Budapest Régiségei 28. (1991)

KÖNYVISMERTETÉSEK - Hanny Erzsébet: Wilfried Hicke: Hügel- und Flachgräber der Frühbronzezeit aus Jois und Oggau. Wissenschaftliche Arbeiten aus dem Burgerland. Bd. 75. Amt der Burgenländische Landesregierung Abt. XII/3. Eisenstadt, 1987. 303

Wilfried Hicke: Hügel- und Flachgräber der Frühbronzezeit aus Jois und Oggau Wissenschaftliche Arbeiten aus dem Burgenland. Band 75. Amt der Burgenländische Landesregierung Abt. XII/3. Landes Museum Eisenstadt 1987. 294 1. A WAB méltán híres sorozatának újabb kötetében egy fiatal burgenlandi kutató, dr. Wilfried Hicke dip­lomamunkáját tartja kezében az olvasó. A szerző a bé­csi egyetemen tanult, munkája Észak-Burgenland ko­rai bronzkorának kérdéseivel foglalkozik. A kötet ha­zánkban is érdeklődésre tarthat számot, hiszen a két feldolgozott lelőhely a Fertő-tó északi részén találha­tó. Munkája céljaként a szerző a rítus, szociális hely­zet, eseménytörténeti aspektusok, időrendi problémák tisztázását jelöli meg. A Joisban található leletekről 1930 óta van tudomá­sunk. Ebben az évben végzett itt kutatásokat A. Sera­csin. Az ötvenes években is többször bolygattak meg itt sírokat, melyek közül egyet Foltini I. mentett és publikált. A Joisban talált egyes temetkezés a leithaproders­dorfi csoporthoz tartozott, annak idősebb fázisát kép­viselte. A csoportban tipikus bronztű mellett olyan csészét találtak, mely nem sorolható egyértelműen sem a leithaprodersdorfi, sem pedig az oggaui csoportba. A szerző úgy véli, hogy egy átmeneti formát képvisel­het a csésze. E lelőhely legfontosabb objektuma a II. halom volt. Ebben eltérő mélységekben (a szélén 10, a közepén 75 cm) tizenöt temetkezést, egy kenotáfiumot, valamint állatcsontokat és kerámiatöredékeket találtak. A halot­takat zsugorított helyzetben temették el, az orientáció változó, DK-ÉNy, D-É, valamint ÉK-DNy irányú volt. A rítus megkülönböztette egymástól a nőket, akiket fejjel délnek, jobbra zsugorítva, és a férfiakat, akiket fejjel északnak, balra zsugorítva temettek el. A domb középpontjában egy férfi (18. sír) és egy gyermek (19. sír) nyugodott, felettük egy Ny-K irányítású sírban den­tálium- és üveggyöngyös nő feküdt. A csoporttól észak­ra ugyancsak Ny-K-i tájolású sírban egy meghatározha­tatlan nemű egyed volt, melléklete átfúrt vadkanagyar, mely a szerző szerint két megoldást is megenged: vagy a Nitra csoport egy nőtagjáról, vagy a Mokrin csoport egy férfitagjáról van szó. A joisi II. halom leletei a leithaprodersdorfi csoport­ba sorolhatók. Két sírban (17. női és 6. gyermek) emel­lett tipikus wieselburgi kerámia is volt. A dolgozat bé­kés egymás mellett élést feltételez a két csoport között és kiindulópontként azt veti fel, hogy a wieselburgi kul­túra a leithaprodersdorfi csoportból is származhatott. Oggau területéről már 1930 óta kerülnek elő leletek. Nagyrészük azonban dokumentálatlanul került múze­umba. 1931-ben Oggauban J. Sallmutter, 1939-ben R. Pittioni, majd 1947-ben Mossier végzett leletmentést. 1974-ig összesen 32 sír anyaga került hitelesen múzer umba. Két lelőhelyet ismerünk e területről: Oggau ­Seegasse és Oggau-Főutca. A leletek egy része (9. és 11. sír) a középső bronzkorba tartozik, míg a többi a Ragelsdorf-Oggaui csoportot, illetve kisebb részben a wieselburgi kultúrát képviseli. A szerző igyekezett a rendelkezésére álló adatok alapján a temető térképét rekonstruálni. Azt állapította meg, hogy R. Pittioni va­lószínűleg tévedett, amikor Oggau-Seegasse soros te­metkezéseiről beszélt. Sokkal inkább sírcsoportokba való temetkezésről van szó. Oggau sírjait Ny-K, K-Ny, DNy-ÉK, ÉNy-DK és D-É irányba tájolták, halottaikat zsugorítva temették, de előfordul két esetben a nyújtott, háton fekvő hely­zet is (5. és 25. sír). A mellékletek száma általában 0-7 darab között ingadozik, a látszólagos orientálat­lanság oka valószínűleg időbeli eltérésekben és az ide temetkezett népesség etnikai különbözőségében kere­sendő. A temető kronológiailag három periódusba sorol­ható, állapítja meg a szerző. Egy csésze és egy tál alap­ján megfigyelhető a wieselburgi kultúra jelenléte. A fiatalabb Nitra-csoport kezdeti szakaszának és az aun­jetici csoport III. fázis végének leletanyagait lehet még itt elkülöníteni. A temető élete a Reinecke A 2. idő­szakban végetér. Valószínűsíthető, hogy az oggaui cso­port már nem érte meg a wieselburgi kultúra születé­sét. A dolgozat egyik legfontosabb részét a kronológiai problémák vizsgálata teszi ki. A szerző időrendi szink­ron létrehozására törekedett, ki akarta egyenlíteni azokat az eltéréseket, amelyek a Reinecke-féle, a bur­genlandi és a magyarországi kronológiák között fenn­állnak. Ennek érdekében számos táblázaton közli a szomszédos országokban a kutatók által összeállított periodizációkat (korai- és középső bronzkor), ezzel igyekszik szemléltetni a használatban lévő kronológiá­kat. A szerző szerint Burgenland esetében a korai bronz­kort, mely a magyarországi korai bronzkor III. fázisát és a középső bronzkor I-II. fázisát tölti ki, Szlovákiában a Nitra-csoport I-II. fázisával, valamint az aunjetici kul­túrával párhuzamosítható három leletanyagtípus képvi­seli: A Ragelsdorf-Oggau-Sarród-i csoport, a leitha­prodersdorfi csoport és a wieselburgi kultúra. Az első kettőt a Cseh-Morva kultúrkörhöz kapcsolhatónak vé­li, míg az utolsó teljesen új elemként jelentkezik. A kötet szerint tehát Észak-Burgenland esetében a követ­kező korszakbeosztás javasolható: 1. fázis: A kerámiaanyag jellegzetes formája az ogga­ui típusú csésze, cilindrikus nyakkal és egyenesen levá­gott peremmel (típustáblázat. 98. o.). A fémleletekben réztárgyakat találunk. 2. fázis: Itt a vezértípus a kónikus nyakú, duzzadt peremű edény, melynek füle a peremből indul és a vállra támaszkodik. Ez a leithaprodersdorfi típusú csé­sze (típustáblázat, 99. o. L TA 1-2.). A fémleletek itt is rézből készült ékszerek és eszközök. 3. fázis: Ezt a periódust már a wieselburgi kultúra edényeivel jellemezhetjük (típustáblázat, 102-105. o.). A korszakban az ékszerek és más fémtárgyak már bronzból készülnek. Hanny Erzsébet 303

Next

/
Oldalképek
Tartalom