyobbak, 10 cm átmérőjűek, ez a típus került elő az egyik ház belső részén (X-XI. felület), valamint a ház északkeleti részén (B/l. felület). A kisebb, 5 cm átmérőjű karólyukak is megjelentek a ház belsejében és külső olda­lain (B/l. felület). A 20 cm átmérőjű cölöpnyomok a ház bejáratánál (IX. felület), a ház belső terében (X-XL, B/l. felület) mutatkoztak. E háztípusnál még cölöpkötegeket is felhasználtak, három is előkerült 70 cm átmérővel (IX. fe­lület). Nagyobb cölöpkötegnyomok 1-1,40 m átmérővel a keleti oldalon jelentkeztek a másik épületnél (B/l. felület, déli rábontás). Ezek a cölöpkötegnyomok már nagyobb felépítmény létére utalnak. Itt az eredeti padlószint nem maradt meg. c) Ovális alakú lakóhely (X-XI. felület, 3. kép, D-D/1 met­szet) Ezt a típust csak egy jelenség képviseli (10. kép). Mérete: 4x4,60 m. A lakóhely északi oldalán két 20 cm átmérőjű cölöpnyomot dokumentáltunk, de ezek még a lakóhely belsejében és a keleti szélén is megmaradtak. Az építmény padozata nyomtalanul elpusztult. II. Gazdasági épületek a) Téglalap alakú cölöpépítmények (11-12. kép) Ebből az épülettípusból kettő került elő. Tájolásuk külön­böző: ÉK-DNy (C/1. felület), illetve ÉNy-DK (XV-XVI. felület). Méretük: 4,50x2,40 m=10,8 négyzetméter (C/1. felület), illetve 3,50x8,50 m=29,75 négyzetméter (XV-XVI. felület). A cölöpök átlagos méretűek, legalsó 155

Next

/
Oldalképek
Tartalom