Budapest Régiségei 28. (1991)

TANULMÁNYOK - Kalicz-Schreiber Rózsa: A Somogyvár-Vinkovci kultúra dél-északi irányú közvetítő szerepe a korabronzkorban 9-43

KALICZ-SCHREIBER RÓZSA A SOMOGYVÁR—

VINKOVCI KULTÚRA DÉL—ÉSZAKI IRÁNYÚ KÖZVETÍTŐ SZEREPE A KORABRONZKORBAN 1. A Dunántúl és Budapest korai bronzkora és a Somogyvár-Vinkovci kultúra A magyar terminológia szerint a Dunántúlon a korai bronzkorba keltezzük a késői Vucedol kultúrát, a Harangedény— Csepel csoportot, a Lajta (Leitha) csoportot, valamint a Kisapostag és Gáta (Wieselburg) kultúra kezdeteit. A legutóbbi időkig fokozatosan megismertük a Dunántúl keleti felének korai bronzkorát. A Dunántúl nyugati részéről főleg csak szórványos leletek alapján alkothattunk véleményt, mert hiányoztak a jelentős leletanyagot szolgáltató ásatások. Ismereteink, sajnos, még most is hézagosak, de az újabban végzett kisebb feltárások alapján kezdenek kirajzolódni a korai brozkor körvonalai a Nyugat-Dunántúlon is. A legújabb adatok arra engednek következtetni, hogy az említett területen a bronzkor kezdetét három kulturális komplexum különböző mértékű egymásrahatása illetve keveredése határozza meg. a) Az Alpok közvetlen előterében a Vucedol kultúra Ljubljana (Laibach) csoportjának és a horvátországi Rudina típusnak a hatását fedezhetjük fel a Somogyvár-Vinkovci kultúra több lelőhelyén (Csepreg: 1. kép 1-17., Sé-Malomi dűlő: 2. kép 1-16.), vagyis elsősorban a Dunántúl nyugati szegélyén. Ezekre a leletegyüttesekre jellemző a talpas tálak gyakorisága, belső díszítésük változatossága, továbbá a Somogyvár-Vinkovci kultúra központi területével szemben a magasnyakú, kettős kónikus füles korsók hiánya vagy ritkasága. Az is Vucedol tradíció a Somogyvár-Vinkovci területtel szemben, hogy a karcolt díszítés nemcsak a talpas tálak sajátja, hanem kisebb-nagyobb edények oldalán, nyakán is előfordul (2. kép 1-5, 8, 11). b) A Nyugat-Dunántúl déli felén a SomogyvárVinkovci kultúra olyan leletanyaga figyelhető meg, amelyben csak a talpas tálak belseje viseli a karcolt díszítést egységes mintaszerkezettel, a négyes tagolású, ún. csillagmotívummal. Nincs meg a központi területre jellemző kannelurás dísz, szórványosan azonban megtalálható a belső osztású, ún. etázs-füllel ellátott korsó és a cilindrikus kis edény, pereme alatt egy vagy két kis füllel. Gyakori a nagy edények durva, szinte „Schlickwurf'-szerű külseje. Az anyagban és technikában, edényformákban sok a közös vonás a Makó (Kosihy-Őaka) kultúrával (3. kép 1-16). Többek között Letenye, Nagykanizsa—Sánc és Nagykanizsa—Inkey kápolna lelőhelyek tartoznak ide. c) A Nyugat-Dunántúl északi részén, Győr—Sopron megyében a bronzkor kezdetét elsősorban a Makó (Kosihy—Őaka) kultúra határozza meg, jellegzetes leletanyagával. Alig észlelhető az eltérés a Somogyvár-Vinkovci kultúra délnyugat-dunántúli leleteitől. A használati kerámia minden típusa lényegében azonos a két kulturális komplexumban. A belső díszű talpas tálak gyakorisága is hasonló mindkét kultúrában. A különbség abban jelentkezik, hogy a Makó (KosihyŐaka) kultúrából hiányoznak a kettős kónikus magas nyakú korsók, s főleg a gömb vagy ovális testű kis bögrék a jellegzetesek, alacsony nyakkal. Lényeges különbségnek ítélhető, hogy a magas, cilindrikus edények két kis füllel a perem alatt, melyek a Somogyvár-Vinkovci kultúra egyik meghatározó formáját jelentik, a Makó kultúrából teljességgel hiányoznak. A tatai sírleletek az Észak-Dunántúlon a Makó kultúrát képviselik, de előfordulnak benne valószínűleg a Somogyvár-Vinkovci kultúra hatására a magas nyakú kis bögrék szinte miniatűr kivitelben (5-6 cm magasak), az alacsony nyakú kis bögrékkel (melyek a Somogyvár— Vinkovciból mindig hiányoznak), a belső díszű talpas tállal együtt (4. kép 1-7). A Makó és Somogyvár-Vinkovci kultúra (idősebb fázis) geográfiai határait nem lehet éles vonallal meghúzni. Ezért az egyes kutatók között, attól függően, hogy melyik oldalról nézik, éles viták folynak pl. a két kultúra területi elkülönítésével kapcsolatban. A viták oka többek között az is, hogy széles területen keverten jelentkeznek a két kultúra kerámiai jellegzetességei. A fenti viták alapját főleg a Somogyvár-Vinkovci kultúra belső kronológiájának sok félreértésre alkalmat adó bizonytalansága idézi elő. Bóna István a Somogyvár csoport meghatározásakor 1965-ben az egész Dunántúl területén egyetlen nagy tipológiai és kronológiai egységbe foglalta a főleg szórványos leletekből vagy csak kis, kevés típust tartalmazó együttesekből álló kerámiát. Még a vinkovci stratigráfia megismerése után is bizonytalan maradt nála a Somogyvár és Makó kultúra egymáshoz való viszonya. Bandi Gábor és Ecsedy István kutatásai és főleg ásatásai a Somogyvár-Vinkovci kultúra gazdag leletenyagát tárták fel Pécs környékén.

9 Ezzel világossá vált a kultúra tipológiája, de hangsúlyozni kell azt, hogy csak a Délkelet-Dunántúlon. S. Dimitrijevié vinkovci stratigráfiája alapján bebizonyosodott, hogy a Somogyvár-Vinkovci kultúra a központi területen, így a Délkelet-Dunántúlon is, követte a Vucedol kultúrát. Egyértelművé vált a Somogyvár-Vinkovci és a Makó (Kosihy—Őaka) kultúra egyidejűsége a korai bronzkor első fázisában (KB I). Másrészről azonban fennmaradt a bizonytalanság, hogy a délkelet-dunántúli leletegyüttesek valójában mennyire képviselik a Somogyvár-Vinkovci kultúra egészét kronológiailag 9