Budapest Régiségei 33. (1999)

A SZENT ZSIGMOND TEMPLOM ÉS A ZSIGMOND KOR BUDAI SZOBRÁSZATA : KONFERENCIA A BUDAPESTI TÖRTÉNETI MÚZEUMBAN, 1996 - Sallay Dóra: A budai Szent Zsigmond prépostság Fájdalmas Krisztus-szobrának ikonográfiája 123-139

tó Fájdalmas Krisztust ismerünk.'" Ez a típus a XV. század elején Közép-Európában születhetett. Emlékei, néhány késői Itáliai példától eltekintve, később is mind ebben a régióban találhatók. A Szent Zsigmond-prépostság Krisztus-szobrának különösen fontos szerepet tulajdonít az, hogy e ritka ikonográfiái típus egyik legkorábbi fennmaradt emléke. Értelmezése szempontjából ezért különösen fontos megvizsgálni, hogyan is kerül a kehely a Fájdalmas Krisztus kezébe. A Fájdalmas Krisztus-ábrázolások gyökerei a bizánci művészetben erednek." Nyugati megjelenését a XII. század végének teológiai változásai készítették elő, amikor megerősödött az a nézet, hogy az oltáríszentségben nemcsak Krisztus mennyei, feltámadott teste, hanem az emberi, szenvedő verum corpus is jelen van. A XIII. században a/, egyház elfogadta a trans substantiate dogmáját, bevezette a Corpus Christi ünnepét,

20 elterjedt az oltáriszentség és Krisztus szenvedéseszközeinek, az Arma Christinek a tisztelete. Ezzel párhuzamosan a nyugati művészetben is terel hódított a bizánci eredetű Imago Pietatis kultuszkép, amely Krisztusi fél alakban, történeti kontextustól függetlenül ábrázolja.

21 Ezt az izolált, szimbolikus Krisztus-képet, illetve a nyugaton egész alakossá kiegészült formáját a XIII. század végétől gyakran az Arma Christi veszi körül, amelynek minden eleme a passiótörténei egy-egy epizódjának rövidítéseként értelmezhető.

22 A Fájdalmas Krisztust körülvevő Arma Christi korai emlékein ritkán látható a kehely, a XIV. század folyamán azonban egyre gyakrabban és hangsúlyosabban kap helyei (9. kép).

2

' A többi armálól eltérően a kehely a passió egészén végigkíséri Krisztust. Jelképezi az utolsó vacsora kelyhét, amelyet az Úr saját vére kelyhének (Mk. 14,23), az Új Szövetség kelyhének nevezett (Lk. 22,20). Fontos része a szenvedés kelyhe az Olajfák hegye jelenetnek is: az Atyához intézett imájában Jézus maga hívta keserű pohárnak a rá váró szenvedést (Mt. 26,39, Mk. 14,36, Lk. 22,42). Krisztus passiójának végső stációjához, a kereszthalálhoz is hozzákapcsolta a kelyhet a hagyomány. Az apokrif iratok a Megváltó halálának számos tanújáról Máriáról, Mária Magdolnáról, Longinusról, Nikodémusról és Arimátiai Józsefről - is azt tartották, hogy Krisztus vérét kehelybe vagy más edénybe gyűjtve megőrizték.

24 A XIV. század folyamán nagymértékben elterjedt és megerősödött az egymással szorosan összefüggő eucharisztia, Corpus Christi, Szent Vér és az öt szent seb szenvedélyes tiszteletének kultusza. Mindez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a XIV század második felében megjelentek azok az ábrázolások, amelyeken az Anna Christi között kiemelt, önálló szerepet kapott a kehely, épp a konkrét eucharisztikus vonatkozással bíró és a passió egészét egy szimbólumba összefogó mivolta miatt. Ennek az új, hangsúlyosan eucharisztikus ábrázolásnak az emlékei a XIV század közepétől maradtak fenn, s Közép-Európában rövid idő alatt széles körben elterjedtek. Legfőbb jellemzői, hogy az egész alakos Krisztus egyedül áll, egyértelműen élő, s az Arma Christi sorából kiemelt, jobb lába mellé vagy oldalsebe alá helyezett kehelyre letekint, és/vagy arra oldalsebének vérét folyatja. A többi arma háttérbe szorul: vagy teljesen eltűnik, vagy csak néhány látható közülük, mintegy emlékeztetőül, a Fájdalmas Krisztus kezében. Szemléletes korai példái ennek a típusnak a korabeli Csehországból és a cseh király által uralt sziléziai területekről a sziléziai Lubín (Lüben) eredetileg Szent Vér titulusú várkápolnájának nem sokkal 1349 után készült timpanonreliefje (10. kép),

2

' egy opatovicei breviárium 1370-1380 körüli, Corpus Christi vigíliát bevezető miniatúrája,

2ft

a sziléziai Pefcznica (Polsnitz) a XIV század utolsó negyedében készült oltárkülső táblaképe (11. kép),

21 egy 1390 körüli, a Prága melletti Slivenecből származó üvegablak (12. kép)

2

"' továbbá - kissé későbbről - néhány német lovagrendi területről származó (kwidzyni székesegyház freskója, 13. kép)

2

"' és német példa (erfurti dóm két üvegablaka, 14. kép,™ egy schwábischhalli sírkő,

11 Conrad von Einbeck szobra'

2

). Számos emlék tanúsítja, hogy magyar területen is ismert volt a kehellyel ábrázolt Vir dolorum számos variációja: a Felvidéken az 1380-as évekből származó liptószentmáriai és a XV század eleji ludrófalvi falképeken angyal tartja a Vir dolorum sebe alá a kelyhet," Almakeréken viszont a szentségház feletti, 1405 előtt készült freskón az oldalseb alatt lebeg (75. kép). Somorján

3

' (16. kép) és Szepesbélán^ (17. kép) az 1400 körüli évtizedekből származó, kompozíciójukban egymáshoz igen közel álló szentségfülkereliefen a háromnegyed alakos Fájdalmas Krisztus előtt húzódó - a szarkofág peremére utaló - mellvéden áll a kehely.* Az önállóan álló, a lába mellé vagy oldalsebe alá helyezett kehelyre tekintő, arra vért csorgató Fájdalmas Krisztus-ábrázolás az utolsó abban az ikonográfiái fejlődésben, amely az általunk tárgyalt típushoz, az élő és kelyhét oldalsebe alá emelő Vir dolorumhoz vezet. Ez az igen ritka, kehelytartó ábrázolás már a Krisztus mellé helyezett kehely ikonográfiájának ismeretében jött létre. Új tartalommal gazdagodik, a megváltó áldozat aktív, önkéntes voltát hangsúlyozza: Krisztus felemeli, saját kezébe veszi passiója kelyhét. Nem véletlen, hogy egyetlenegy „halott" Krisztust sem találunk a kehelytartók közölt. A kehelytartó Vir dolorum hangsúlyosabban utal arra a szerepre, amelyre más Vir dolorum típusoknál is gyakran találunk utalást:" az áldozatot önként vállaló Megváltó egyidejűleg a mise papjaként jelenik meg:

3s egyszerre pap és áldozat a Zsid. 2,17 exegézise alapján: „irgalmas és hű főpap... az Isten előtti szolgálatban, (aki) engesztelési szerez... a nép bűneiért." Ezt az értelmezést támasztja alá egy, a témákra jól vonatkoztatható írásos forrás is, a katharinenthali Gertrud der Rutrin víziójának leírása: Krisztus a mise után, kezében aranykelyhet tartva jelent meg előtte, s szívéből vérét a kehelybe öntötte, úgy adott neki inni. Egy rokon vonatkozású magyar emlék félreérthetetlen módon hangsúlyozza a kehellyel ábrázolt Fájdalmas Krisztus papi funkcióját. A ma már csak Rómer Flóris másolatáról ismert, általa Liturgia Divinának keresztelt freskó az 1861-ben elpusztult Nagy-Pécsely (egykor Zala, ma Veszprém megye) bencés templomának falán volt látható (18. kép)

m Bár Krisztus feje elpusztult, csupasz mellkasa és a balján jól látható stigma alapján azonban nem kétséges, hogy Vir dolorumkénl celebrálja a misét. Eredetileg minden bizonnyal jobb tenyerén is megtalálható volt a 124