Budapest Régiségei 31. (1997)
Kőszegi Frigyes: Kora- és későbronzkori telepmaradványok a Budapest, XI. ker.-i Sztregova úton 229-245
lyén lelt cölöplyuktól, állandó település szerkezeti elemeit nem sikerült megfigyelnünk. Minden jel szerint időszakos szálláshelyről lehet szó, amelyet az ártéri dombokon létesítettek a környéket birtokukban tartó késő bronzkori népcsoportok, jelen esetben a váli kultúra népéhez tartozó elemek. A napvilágra hozott nem túl nagyszámú kerámia, ennek egyöntetűsége rövid ideig lakott, időszakos telepre enged következtetni. A kerámia alapos analíziséből kiindulva korábban arra gondoltunk, hogy a két fejlődési szakaszra (Vál I. és Vál II.) tagolt kultúrának az első felét képviselik leleteink. Véleményünket ma annyiban revideálhatjuk, hogy azok a sajátos típusok, amelyek a váli kultúra legkorábbi leleteit színezték szinte teljes mértékben hiányoznak a Sztregova u-ból. Talán nem járunk messze az igazságtól, amikor a Vál I. és II. átmeneti fázisára, azaz a Reinecke szerinti Ha B elejére keltezzük a telepmaradványt. Lelőhelyünk, ha csak szűkebb térségünket is tekintjük, nem áll egyedül a későbronzkornak ebben a szakaszában. Néhány évvel a XI. kerületi leletmentés után a város másik végén, Újpesten, Káposztásmegyer határában tártunk fel egy hasonló korú települését, helyesebben ennek egy részét. A Szilas patak térségében húzódó dombok egyikének kiemelkedő hátán már a felszínen nagymennyiségű cserepet gyűjthettünk össze. A lapályos ártérből kiemelkedő dombsor ideális lehetett telepnek az őskor, jelen esetben a későbronzkor folyamán. Feltártunk két teknőszerű beásást, az egyik 30, a másik 17 m hosszan húzódott, s viszonylag mélyen süllyedtek az altalajba, átlagosan 1 m vastag kultúrréteg-szerű kitöltéssel. Az egyik gödör széle felé tűzhely maradványát is megfigyelhettük, körülötte gazdag cserépanyaggal. A mintegy másfélszáz négyzetméternyi felületen hozzávetőlegesen 150 formájában rekonstruálható edénytöredéket gyűjtöttünk össze. Amint ezt a Sztregova úton tapasztaltuk, itt is a behúzott szájperemű, sekély tál volt a leggyakoribb. Itt azonban nem hiányoztak azok a változatok sem, melyeknél a behúzott szájperem külső oldalát vízszintes síkozás díszítette. A félgömb idomú tálak között nem egy olyant találtuk, melyeknél a peremet csücskök tagolták. A gömbhasú urnák különféle peremképzéssel, az öblös fazekak, az ivóedények ugyanazok, mint a Sztregova úti telepen tapasztalhattuk. Miután néhány kerámiatípus, illetőleg az ezeken megfigyelhető jellegzetesség arra utalt, hogy ezek a kultúrának korábbi szakaszát képviselik, beleszámítva néhány, még a későhalomsíros időszakból átörökölt reminiszcenciát, alapvető időrendi különbözőséget figyelhetünk meg a két telep használati ideje között. Úgy tűnik, hogy Káposztásmegyeren a HA1 és a HA2 átmeneti időszakában lakhatták földbe mélyedő teknőket. E keltezést erősíti, egy, a telepről származó „D" típusú töredékes Peschiera tőr. 2 A két egymástól nem túlságosan távolfekvő település esetében figyelmet érdemlő jelenség, hogy mindkettőnél hiányoztak az állandó megtelepedés jellegzetes nyomai, a sározott padlójú, agyaggal tapasztott sövényfalú, tetőszerkezettel is rendelkező házak, a települési rétegződés, még akkor is, ha a lelőhelyeknek csak részleteit kutathattuk meg. Szó sem lehet olyan mérvű települtségről, mint amilyen a közeli békásmegyeri Vízművek telephelyén bukkant évtizedekkel ezelőtt elő. 3 Feltételezhetjük, hogy mind a Sztregova úton, mind Káposztásmegyeren a Duna és a patakok árteréből kiemelkedő magaslatokat ideiglenes jelleggel igénybe vevő pásztorok szálláshelyeivel állunk szemben, ahol meghúzódhattak a környéken állataikat legeltető, s közben vadászó és halászó pásztorok. A két település lakóinak mindennapi életére a leletek között gazdagon képviselt állatcsontanyagból is vonhatók le következtetések. Káposztásmegyeren döntő többségben szarvasmarhát tartottak, s lényegesen kevesebb juhot, sertést és lovat. A Sztregova úton a csekély számú, vadászott állatokra utaló csontok mellett a zoológiai vizsgálatok sertés, ló, juh, s mindenekelőtt szarvasmarha csontokat mutattak ki, ez utóbbiakat a többinél lényegesen nagyobb arányban. E tényekből nem nehéz levonni a következtetést, amely szerint mindkét helyen a nomád pásztorkodás valamilyen formáját űzték az ott élők, s ez szoros összhangban áll az időszakos település jellegével. 4 Visszatérve a Sztregova úton feltárt leletanyaghoz, talán még egy kérdéssel kell behatóbban foglalkoznunk, amely kérdés a lakóteknő kitöltésében lelt töredékes tűzikutyát illeti. Az agyagtárgyat vázlatosan már leírtuk leletközlő fejezetünkben, de még nem szóltunk funkciójáról, használati jelentőségéről, amelyhez ma már az elméletek egész sora fűződik. (6. kép) Úgy tűnik, hogy a késő bronzkorban és az ezt követő kora vaskor folyamán ez a sajátos tárgy különféle megjelenési formákban nagyobb számban fordul elő a korai változatokat tekintve kivétel nélkül települési rétegek anyagában. Kronológiai szempontból a sor elejére, de már a késő bronzkorba kell helyeznünk a lengyeli telep darabjaival fémjelzett „A" típusokat, míg a „B" és a „C" változatok az urnamezős korszak kedvelt darabjai voltak, végül a naturális jellegzetességeket őrző „B" 1-3. típusok már a korai vaskorban voltak használatosak. A „B" és a „C" jelzetű tűzikutyák az urnamezős települési központok, így Velemszentvid, Sághegy, Bakony szentkirály -Zöröghegy, Békásmegyer-Dunapart megszokott agyagtárgyai, és éppen ezért otthonosak a váli kultúra telephelyein is. A Sztregova úti példány, mint több más, hasonló „B" tüzikutya a főváros térségében (Bp. XI. Fehérvári-Baranyai u. sarka, Békásmegyer-Vízmű stb.) egyértelműen a váli kultúrához tartozik, mint ahogyan egy Esztergom-Helemba szigeti darab is Ez utóbbi hovatartozását a hátán lévő turbántekercsezés is megerősíti. E sajátos tárgyak funkcióját illetően az elmúlt évtizedek során komoly szakmai vita bontakozott ki a praktikus használat és a rituális jelleg hangsúlyozói között. Az előbbiek úgy vélik, hogy ezek a tárgyak egyszerű támasztóelemek voltak, s őskori tűzhelyek tartozékait látják ezekben, melyekre történetinéprajzi analógiákat hoznak fel bizonyítékként. Ezt támasztanák alá e tűzikutyákon fellelhető égett, koromfoltok, valamint az a tény, hogy gyakran találták ezeket tűzhelyek közvetlen közelében. Ezt tapasztaltuk egyébként a Sztregova úti településen. Jóval többen vannak azok, akik kultikus jelentőséget tulajdonítanak e tárgyaknak, holdsarló formájukra, a fiatalabb típusoknál alkalmazott állatprotomákra hivatkozva. Ezt látszana alátámasztani a békásmegyeri térség jelentős váli kultúrás temetője, az egykori Vöröshadsereg úti, melynek sírjaiban soha nem tapasztalt mennyiségű, kultikus jellegű mellékletet is leltek. 5 A vita egyelőre eldöntetlennek bizonyult, éppen ezért nem zárható ki az a lehetőség sem, hogy mindkét hipotézis valós tényeken alapul, s csak a konkrét jelenségek alapos mérlegelése dönthet egyik vagy másik feltételezés elfogadása mellett. 233