Budapest Régiségei 26. (1984)

VITA - Marosi Ernő: Jelképes volt-e a Zsigmond-kori budai szobrok pusztulása? : hozzászólás Szakál Ernő tanulmányához 327-330

felvett fényképek) is számolt ezzel a kompozíció megszabta adottsággal. Ha ez az értelmezés áll, elesnek mindazok a feltételezett szándékok, amelyek a szobor megbecstelenítésére irányultak volna. Értelmezésünk szerint ugyanezt tanúsítják az egyéb rongálódások is, melyek a fentiek értemében nem álltak másban, mint a szobrok — nem kőfaragó-eszközökkel elvégzett — széttörésében és a feltöltés alsó rétegeként a lebontott házak romjai közötti gödrökbe dobálásában. Aligha szükséges speciális rítusok feltevése, nincs szükség mágikus kultuszok feltételezésére: véleményünk szerint a csonkításokat egyedül az a brutalitás magyarázza, amelyet bármely korban - napjainkban is - törvényszerűen elszenvednek az értelmüket vesztett, műalkotásként többé el nem ismert, csak nyersanyagként tekintett művek. Ezért alighanem feleslegesek azok a megfontolások, amelyek Szakái Ernő tanulmányában politikai viszonyokra, szimbolikus célzatokra vagy a középkor és a reneszánsz közötti váltásra vonatkoznak. Kérdés, elfogadhatók-e azok a feltevések, amelyek az ezt megelőző képromboló akcióra vonatkoznak. Ennek bizonyítékai Szakái Ernő tanulmányában az egyes szobrokon észlelhető javítások. Példájuk mindenekelőtt a 32. sz. női szent-figura (Szakái 16—18. kép), melyen a fej felillesztését csapolással és ragasztással végezték el (annak, hogy ezt puszítás előzte meg, konkrét nyoma nincsen), továbbá a jobb vállon is található egy beékelt, ragasztott, utólag megmunkált és a szobor egészével együtt festett toldás-darab. Mindez inkább munka közben keletkezett hibák azonnali javítására, mint utólagos helyreállításra utal. (Az egyetlen utólagosnak minősíthető beavatkozás a köpeny jobb szegélyének a festés utáni megfaragása.) Nem értelmezhetők szükségképpen pusztítást követő restaurálás jeleinek a több szobron is észlelt, kőcsapok segítségével illesztett kezek sem. Feltűnő, hogy a rombolás nyomai környezetükben általában hiányoznak. Sajnos, nem ismerjük eléggé a külföldi szobrászok illesztési eljárásait. Ilyen megfigyelések hiányában is sokkal valószínűbb, hogy a szabadon és nagyon körülményesen megmunkált kezek esetében a puha kőanyag tette szükségessé a különfaragást - éppúgy, mint a bonyolultabb, áttört formájú fejfedők (mitra, koronák) esetében. Az említett, kőcsap segítségével való kézrögzítés a 28. sz. (Szakái 6-7. kép), a 35. sz. (Szakái 11. kép), 36. (Szakái 9-10. kép), a 25. sz. (Szakái 15. kép) figurákon volt észlelhető, míg pl. a 13. sz. torzó (Szakái 28. kép) a kézfejeknek másfajta, fémcsappal való kötésére utaló lyukakkal van ellátva. Feltűnő, hogy valamennyi kőcsappal illesztett kezű szobor a szenteknek ahhoz a sorozatához tartozik, amelyet ugyanannak a nyugatias tanultságú mesternek tulajdonítunk. Bizonyos, hogy a gyengébb kvalitású, 28. sz. apostolfigura (Szakái 6. kép) is ennek a mesternek a hatása alatt készülhetett. Nem talárjuk viszont az említett eljárást a „grosslobmingi műhelynek" tulajdonítható 30. sz. Madonnán (Szakái 19. kép), sem azokon a világi figurákon, amelyeknek készítésében ugyanez az alsó-ausztriai orientációjú műhely játszhatott vezető szerepet. Alighanem olyan technikai eljárással van tehát dolgunk, amelyre azért is érdemes figyelnünk, mert a műhely két ágának olyan elkülönítését is alátámasztja, amelyre eddig csak stiláris megfigyelésekből következtethettünk. (E sorok írójának 1976-ban az Acta Históriáé Artiumban közölt felosztási kísérlete ma már túlhaladott, módosítására más helyen nyílik majd alkalom.) így elesnek azok a feltevések is, amelyek egy megelőző képromboló aktusra vonatkoznak. Tettesük Szakái Ernő feltevése szerint talán „egy bennfentes, egy képromboló klerikus" volt. ő lenne a swidnicai valdens Schweidnitzi Anna kíséretéből? — Mindenesetre a vád alól bizvást felmenthető, nemcsak azért, mert puszta jelenlétének feltevése is túlságosan kalandos, hanem azért is, mivel jó alibije van: 1420 táján, - s ez idő előtt egyetlen szobrunk sem készülhetett — Schweidnitzi Anna kortársai már nem tehettek kárt szobrokban. Szobraink határozottan Zsigmond-kori stílusjellege alapján — szemben a korábbi feltevésekkel és bizonytalanságokkal, s az ezek alapján kialakult közhiedelemmel — határozottan el kell utasítanunk minden, velük kapcsolatban felmerülő Anjou-kori vonatkozást, az ikonográfiái utalásokat is. Az említett 28. sz. Szent Bertalan-figura (Szakái 6. kép) és a 30. sz. Madonna-szobor (Szakái 19. kép) kivételével egyetlen szobrunk sem nevezhető el, nem azonosítható, s mindebből további következtetések sem vonhatók. Nem mesterportré, hanem az apostolvagy próféta-ikonográfia általános kereteibe illeszkedik a köpenybe burkolt, 55. sz. férfifej (Szakái 52. kép), s a 43. sz. kucsmás férfifej (Szakái 59. kép) sem tekinthető Zsigmond-portrénak. Nem Madonna a 20. sz., minden bizonnyal világi nőalak sem (Szakálnál: „nagy" Madonna (Szakái 33. kép)). Csak drapériastílusának legáltalánosabb vonásaiban rokon a 30. sz. figurával (Szakái 19-20, 22. kép), úgy, mint a sorozat bármely más két, tetszőlegesen kiválasztható tagja. Kontraposztja viszont ellentett irányú, hátoldalának redőkompozíciója alapvetően eltérő. Ezért a kisebb Madonna-figura nem tekinthető modelljének. A 45. (Szakái, 55. kép) és 46. (Szakái 53. kép) fejeket sem modell és másolat viszonya fűzi össze egymással, hanem típusbeli azonosságuk. Nem kevésbé bizonyíthatatlan a 42, (Szakái 57. kép), 43. (Szakái 59. kép) és 44. sz. (Szakái 56. kép) fejtöredékek modelljellege: erre biztos indiciumok nem utalnak rajtuk. Mivel — Szakái Ernő megállapítása szerint is — az e korból megmaradt kőfaragó-modellek a legnagyobb európai ritkaságoknak számítanak, ilyen megítélésük biztos kritériumai sincsenek meg. Alighanem meg kell elégednünk a leletben egyetlen, ám annál jelentősebb modellel, a finom kőből faragott, kis, építészeti csomópontot ábrázoló faragvánnyal (Szakái 54. kép). Úgy tűnik, az itt vitatott eltérő értelmezésmódok kiindulópontjában azonban feltétlenül egyetértünk Szakái Ernővel: a budai Zsigmond-kori szoborsorozat értelmezésének kulcsa az, hogy segítségével meg kell ismernünk: mi zajlott le abban a műhelyben, amelyben javarészt befejezetlenül állottak a figurák. Véleményünk szerint a Zsigmond-kori kőfaragóműhely igen gyors feloszlása lehetett az oka mind félbehagyásuknak, mind rohamos értékvesztésüknek. Mihelyt csak befejezetlenül maradt kődarabok voltak, olyan korszakban, amikor az udvari élet Budán szünetelt (s ilyen mindenekelőtt az interregnum ideje volt), nem volt akadálya elpusztításuknak, fel328