Budapest Régiségei 31. (1997)
Kalicz-Schreiber Rózsa: Kora bronzkori temetkezések a Csepel-sziget keleti partján 177-197
tében, szórthamvas temetkezésre gondolhatunk, amelyből csak az ép harangedényt gyűjtötték be, a többi, feltehetően töredékes edényt, mint „értéktelent," visszaszórták. - Zónás díszű harangedény, perem alól indított szalagfüllel, mely az edény testéhez hasonló, csak függőleges pecsételt díszt visel. Az S-profilú, karcsú harangedénynek a korsókra emlékeztető formája van. Vörös, csaknem ép M. 12,6 cm, pá 10,6 cm, fá. 6 cm (9. kép 1). A lelet magántulajdonban volt, s a tulajdonos, aki azóta meghalt, nem adta át az edényt a BTMnek. 5. BUDAPEST XXI, CSEPEL-GYIMESI ÚT 51. Csatomaásás során a lakóház előtt találták azt az ép fazekat, amely a Harangedény-Csepel csoport jellegzetes edénytípusa. A bejelentés után az árkot már betemetve találtam, s nem lehetett többet megtudni a lelőkörülményekről. Ilyen edény települési objektumban épségben még nem került elő, ezért nagy valószínűséggel állíthatjuk, hogy temetkezés része lehetett. A sír többi edénye feltehetően törött állapotban volt, ami a találók figyelmét nem keltette fel. - Fazék, tojás testtel, tagoltan illeszkedő enyhén tölcséres nyakkal, perem alatt négy vízszintes, lapos elhelyezésű bütyökkel. Az edény nyaka simított, alsó része rücskös felületű. Ép. Szürkésbarna. M. 16 cm, pá 12,8 cm, fá. 7,2 cm Ltsz. 96. 3. 1. (9. kép. 2). A Királyerdő út 100. és a Gyimesi út 51. közelsége alapján nagy a valószínűsége, hogy mindkét sírlelet egy sírcsoporthoz tartozott. 6. BUDAPEST XXI, CSEPEL-HAJÓS ÚT2.' S Gyümölcsös telepítése során, 1957. decemberében Németh István, a ház tulajdonosa edényekre bukkant. A rendőrség által közvetített bejelentés alapján Póczy Klára végzett a BTM részéről rövid leletmentést. A lelőhely ahhoz a területhez tartozik, amely a sziget keleti partját mintegy 2 km hosszú sávban több méter vastag futóhomokréteggel borította be A homokképződés a kora bronzkort követte, miután a HarangedényCsepel csoport települési objektumait és sírjait, a korabeli felszínt alkotó agyagrétegbe beásták. A futóhomok vastagsága változóan 2-8 m-t ért el Keleten, a part közvetlen közelében volt a legvastagabb, s nyugat felé, amely irányból a feltöltés történt, fokozatosan csökkent. Póczy Klára 2 urnasírt és települési objektumokat, kemencét bontott ki. 1. sír. Urnás temetkezés. Még a háztulajdonos bukkant rá, de Póczy Klára bontotta ki. A sírgödröt a mai homokfelszíntől számítva 240 cm mélyen, a sárga agyagba vágták. A hamvasztásos temetkezés égett csontjai urnában voltak, melyet tállal borítottak. Az urna belsejében három kisebb edény hevert az égett csontok fölött. Az urna mellett még két kisebb csuprot említ az ásató leírása. A sír összesen 7 edényt tartalmazott. 2. sír. Urnás temetkezés. Az előbbi sírtól 1,5 m távolságban ásott 4x2 m-es kis szelvényben találta Póczy mintegy 215 cm mélységben. Az urnát egy nagy edény féldarabja borította. Az urna belsejében, az égett csontok fölött itt is kis edények töredékei hevertek. Az urnán kívül még egy kis tálkát és két kisebb edény talált az ásató. Ebben a sírban is legalább 7 edényt lehet megfigyelni. A két síron kívül még egy hulladékgödröt és egy kemencét is feltárt Póczy Klára. Meglepő módon ezen a helyen a sírok és települési objektumok találkoztak. A leleteket a BTM őrzi. Sajnos, a BTM-ben a konzerválás során az azonosító cédulák elkeveredtek, így a leleteket nem lehet a két sírnak megfelelően elkülöníteni. Ezért a leleteket csak a nyilvántartás sorrendjében ismertetjük. Leletek: -Amfora, öblös hassal, rövid tölcséres nyakkal, kissé kihajló peremmel, legnagyobb öblösödésén 2 rövid szalagfüllel. Sima, szürke. M. 27 cm, szá. 21,5 cm, fá. 12 cm Ltsz. 58. 2. 1. (10. kép 14). - Bögre, széles szájjal, S-profillal, peremből indított szalagfüllel. Vállát és hasát bepecsételt 4 körülfutó vízszintes és 2 zegzug vonal díszíti. Az alsó vízszintes vonalhoz szakaszosan, bepecsételéssel kitöltött csüngő háromszögek csatlakoznak. Szürke. M. 13 cm, pá 12,5 cm, fá. 6 cm Ltsz. 58. 2. 2. (10. kép 1). - Bögre, széles szájjal, nyomott gömbtesttel, tagoltan illeszkedő enyhén kónikus nyakkal, kihajló peremmel. Rövid szalagfüle a peremből indul. Szürke. M. 11,5 cm, pá 12 cm, fá. 7,5 cm Ltsz. 58. 2. 3. (10. kép 3). - Fazék, fordított csonkakúp alakú alsó résszel, behúzott vállal, enyhe tagoltsággal illeszkedő tölcséres nyakkal. Peremből indított két nagyívű szalagfüle a vállra támaszkodik. Alsó részét a hasvonalon bekarcolt vonaltól lefelé, elmosódott seprőzés borítja. Szürke. M. 13,5 cm, pá 12,3 cm, fá. 6,5 cm Ltsz, 58. 2. 4.(10. kép 5). - Fazék, S-Profillal, széles szájnyílással. Kissé tölcséres nyaka alsó részét két rövid szalagfül hidalja át Szürke. M. 15,3 cm, szá. 13,5 cm, fá. 7,5 cm Ltsz. 58.2.5. (10. kép 2). -Tál, kissé domborúan kónikus, befelé tagolt széles pereme vízszintesen kissé kihajlik. Erősen kiegészített. Szürke. M. 9,5 cm Ltsz. 58. 2. 6. (10. kép 6). - Füles bögre, kettős kónikus alsó résszel, tagoltan illeszkedő hengeres nyakkal, perem alól indított szalagfüllel. Szürkésbarna. M. 7,5 cm, pá 5,5 cm, fá. 3,5 cm Ltsz. 58.2.7. (10. kép 4). - Füles bögre, lekerekítetten bikónikus alsó résszel, hengeres nyakkal, peremből indított szalagfüllel. Alján kereszt alakú bekarcolás. Sötétszürke. M. 8,5 cm, pá 5 cm, fá. 4 cm Ltsz. 58. 2. 8. (10. kép 13). - Kis tálka, fordított csonkakúp alakú, hullámos peremmel. Szürke, durva kidolgozású. M. 3 cm, pá 7,5 cm, fá. 5,5 cm Ltsz. 58. 2. 9. (10. kép 8). - Tál töredékei. Kettős kónikus alakú volt, befelé tagolt, széles, vízszintes peremmel, peremből induló zömök szalagfülekkel. Hasától lefelé fésűzés szerű bekarcolt függőleges vonalak borítják. Szürke. Rajzban rekonstruáltuk. Ltsz. 58. 2. 10. (10. kép 9). -Tál töredékei. Fordított csonkakúp alakú, kissé kihajló peremmel. Szürkésbarna. Rajzban rekonstruáltuk. Ltsz. 58. 2. 11. (10. kép 11). - Nagy méretű edény töredékei, kettős kónikus testtel, rövid ívelt nyakkal, kissé kihajló peremmel, perem alatt lapos vízszintes bütykökkel. Szürkésbarna, felülete durvított. Rajzban rekonstruáltuk. Ltsz. 58. 2. 12. (10. kép 12). - Lapos kis tál, fordított csonkakúp alakkal, széles ferde peremmel. Pereme alatt egy lapos fogó bütyökkel. Szürkésbarna. M. 2,5 cm, pá 9,3 cm, fá. 6,2 cm Ltsz. 58. 2. 13. (10. kép 7). - Nagy edény töredéke, tojástesttel, hasán rövid szalagfüllel. Rajzban részben rekonstruáltuk, szürke. Ltsz. 58. 2. 14. (10. kép 10). 7. BUDAPEST XXI, CSEPEL-KÖKÉNYESI ÚT 10.' 9 Az 50-es évek elején pinceásáskor feltehetően hamvasztásos sírra bukkantak. A leletek részben elkallódtak, részben össze sem gyűjtötték őket. 1959-ben a találó már csak egy díszített harangedény és füles bögre töredékét tudta csak átadni. Leletek: - Zónás díszű harangedény, töredékes állapotban. Pereme hiányzik. Vörös. Tör. m. 9 cm, fá. 6 cm Ltsz. 63. 19. 2. (9. kép 3). - Füles bögre töredéke. Csak a szalagfüles peremrész maradt meg. Szürke. Ltsz. 63. 19. 1. Nem készült rajz. 182