Budapest Régiségei 32. (1998)

TANULMÁNYOK - Juhász Etelka: Cseréplovas töredéke Óbudáról 353-359

JUHASZ ETELKA CSERÉPLOVAS TÖREDÉKE ÓBUDÁRÓL Dr. Bertalan Vilmosné óbudai ásatásán, a III. ker., Lajos u. 158. sz. alatt, az 1. sz. árok nyugati oldalán, 1,40 cm mélységben - sok edénytöredék között - egy lovasalak két darabja került elő. Kézzel formázott, a két darab összeillő. A lóhoz képest az emberfigura kicsinek és merevnek tűnik. Aquamanile nem lehet, belső űrrésze kicsi és durván formált.

1 (1., 2., 3. kép) Méretei: 10-11 cm hosszú, 12-15 cm széles, a legnagyobb vastagsága 5 cm. Eredetileg - mivel nagysága majdnem megegyezik a dr. Kemény György által a Néprajzi Múzeumba begyűjtött mézeskalácsmintákkal - kb. 22-24 cm lehetett. (6., 7., 8. kép) Anyaga világos, fehéresszürke, a középkorból is ismert helyi anyag. Mázai: sötétbarna, világoszöld és kékesfehér. A sötétbarna és zöld a középkori anyagban általános, a kékesfehér a XVII. század nagy tájain gyakori. A környezet tárgyai: számtalan, kívül mázatlan fazékperem, dunántúli zöld mázas korsók töredékei, kis, barna, lábas serpenyő, barna, félgömb alakú csésze és barna (a sárga habánnal azonos metszetű) tányértöredék, sok fajansztöredék, végül a XIX. századig használt szürke korsók és tálak sajnos nem adnak pontos időbeli eligazítást.

2 A kis lovast valószínűleg ajándékba készíthették - amint erre a céhek életében több példa volt -, alkalomra vagy barátságból. Feltételezett helyi eredetét erősíti a szomszéd utcából előkerült mintázócsont és lyukasztó. (Ezek mélysége is 30-40 cm) (4., 5. kép). A viseletből levonható következtetések a XVII. sz. végét erősítik. (1., 2., 3. kép) A kabát szabályos prémes, zsinóros huszármente. Ez a forma a Rákóczi-szabadságharcban már viselt, a lezáró dátumot Mária Terézia királynő rendelkezései adják - elrendeli a copf viseletét. (Jól látható, hogy itt nem volt.) A magyar könnyűlovasság a XVI. században tér át páncélról a textilviseletre, elhagyják a tárcsapajzsot, rövid és hosszú nyeregtakaró a század végén egyszerre használt.

3 Segítségemre van egy, a lublini magyar polgárokról szóló cikk,

4 amely hiteles évszámos adatokra támaszkodhat: az 1650 és 1700 között ott élő magyar (köztük sok erdélyi) lakos viseletéről. Természetesen másképp öltözött a szegény mesterember (akinek már lengyel felesége volt) vagy a gazdag kereskedő. Felvették az európai divat gallérját, de a magyarokat mégis mindenütt felismerték: mégpedig „rövid prémes kabátjukról". (9. kép) Ez eredetileg polgári viseletből lett katonaivá, alatta a szűk dolmány, gombokkal vagy zsinórral (még XV-XVI. századi hagyomány), sok változatát minden társadalmi réteg hordta.

5 Ez a forma a Dunántúlon és Erdélyben élt tovább. A figurán bal oldalon a kardból csak a markolata maradt. Minden stilizáltsága mellett is tökéletes P alakú, XVII. századi forma. Hátul látszik, hogy külön szíjra volt kötve, a szalag vége oldalt a nyeregtakaróra lóg. Nem katonai forma.

6 Nem szabályos huszárszerelvény az öv és tarsolya sem. A tarsoly igen töredékesen maradt meg, barna körvonala jól látható, az öv pedig hátul kettős barna sáv. A lószerszám farhámja azonos a mézesmintákkal, (de már a lovagkortól ilyen), eltérő tőle a rövid nyeregtakaró, s ennek datálását a Zrínyi-metszetek adják.

7 A nyereg sajnos a mézeseken nem látszik, a későbbi betyárnyergekhez hasonló.

8 Talán puha, magas csizmának a sarka érhetett a ló hasához, ott a nyoma.

9 (8. kép) A lovacska egész Európában elterjedt játékszer volt. Más, játéknak tekinthető tárgy a leletegyüttesből nem került elő, de voltak kézzel formált mázatlan pipák azonos anyagból, és játéknak tekinthetők a kicsi mázas korsók töredékei (4-6 cm), közöttük egy szép tulipános is. A játékszer előzményének a MNM magyar középkori kiállításán szereplő

10 lovagkori cserépló tekinthető, amely önálló darab vagy sakkfigura egyaránt lehetett." (A középkori ábrázolások száma végtelen, pénz, templomi festmény, szobor, dombormű a román kor óta.) Ki lehetett ez a kis lovag? A már idézett mézesmintákon a legkorábbi évszám 1815. A huszár, amelyik itt szerepel, egy régen megmerevedett forma, de ugyanott megőrizték a török basa emlékezetét is

11

. (A gödöllői kastélyt mint „várat" építették, a köztudatban még sokáig éltek a félelmetes harcok emlékei.) a) Lehetett volna a „jámbor" barokk korban újjáélesztett magyar szent, de István királyt vagy Szent Lászlót

13 éppúgy páncélban szoktuk meg, mint a Hunyadiakat vagy a hadvezér főhercegeket. Óbudán könnyen lehetett volna Szent Flórián, feje fölé emelt vizesvödörrel vagy a mindenütt népszerű lándzsás Szent György.

14 Katona szent huszárruhában - ez a barokk nézőt nem zavarta volna, hiszen díszmagyart kapott az oltáron Imre herceg is. Vitézi viselet járt Pannónia védőjének, Szent Mártonnak is.

14 A cserépalak törzse kissé hátrahajlik, egyik váll magasabb, a jobb kar vízszintesen indul (nyilván tartott valamit).

15 b) Lehetett volna népszerű hadvezér, egy a dunántúli főuraink közül, akik kisebb török seregeket sokszor vertek a csatamezőn, például a „fekete bég"-ként tisztelt Nádasdy Ferenc. A Habsburg-vezéreket mindig páncélban, parókával ábrázolták.

16 c) Valószínűbb azonban, hogy kürtöt, zászlót vagy török fejet tartó egyszerű közvitéz volt. (Példaként a nemesi címerképek szolgálhatnak.) Lehetett ismertebb nevű nemes Erdély bujdosó hadaiból, nem főember. Thököli Imrének még keserves török fogságában is kijárt a bő, nagy gombos köpeny, Rákóczi Ferenc fejedelem páncéling felett palástban van ábrázolva, a kuruc elit párducbőrökkel pompázott.

17 A történelemből követhető azok útja, akik végül is a huszármentét hordták: a hódoltság alatt mindenki katonává lett a karlócai béke után (1699). Thököli követőit a szultán a bi353