Budapest Régiségei 26. (1984)

MŰTÁRGYVÉDELEM - Simon Sándor: 17-18. sz. fordulója időszakából való török puska restaurálása 357-371

ezen keresztül dugták a „tüskét", melynek a csavar meghúzásában volt szerepe. A csavar meghúzásával a kakas szorító pofáiban lévő ólomba ágyazott kovakövet rögzítették. A kakas csavarjának szorító gömbje fölött kis nyúlványon körbe forgathatóan egymással ellentétesen álló, lefelé ívelő, madár szárnyra emlékeztető kis fülecske van, mely a kakas feszített helyzetbe való felhúzását szolgálja. A kakassal szemben található a lőporserpenyő, mely tulajdonképpen egy acéllap vízszintesen, a szerszámlemezre merőlegesen, benne kimélyítve félhengeres vájat, ebbe helyezik a lőportartóból a finom lőport. A lőpor serpenyőre a szerszámlemezen merőlegesen átmenő csavaron csukódik a lőporserpenyő fedő, melyre merőlegesen rá van építve az acél. Az elsütő billentyű elhúzásakor rácsap a kakas a kovakővel az acélra és így szikra keletkezik, mely az alatta lévő lőporserpenyőbe pattan és így tüzet fog a lőpor. A lőporserpenyő vájata illeszkedik a puskacső falához, melyen a lőporserpenyő irányában vékony lyuk van. Ezen keresztül beég a finom lőpor a puskacső robbanó terében elhelyezett durvább lőporba és így létrejön a robbanás, mely következtében kilövi az ólomlövedéket. A szerszámlappal párhuzamosan a kakas és a lőporserpenyőfedő csuklótengelyéül szolgáló csavarokat egy hosszúkás acéllap a „híd" köti össze. A „híd" alatt egy kisebb „V" alakú rugó van, mely a lőporserpenyő fedőt feszíti meg, ezt nem lehet látni, mert a „híd" lemeze eltakarja. Főbb vonalakban így néz ki a lakatszerkezet. A lakatszerkezet felületén ezüst berakás található kissé sérülten. Ezt a díszítési módot tausirozásnak nevezik, mely úgy történik, hogy a kívánt motívumok szerint a felületbe vajatokat vésnek, majd a vájatokba fektetik a vékony ezüst, vagy arany huzalt. A vájat széleit rákalapálják, mintegy befoglalják, ha felületet akarnak beborítani vékony ezüst vagy aranylemezzel, akkor a felületet rücskössé teszik és a lemez széleinél hasonló rovátkákat vésnek, melybe a kis lemez felületek széleit befoglalják és a rücskössé tett felületbe belekalapálják a lemezt, melyet felül véséssel szoktak díszíteni. Jelen esetben is lehet látni a felületen az ún. trambulirozott technikával készült vésett díszítéseket. A zárszerkezet hídlemezén levő tausirozott felületen tisztítás után jól láthatóan előkerült a mesterjel. Köralakú mezőben török felirat látható (1. kép), melyet Dr. Gerő Győző a Budapesti Történeti Múzeum tudományos munkatársa olvasott el. A szöveg a következő: ameli HÜSZEIN szószerinti magyar jelentése: készítette HÜSZEIN. Sajnos, évszám nincs mellette, így lehetetlenség behatárolni pontosan a készítését, mert ez nagyon elterjedt általános név. Mindenesetre a mesterjel a zárszerkezet, vagy lakatszerkezet eredetiségét bizonyítja. A puska másik nagyon lényeges része a cső, mely két vége felé fokozatosan megvastagodik. A cső kívül nyolcszögletű síkokkal lapolt. A cső közepén a külső átmérő 22 mm, az elején 31 mm és a farnyúlvány felőli végén pedig 32 mm. A cső elején a belső furat, a csőszáj hatszögletűre van kiképezve. A hatszöglet sarkaiból indul a cső huzagolása, egy darabig egyenesen, majd csavarvonalban megy végig. A cső felső részén sárgaréz félgömb és vasból készült óramutatóra emlékeztető kiképzésű irányzék található. A cső alsó részének felülete, mely az ágyazatba fekszik,nincs finoman megmunkálva, rajta jól láthatók a reszelő nyomok. A csőfarknyúlványon hullámos díszítés van. A csővel kapcsolatosan, a cső hitelességére vonatkozóan észrevételeim vannak, bár a restaurátornak nem az a feladata, hogy eldöntse egy tárgy hitelessgété, vagy annak ellenkezőjét, de viszont ha a munkája során olyan észrevételeket, jeleket talál, melyek támpontot adhatnak a tárgy eredetére vagy hitelességére vonatkozóan, ezt a tárgy érdekében és az azzal kapcsolatos tudományos feldolgozás és közművelődés érdekében köteles közölni. Ha az ágyazatba helyezem a puskacsövet és a csőfarnyúlványon levő furaton keresztül behajtom a csavart az ágyazatba, akkor a puskacső végének a fala szorosan illeszkedik az ágyazat falához, tehát a helyén van. Most be helyezem a zárszerkezetet a helyére, a felerősítő csavaroknak és a kivésett ágyazatnak megfelelően, és akkor szembetűnően látni, hogy a lőporserpenyő hosszúkás vájata, amelybe a gyújtó lőport öntik,nem esik egybe a „gyulyukkal", amin keresztül a gyújtó lőpor beéghet a cső robbanó teréhez. A zárszerkezet szerszámlemezének fala eltakarja a „gyulyukat",így robbanás nem jöhet létre, tehát a fegyver nem tud működni. A lakatszerkezeten mozdítani nem tudok, hogy a serpenyő elérje a „gyulyukat", mert a szerszámlemez pontosan illeszkedik az ágyazatba. A csövön megint nem tudok mozdítani, mert a nyúlványon keresztülmenő csavar tartja, de ha netán mozdítanánk rajta, úgy hogy kicsit előrébb állítanánk a csövet egy másik furat készítésével, úgy hogy a „gyulyuk" elérje a serpenyőt, akkor a cső végének a fala nem érintkezik az ágyazattal, és a fegyver elsütésekor a lövedékre ható ellenerő következtében a csavar kiszakadna az ágyazatból. Tehát ez így megint nem lenne sem biztonságos, sem üzemképes. Másik érv, ami igazolja, hogy a cső nem valódi: a csövet még egy ponton az ágyazat elején rögzíteni kellene, de erre vonatkozóan nem találtam egyértelmű nyomokat. A Nemzeti Múzeum fegyvertárában nagyon sok hasonló török fegyvert megtekintettem. Általában a csövet elől abroncsszerűenb ún. csőrögzítő pánt erősíti az ágyazathoz, legalább egy, de van amelyikben több is van, némelyiken 8—10 cm távolságra is. A fa ágyazaton nem találok erre vonatkozó kopási nyomokat. A cső másik rögzítési módja, amikor a cső alsó részén nyúlvány van ún. „szakái", melyen furat vagy laposnyüás van, melyen az ágyazaton keresztül átdugnak egy éket és így rögzítik a csövet. A cső alján semmi ilyen nyomot nem találni. A csőfarnyúlvány felőli részen a cső tetején 34-es szám van beütve: az is elgondolkoztató, mert formáját tekintve modern, ma is használatos számtípus, de ez kerülhetett valakinek a gyűjteményében is beütésre. A csövön található irányzék nem illeszkedik pontosan a csövön lévő ékszerű vájatba. A célzó irányzék kiképzésének formája későbbi típusú vadászfegyverek irányzékaira hasonlít. Ezek az érveim és észrevételeim a csőnek az ágyazathoz való nem tartozására vonatkozóan. A puska harmadik alkotórésze az ágyazat. A tusa két részből áll, rajta berakásos díszítés. Csontlapok, csontrozetták is vannak a felületen, ezeken belül és kívül 358