Budapest Régiségei 30. (1993)

VISSZAPILLANTÁS = RÜCKBLICK - Hajnóczi J. Gyula: Jeunesse et patrimonie interstudex, 1966-1972 407-419

HAJNÓCZI J. Gyula JEUNESSE ET PATRIMOINE INTERSTUDEX 1966-1972 Valamiféle bensőséges kapcsolat köti össze a fiatalságot a távoli múlttal. Hiszen az egészen kicsi ember képzeletvilágát a mesék különleges szereplőinek, eseményeinek és ezek színhelyeinek tarka-barkaságával ámítjuk, és az igazi mese: a múlt csodája. Azután ahogyan felcseperedik a gyerkőc, az elemi iskolában az okos tanító nénik, majd később a megfontolt pedagógia elvezérli a nebulókat a múzeumokba, a neves történeti helyekre, miközben a mesevilág fokozatosan mondavilággá majd kézzel fogható históriává valósul. De van a kultúrának egy területe, amely sokat megőriz a fiatal lelkekben, a mesevilág rejtélyességéből és titokzatosságából, és ez a Csipkerózsika-álmából felserkentett, újraszülető történelem: a régészet. Nem véletlen, hogy aki korán beleízlel ebbe a „kincskeresésbe", élete pályáját meghatározhatja, de ha nem is, árnyalhatja azt. Persze a fiatalságnak meg a régészetnek a kapcsolatában van ennél kevésbé „lírai" mozzanat is, és ez egyszerűen az, hogy az iskolás - legyen az egyetemista már - bizonyos szervezett keretek között készül az életre, életrendjét irányítani lehet, emellett adott a fiatalság tettereje, no meg a nyári vakációk kitöltendő ideje. A pedagógia régen felismerte a szünidő tevékeny felhasználásában rejlő előnyöket, mivel az általános szociálpedagógiai értékteremtésen túl, valós „hasznot" is hoztak a vakációk, a mezőgazdasági munkában, az almaszedésben, a szüretelésben, meg egyebekben való részvételben. De a közösen eltöltött nyarakat szellemiekkel is meg lehetett tetézni, amikor a fiatal munkáskezeket - és most már a fejeket is - a művelődés szolgálatába lehetett állítani. így jöttek létre azok az alkalmak, amelyekben a fiatalok mint a kultúra „napszámosai" tevékenykedhettek. A műemlékvédelem egyik nemzetközi szervezete, az ICOMOS, valamikor a 80-as évek derekán „intézményesítette" a fiatalságban rejlő kultúramentő és tápláló erőket és lehetőségeket, a Jeunesse et Patrimoine nevezetű részlegében, amely Párizs székhellyel szervezi a különböző országokban, a régészettel, műemlékvédelemmel, művészetekkel, irodalommal stb. kapcsolatos táborokat. Nos, az Ifjúság és Örökség nemzetközi szervezkedést kb. 20 évvel megelőzte hazánkban az egyetemistákból - elsősorban építészmérnök-hallgatókból - rekrutálódott diáktábor, amely Aquincum polgárváros eleddig feltáratlan nyugati területének régészeti kutatásával kezdte több mint félévtizedes pályafutását. Az ifjúsági ásatótábor gyors létrehozásának az volt a közvetlen oka, hogy az aquincumi polgárváros nyugati felének (a HÉV-pálya Ny-i oldalán húzódó) még feltáratlan romjaira sportstadion építéséhez elvi hozzájárulást adott a főváros. Az ókori városnak ez a „láthatatlan" területe éppen olyan értékes, mint a múlt században felszínre hozott keleti régió, amelynek a közepébe 1894-ben az Aquincumi Múzeum épült. Minthogy azonban a nyugati városrész romjait gabonatermesztésre használták, az Óbuda Tsz. kezelésében volt, s itt Aquincum romjaiból semmi sem látszott, Budapest északi irányban való terjeszkedése során logikusnak tűnt e terület beépítése. Nem segített itt az sem, hogy a föld felszíne alatti romterület műemléki és régészeti védelem alatt állt. S nem segítettek, csak rontottak a hivatalos helyszíni szemlék, amelyek többször is, újólag megállapították, hogy „láthatóan" teljesen eltűntek már a »HÉV-től Ny-ra a kétezer éves város maradványai. Mindebből az következett, hogy az aquincumi romokból a rosszul termő köves talajon művelt gabonaföldön is láthatóvá kellett tenni néhány római kori épületcsoport romját. Erre a mentési akcióra fogott össze a Budapesti Történeti Múzeum és a Budapesti Műszaki Egyetem „megelőzendő" az építési engedélyek kiadását! A nagyosan hangzó - ugyanakkor bizony kissé sznob zöngéjű - International Student Excavation, azaz INTERSTUDEX 66 Aquincum West nevet kapta a kezdeményezés, amely azt tűzte ki célul, hogy magyar diákok, mint házigazdák, külföldi érdeklődő kollégáiknak, egy értelmesen eltöltött vakációt kínáljanak föl, fővárosunk ókori elődjének jobb megismerésén szorgoskodván. A Budapesti Történeti Múzeum teremtette meg a vállalkozás szellemi és anyagi bázisát, vagyis területet adott az ásatáshoz és régészeti irányítást a feladat végzéséhez. A Budapesti Műszaki Egyetem és az Építészmérnöki Kar Építészettörténeti és Elméleti Intézete pedig vállalta a szervezést, biztosította a munkáskezeket, a külföldi résztvevők szállását és ellátását, valamint a feltárt terület műszaki felmérését. Természetesen a dolgok szerencsés összecsengése kellett, személyi vonatkozásban is, ahhoz, hogy az ötlet megvalósulhasson: a Budapesti Történeti Múzeum részéről Gyalmos János főigazgatóhelyettes patronálása, Póczy Klára többirányú szakértelme, a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karának a dékánja, Gábor László együttműködve a műegyetemi intézet ókori részlegének két oktatójával Istvánfi Gyulával és jómagámmal, akik Aquincum műemléki helyreállításába akkortájt már belekóstoltunk. Gyalmos János, a klasszikus műveltségű és habitusú tanárember, Óbuda lokálpatriótája, számos tettével írta be nevét a hely annaleseibe. Helyettes tanácselnöki szolgálati ideje alatt karolta fel rehabilitációs távlati tervét a polgárváros műemléki újjáalakítására. Segítsé407