Budapest Régiségei 30. (1993)

NÉPVÁNDORLÁSKOR = VÖLKERWANDERUNGSZEIT - Nagy Margit: Óbuda a népvándorlás korában 353-395

lők pontosabb etnikai meghatározására általában nem alkalmasak. Itt említhetünk egy jellegzetes későrómai - barbaricumi használati tárgyat, a békásmegyeri Dunapartról szórványként előkerült púposhátú csontfésűt, mely ebben a korszakban a keleti germán vagy a szarmata telepek és temetők jól ismert lelete. A fésű tulajdonosa Aquincum északi körzetének barbaricumi származású lakója lehetett a 4/5. század fordulóján. (III. tábla, if A 4. század végén vagy az 5. század első harmadában készülhettek azok a bronz cikádafibulák, melyeket a római polgárváros területéről, Csúcshegyről és a katonaváros amphitheatrumának környékéről ismerünk. A méh- vagy légyformájú dísztűket a pannóniai bennszülött lakosság már a korábbi évszázadokban is viselte; hasonló fémdíszítményeket az alföldi szarmaták a hunkort megelőzően is használtak. A cikádadísz tehát nem lehetett idegen sem a római lakosság, sem a barbaricumi betelepülők számára. Feltűnő azonban, hogy a cikádafibulák bizonyos változatai a Duna-menti későantik városok 4-5. századi leletei között viszonylag o gyakran fordulnak elő. Valószínűleg ennek oka a romanizált városi lakosság körében egyébként régóta ismert állatalakos dísztűk használatának természetessége és a fibula formájához kapcsolódó magyarázatok közismertsége lehet. Az Aquincum területéről előkerült cikádafibulák, formájukat és méretüket tekintve, jól megkülönböztethető, különálló csoportot alkotnak. Viszonylag nagy méretűek (6-8 cm), bronzból öntöttek, előlapjukat laposan, lemezszerűén alakították ki - az igényesebb darabok felületét ezüstözték - a fej- és szemábrázolás hangsúlyozott, a hármas osztású test és szárnyak vésett farkasfogmintás vonalsorral díszítettek. (1. kép, 3-6; I. tábla, 1-3, 5) Hasonló formájú és mintázatú cikádákat 'Gorsiumban, Intercisában és újabban az Ulcisia Castra közelében lévő római villa mellett találtak. A cikádafibulák e csoportjának formai és díszítésbeli hasonlósága minden bizonnyal egyazon északkeletpannoniai későrómai fémműhely működésével magyarázható. A szórványként előkerült darabok alapján tulajdonosaikról semmi közelebbit nem tudunk, csupán annyi bizonyos, hogy római épületek környékén települtek meg. (1. térkép és Lelőhelyjegyzék l/III) Az egyetlen, hiteles körülmények közt előkerült aquincumi példány a polgárvárosi Mithreum közeléből való és későrómai rétegben, későrómai kerámiával együtt találták.

10 (1. kép, 5;I. tábla, 2) A régészeti adatok arra mutatnak, hogy a római provinciákba szövetségesként befogadott barbár csapatok (hunok, alánok, gótok) és a velük együtt betelepült polgári lakosság új viseletének és használati tárgyainak nagy részét helyi római fém- és kerámiaműhelyek készítették. A foederati gótokról tudjuk, hogy 4. századi szállásterületeiken is létfontosságú volt számukra a római áruk behozatala. A gót zsoldoscsapatok katonai vezéreinek és környezetüknek később is kivételes társadalmi helyzetet jelentett az a lehetőség, hogy könnyebben hozzájutottak a római luxuscikkekhez, gyakran ajándékként megkapták. Nem valószínű, hogy a provinciába került barbár csapatokat saját iparosaik szolgálták volna ki, sokkal inkább a helyi műhelyek termékei készültek a betelepülők igényei szerint. Ha Themisztiosz, a barbárkérdést illetően kétségtelenül elfogult pogány filozófus, a szövetséges gótokról egyenesen azt állítja, hogy már valódi rómaiakká váltak, a hatás feltehetően kölcsönös lehetett: a romanizált lakosság is átvette a barbárok szokásait, viseletük bizonyos jellegzetességeit olyannyira, hogy Honoriusnak Rómában egyenesen törvénnyel kellett eltiltania a városi lakosság körében elterjedt barbár viseletet. Az 5. század első évtizedeinek leletanyagából különös figyelmet érdemel az az öntött ezüstfibula, mely a katonai tábor déli részéből, a tribunus laticlavius-ház területéről, szórványként került elő a Föld utcai ásatáson. (2. kép, 1 a-d; I. tábla, 4 a-b) A három gombos félkörös fejlappal ellátott, egyenes lábú fibula egyetlen dísze a láblemez hossztengelyében elhelyezett, rovátkolt drótot utánzó minta. A fibula formailag átmenetet képvisel a későrómai hagymagombos fibulák és a népvándorlás kori germán női viselet fibulái között. A Föld utcai fibula nem áll egyedül a provincia 5. századi anyagában. A nagyon hasonló gorsiumi példány fejlapját poncolt keretbe foglalt vésett antik levélmotívum díszíti. A római formából átalakított, már barbár jellegű - ún. mediterrán fibulaforma és a későrómai stílusú díszítés arra az időszakra mutat, amikor a római fémműhelyek megszokott ékszerformáikat barbaricumi megrendelőik igényei szerint átalakították. A jellegzetes egyeneslábú fibulaforma különféle variációit még az 5. század közepén és második felében is használták. Az itáliai keleti gót ékszerek között felbukkan az aranyból készült változat is, természetesen igényes díszítéssel: rekeszes ametisztberakásokból kialakított levélmintával („Pistoia"). A későrómai-koranépvándorlás kori fémművesség egyik legszebb ezüstkorsója 1884-ben került elő, a Kapucinus dombi római épület ciszternájában. A bordázott falú korsó széles peremét könnyed kézzel rajzolt, finoman vésett, ellentétes irányba néző állatfejekkel (feltehetően szarvasfejekkel) és levélmotívumokkal díszítették. Egy másik, kevésbé díszes, lényegesen gyengébb anyagú és kivitelű ezüstkorsót Bécsben őriznek, mely ugyancsak Óbudáról került elő. A korsók párhuzamai a későrómai-bizánci kézmosó készletekből, valamint barbaricumi fejedelmi kincs- és sírleletekből ismertek. Bordázott falú, fémedényt utánzó agyagkorsókat helyeztek el a 4-5. századi barbaricumi temetőkben, a gazdag sírok italmellékletével. A Kapucinus dombi korsó készítési helyét egyelőre nem tudjuk meghatározni, annyi bizonyos, hogy nagy gyakorlattal rendelkező mester készítette, feltehetőleg valamelyik jelentős későrómai fémművesközpontban. A korsó utolsó tulajdonosa bizonyára egy 5. századi ellenséges támadáskor rejtette el az értékes darabot a ciszterna falánál, egy tegiila mögött, s már nem tudott érte visszamenni. (II. tábla) 354