Budapest Régiségei 28. (1991)

ANYAGKÖZLÉSEK - Pető Mária: Római kori (szarmata) település Soroksáron 223-235

// f PETO MARIA RÓMAI KORI (SZARMATA) TELEPÜLÉS SOROKSÁRON A fővárost majdan körülölelő MO-ás autópálya építkezése kapcsán 1987 nyarán leletmentő ásatást végeztünk a Budapest XX. (Soroksár) Várhegy és környékén (1. kép). Az útépítő vállalat a nyomvonalat lehumuszolt állapotban bocsátotta rendelkezésünkre, ahol kutatásainkat elvégezhettük. Az említett területen hosszú éveken át folyó mezőgazdasági művelés az amúgy is sekély mélységekben lévő régészeti objektumokat igen megrongálta, s ez a körülmény eredményeinket is meghatározta. Munkaközösségünknek a leletmentés során több régészeti korszak emlékanyagát sikerült feltárnia, ezúttal most a Gyáli patak jobb partján talált római kori telepmaradványokról kívánunk beszámolni. Régészeti előzményként ismert volt a patakparti szivattyúház melletti, későkelta korinak meghatározott lelőhely. 1959-ben vízvezetékcső elhelyezése közben nagy méretű LT D szürke edény és cserepek kerültek itt elő. Sajnos, aleletanyagot sem a Budapesti Történeti Múzeumban, sem az akkor területileg illetékes Pesterzsébeti Múzeum gyűjteményében nem sikerült fellelnünk, ezért revíziójára nem kerülhetett sor. Úgy gondoltuk, hogy az útépítés kapcsán, a Kísérleti Tangazdaság külön engedélyével, e közelben lévő helyen hitelesítő ásatást végzünk. A Tangazdaság egyik munkatársa, Tálos István, aki még emlékezett az 1959-es leletmentésre, készségesen megmutatta a helyet. Kutatóárkainkkal sikerült rátalálni a jelentésben említett vízvezetékcsőre, az egykori leletmentés beásásaira, de munkánk során néhány jellegtelen, szürke cseréptöredéken kívül egyebet nem találtunk. Ez a hely már nagyon közel van azokhoz a mocsaras területekhez, melyek levezetésére a múlt században a Gyáli patak néven ismeretes csatornát megásták. Az autópálya nyomvonalán, az általunk III. számúnak nevezett munkahelyen, a finom tükörnyesés után foltok, elszíneződések rajzolódtak ki, valamint szórványos római kori cseréptöredékek kerültek elő. Az elszíneződések feltárása után kör átmetszetű gödrök, egy jellegzetes szarmata lakótelep maradványai kerültek felszínre. A gödrök átlagban 120-150 cm átmérőjűek voltak, s minthogy csak az aljuk maradt meg, kb. 30-40 cm mélységben, eredeti formájukat rekonstruálni nem tudjuk. Munkánk során 16 objektumot sikerült feltárni (2. kép 1), ezek lakó- illetve hulladékgödrök voltak, ezen kívül a 10. számmal jelzett objektum kemence, a 15. számú szabadban álló tűzhely volt. A kemence méretei: 170 x 170 cm, agyaggal jól kitapasztott, néhol kormosra égett, folyamatosan mélyülő, alján szabálytalan alakú üreggel (3. kép). Rostély nyomára nem akadtunk, belőle kerámia nem került elő, ezért a környéken előforduló összeolvadt salakdarabok alapján valamilyen hevítő, olvasztó kemencére gondolunk. A salakanyag vizsgálatát a Csepel Művek Analitikai Laboratóriuma végezte; megállapították, hogy vaskohászati salak, a kémiai összetevők alapján. A közelből került elő a leletmentés legszebb darabja, az 5. sz. objektum közeléből, egy töredékes, kékzöld zománcdíszes bronz korongfibula (4. kép 1). A területen egy ismeretlen korú és rendeltetésű árokrendszer bontakozott ki, mely a 4. számmal jelölt gödröt átvágta, tahát annál későbbinek kell lennie. Valószínűleg újkori készítmény, mely az egész területen, Észak és Dél felé is továbbterjed. Az árokrendszerből semmiféle leletanyag nem került elő, csupán világossárgás betöltése ütött el a környezetétől. Leletanyagban a leggazdagabb a 12. sz. gödör volt, átm. 160 cm, mélysége 110 cm, s benne több égési réteget figyeltünk meg. Innen sok szürke, korongolt kerámián kívül római festett edénydarabok, kézzel formált házikerámia-töredékek, valamint egy Drag. 37-es terra sigillata tál felének darabjai származnak. A táltöredék (4. kép 3, 5. kép 3.) Gabler Dénes meghatározása szerint rheinzaberni készítmény, Mammilianus köréhez köthető és az i. sz. 200/210 táján készült. Ez az a konszolidált időszak a barbaricum életében, mely a Marcus Aurelius-féle quad-markomann-szarmata háborúk után, rendeletileg szabályozott módon, fellendítette a rómaiakkal való kereskedelmet , melynek következtében megsokasodtak a provinciából származó áruféleségek a Duna balpartján. A korszak anyagi kultúráját Vaday Andrea a középszarmata periódusba sorolja. A telep egykorú és egyrétegű volt, más régészeti korszak hagyatéka nélkül. Terepbejárással átvizsgáltuk a gödröktől Ny-ra eső, nyomvonalon kívüli területet, s azt tapasztaltuk, hogy a felszíni, szántásban előforduló leletek alapján a település DNy-i irányban terjed ki, egészen a patak menti Szivattyúházig. Megállapíthatjuk, hogy a telep az általunk feltártnál sokkal nagyobb volt, mi annak csak a keleti felét tudtuk lehatárolni, illetve nagyon feltételes módon az északi és a déli kiterjedését is. Munkánk eredményeként nagy valószínűséggel megállapíthatjuk, hogy az 1959-es leletmentésből származó LT D korszakra keltezett edények is ehhez a településhez tartozhattak, s a császárkori szarmata kultúrának az őslakossághoz köthető alaprétegét jelenthették , melyet a sajátosan szarmata és római áruk mellett az általunk feltárt 16 gödör anyagában is megfigyelhettünk. A III. sz. munkahelytől É-i irányban, az útpálya további szakaszán újabb régészeti objektumok bontakoztak ki (2. kép 2). Egy magányos, nyújtott csontvázas 223