Budapest Régiségei 26. (1984)
TANULMÁNYOK - Gáboriné Csánk Vera: A Remete Felső-barlang és a "Dunántuli szeletien" 5-32
anyagával kapcsolatban is volt. A triász kori tűzkő és a radiolarit legközelebb csak a lelőhelytől É-ra, Dorog környékén fordul elő. Kirajzolódik tehát az a kb. 30 kmes körzet, melyet az ember egy-egy lakóhely tartama alatt bejárt — ugyanaz a távolság, amelyet az érdi telep zsákmányállatai alapján mutattunk ki. ín ^ A kagylóhéjjal kapcsolatban a fenti természetes lelőhelyről származó, összes Glycymerist megvizsgáltuk és méréseket végeztünk. Megállapítható, hogy a barlangban talált kagylóhéj a természetes előfordulási helyeken is az extrémen nagy példányok közé tartozik. Elképzelhető, hogy az ember vadászat közben megtalálta az egyik ilyen természetes előfordulási helyet, és esetleg tudatosan a legnagyobb példányt választotta ki. Megemlítendő még, hogy a kagylóhéj közvetlen közelében, tőle 8 cm-re, két, nagy méretű barlangi medve caninus feküdt, mintegy egymásra téve. Az volt a benyomásunk, hogy ezeket szándékosan helyezték ide. A barlang fala ugyanis ezen a helyen egy kis padkát alkot. A kagylóhéj és a két caninus ezen feküdtek. A rétegben ugyan elég sok barlangi-medve fogat találtunk, de minden rendszer nélkül. A két caninus a barlangban találtak közül a két legnagyobb. Mérések igazolják, hogy sok más lelőhely viszonylatában is különleges méretűek —, és két különböző egyed jobb-alsó állkapcsához tartoznak. Az embertani anyag, a barlang első részében, az 5—6. négyzet határán, az eszközökkel azonos szintben feküdt. Nem ásatás közben, hanem az apróbb csontok átvizsgálása során Kretzoi M. találta meg őket. A csontok, fogak egy részét ugyanis vékony mészbevonat fedte. Ez az ember maradvány a Homo neandertalensis három, egymás melletti, összetartozó foga: jobboldali l t — l 2 — és C. Egy ugyanazon individuum állkapcsának öszszetartozó fogai, és így igen alkalmasak a meghatározásra. A fogak erősen koptatottak —, a koptatottság szöge, alakja és a caninus mérete azonban (a foggyökér gracilitása mellett is) biztosan a Paleoanthropus formakörébe sorolja őket. (Kretzoi M. közlése.) A fogak jelentősége elsősorban az, hogy pontos rétegtani, paleontológiái adatok hitelesítik, és hogy az ún. „dunántúli szeletien" iparával került elő.(!) Másik jelentősége, hogy a Subalyuk-barlang — minden valószínűséggel eltemetett —, két csontvázának maradványai után ez a második lelőhelye a Palaeoanthropusnak Magyarországon —, és az ötödik a Kárpát-medencében. A lelőhelyek: Dzeravá Skala (Pálffy-barlang Szlovákia) : 1913 Ohabaponor (Románia) : 1923—24 Subalyuk-barlang : 1932 Gánovce (Gánóc -, Szlovákia) : 1926,1955 Remete Felső-barlang : 1969 Ezek közül az egyik lelőhelyre, a Dzeravá Skála (korábban Pálffy-barlang) embertani anyagára visszatérünk. Összegezve: A Remete Felső-barlang ásatásának eredménye nem a kis eszközkészlet, hanem mindenekelőtt az, hogy ezt a jellegzetes ipart - melyet sokáig „dunántúli szeletiennek" neveztünk -, itt biztosan Würm 1 előtti rétegben találtuk. Ez az ipar tehát, mint azt korábban is véltük, a középső paleolitikumba tartozik. II. A „dunántúli szeletien" A „dunántúli szeletien" a magyar kutatás egyik régóta húzódó problémája. Kutatástörténeti előzményeinek ismertetése hosszadalmas — bár rendkívül érdekes és tanulságos lenne. Ennek az iparnak a kérdése ugyanis, több, mint, fél évszázad alatt igen sok változáson esett keresztül, és összekapcsolódik több, külföldön alig ismert lelőhely részleteivel. Alábbiakban ezért csak a kutatás főbb állomásait említjük. Anélkül, hogy számtalan oldalt töltenénk azzal, hogy ki, mikor, milyen megállapítást közölt erről az iparról, és azt hogyan változtatta meg. A probléma lényege kettős. Egyik a „dunántúli szeleties" iparának meghatározása —, a másik a sztratigráfiai, kronológiai helyzete. A magyarországi paleolitikum kultúráinak sorrendje a 30-as években alakult ki. Ennek alapvető szempontja az volt, hogy pontosan kövesse, mintegy „kitöltse" a francia „klasszikus civilizációk" sorrendjét. Ebben az időben a szeletient solutréennek nevezték — sokan vándorlási kapcsolatba is hozták a valóban fiatalabb Ny-i solutréennel —, a „solutréen", amely Magyarországon a legteljesebb és folyamatos fejlődésében található meg. A civilizáció beosztása a következő volt: protosolutréen (Szeleta-barlang alsó rétege, Balla-barlang) —, korai solutréen (Jankovich-barlang, ingadozásokkal a szlovákiai Dzeravá skála) —, fejlett solutréen (Szeleta-barlang felső rétege) —, és késői vagy dekadens solutréen (Puskaporos kőfülke stb.). (12) A civilizáció nevének megváltoztatását már Hillebrand J.-nél, sőt korábban is megtaláljuk: „Szeleta-kultúra". A történeti hitelesség kedvéért azonban utalnunk kell arra, amire Hillebrand J. is, hogy t.i. J. Andrée már korábban ezt az elnevezést használta a magyarországi iparra. (13) Időközben alakult ki a nézet, hogy ennek a civilizációnak két földrajzi csoportja van: — a Bükk-hegység szeletienje és a dunántúli szeletien (Ny-Magyarország, Pilis-Gerecse-hegység). - Ebben a látszólagos fejlődési sorban, annak idején, a Jankovich-barlang ipara és a Szelim-barlang egyetlen eszköze képviselte a korai solutréent (szeletient) —, és egyúttal a „dunántúli szeletient". Hillebrand J. a Szelim-barlang eszközét később sztratigráfiai meggondolásból fejlett solutréen típusúnak határozta meg. Ehhez az ipartípushoz kapcsolódik Szlovákiában a Dzeravá Skala anyaga is, melynek meghatározása szintén változott időközben A 14 ^ Ennyit röviden a régi előzményekről. Az 1950-es évek elején a magyarországi szeletien lelőhelyei, anyagai revízió alá kerültek. Gábori M. a civilizációt — tradícióból és Hillebrandot követve — még „solutréennek" nevezi. Ugyanakkor egyrészt megváltoztatja az addigi beosztást —, másrészt másképpen látja az iparok, elsősorban a dunántúli iparok tipológiai jellegét/ 15 ' Gábori M. szerint létezik nálunk alsó, középső, felső solutréen — (a késői, dekadens fázist elveti) —, majd többször is visszatér a Jankovich-barlangi ipar kérdésére. Munkáját annak idején oroszul adták ki. Ezért egy-két helyet az orosz szövegre utalva most fordításban idézünk. 13
