Budapest Régiségei 32. (1998)

TANULMÁNYOK - Pető Mária: A gellérthegyi kőbánya 123-133

PETO MARIA A GELLÉRTHEGYI KŐBÁNYA A gellérthegyi késő kelta oppidum területén 1993-1995 között a déli oldalon, az ún. Pihenőpark telkein -hrsz.: 5381/2., 5392/1-2. - végeztünk kutatásokat

1 (1. kép). A terep egy meglehetősen sík plató, mely meredek rézsűben végződik a Kelenhegyi úti házak északi telekhatárainál. Régi térképek és metszetek tanúsága alapján tudjuk, hogy a terület domborzati viszonyai az elmúlt évszázadok során alig változtak, de mintegy 1,5 m vastag újkori feltöltés került a régészeti maradványok fölé. Akultúrrétegek azonban nem maradtak változatlan állapotukban, a második világháború okozta pusztítások, majd az utána végzett tereprendezések következtében a régészeti objektumokhoz tartozó metszetfalak szinte használhatatlanok a kormeghatározásban. Az 1960-as években parkosították a területet, e munkálatok következtében, valamint a természetes erózió miatt a korhatározó régészeti leletek sem mindig eredeti helyükön kerülnek elő. Az említett terület földrajzi arculatára felfigyelve már 1985-86-ban folytattunk itt ásatásokat. A déli oldalt lezáró meredek rézsű alapján feltételeztük, hogy itt húzódott az erődítményt bekerítő sáncfal. A két szezonban végzett próbaásatásaink alapján, amikor egy impozáns méretű, agyagba rakott sziklafal maradványai kerültek elő,

2 joggá következtethettünk erre. Az említett objektumok hitelesítése és értelmezése céljából kezdtünk újra dolgozni ezen a területen, s kitűzött feladatunk megvalósítása érdekében több kutatóárokkal pásztáztuk át a felületet. Sajnálatos módon nagyobb méretű felületi összebontásra a természeti védettségű park fái és bokrai miatt nem volt lehetőségünk. Ezért tartottuk szükségesnek, hogy a már más ásatásoknál is alkalmazott és jól bevált módszerrel, földradarvizsgálatok végzésével tegyük eredményesebbé kutatásunkat

3

. Feltárásainkat két helyre koncentráltuk (1. kép I. és II. sz. lelőhely), ezek közül az I. sz. lelőhely igen érdekes feltárási eredményeire ezúttal nem térünk ki, mivel az itt végzett kutatásokat még nem állt módunkban befejezni,

4 és így értelmezni sem. A

II. sz. lelőhelyen 1993-94-ben egy elhagyott, kézi művelésű kőbánya maradványai kerültek felszínre. Az eddig kutatott terület nagysága kb. 32 négyzetméter, de a fejtő teljes kiterjedése ennél nagyobb volt (2-3. kép). Az egykori kitermelést kutatóárkunk déli végében kezdték meg, itt ugyanis a már kimerült bányaüreget találtuk meg, majd innen észak felé haladva a fejtésre előkészített, körülárkolt kőtömböket. Méreteik: 170-180 cm hosszú, 100-120 cm széles darabok, melyeket 15-20 cm széles vájatok választottak el egymástól, oldalaikon ferdén húzott vésőnyomokat, hosszanti felükön az ékelővéső szabályosan elhelyezett réseit találtuk (4-5. kép). A fejtést vízszintes padokban végezték. A körülárkolt kőtömbök általában ÉK-DNy irányításúak, de az üregben befelé haladva találtunk ezekre merőlegesen elhelyezkedő, kiemelésre előkészített kőtömböket is. Kutatóárkunk északi végében vastag, apró köves meddőhányó helyezkedik el, melynek feltárására omlásveszélyes volta miatt nem volt lehetőségünk. Ebből a törmelékes rétegből néhány késő bronzkori, jellegtelen kerámiatöredék, valamint csekély számú késő kelta korú darab került elő. Ezek a leletek régészeti rétegekhez nem köthetők, mivel a világháborús lövedékek becsapódása, majd a bombatölcsér betöltése következtében a leletanyag másodlagos helyzetűnek értékelhető. Meg kell jegyeznünk azonban, hogy az LT D-nél későbbi korok anyaga nem került felszínre, eltekintve az egész területen előforduló legújabb kori virágcserépdaraboktól. A háború előtt itt egy virágkertészet működött, ezek a cserepek ebből a tevékenységből származnak. A kőfejtő keletkezése csak feltételesen adható meg, mivel a kézi művelésű kőbányászat módszerei évszázadokon át mit sem változtak.

5 Közvetett módon közelítve meg a keltezés problémáját, kiindulásul három kérdést tettünk fel, melyek megválaszolása valószínűsítheti az előkerült objektum használatának idejét. 1. Mikortól vannak ismereteink a gellérthegyi kőbányászatra vonatkozóan? 2. Mely történelmi időszakban lehetett szükség nagyobb mennyiségű és meglehetősen egységes méretű, jó minőségű kőanyag felhasználására a Gellérthegyen, illetve közelében? 3. A hegy mely területén kerültek elő nagyobb számban régészeti korokból származó kőemlékek? A gellérthegyi édesvízi mészkő bányászatára geológiai leírások

6 és múlt századi térképek, valamint az idelátogató utazók megfigyelései szolgáltatnak adatokat. Schafarzik Ferenc, Vendl Aladár, Papp József könyvükben

7 a Citadella D-i és DNy-i oldalán előforduló fehér, forrásvízi vagy más néven édesvízi mészkőről beszélnek. Pécsi Márton pedig a következőket írja: „Régebben a fellegvártól Ny-ra a Szirtes út környékét kb. 200-210 m tsz f.-i magasságban nagyobb édesvízi mészkőtakaró foltja borította. Legnagyobb részét már az építkezésekhez elhasználták."

8 Ásatási területünk közel esik az említett Szirtes úthoz. Ami az egykori kőbányászat meglétét illeti, erre vonatkozóan is rendelkezünk adatokkal. Schafarzik Ferenc írja a magyarországi kőbányákkal foglalkozó munkájában:

9 „A múlt századokban a Gellérthegy DNy-i oldalán is fejtették a szóban forgó édesvízi mészkövet, még pedig olyan szaporán, hogy mi reánk alig maradt e helyen ennek a képződménynek hírmondója." A gellérthegyi kőbányáról Kőfalvi Imre is megemlékszik,

10 szintén a hegy délnyugati oldalára lokalizálva azt, sőt hozzáteszi: „melyet már a rómaiak is felhasználtak", habár ezt a véleményét adatokkal nem támasztja alá. A hazánkba látogató idegen utazók csaknem valamennyien írtak a Gellérthegyről, közülük témánk szempontjából a legfontosabb a francia mineralógus, François-Sulpice 123