Budapest Régiségei 26. (1984)
VITA - Szakál Ernő: A budavári gótikus szoborlelet sérüléseinek és eltemetésének jelképrendszere 271-321
csak egy példát mutatok, az úgynevezett „Payne lovas" fejét (77. kép). Ez a fej Peiszisztratoszt (vagy egyik fiát?) ábrázolja, akit türannoszként, zsarnokként tart a történetírás számon, mely jelzőt ellenfeleitől, az athéni arisztokráciától kapott, és máig rajtamaradt, igaztalanul. Uralma idején az állam dolgait mértéktartóan vezette, a kisbirtokosokra és az iparos-kézműves rétegre épített, fellendítette a tudományt és a művészetet. Az általa építtetett Athena Polias templomot utóbb lerombolták, annak építészeti elemeit, metopéit és az oromzat díszítő szobrainak egy részét újabb falakba építették be. Ekkor kerülhettek eltemetésre a szobortorzók is, Boetticher szerint i.e. 480 után. Peiszisztratosz rendelte el Homérosz eposzainak öszszegyűjtését, s így az ő érdeme, hogy idézhetjük az Odüsszeia XXI. énekének 295-309. verssorait: „Hírneves Eurütión kentauiosz is egykor a bortól bódult el, házában a hősszívű Peirithoosznak, hogy lapithákhoz látogatott. Bor szállt a fejébe, s őrjöngvén, gonoszat mivelt házában a hősnek. Megharagudtak a bajnokok és nekiestek: az ajtón vonszolták kifelé, bősz érccel előbb lemetélve orrát és fülét; s ő bomlott ésszel utána bódolt lelke miatt átkot hordozva bolyongott. Kentaurok és lapithák így kezdtek háborúságot; ámde magának okozta a legtöbb bajt az a részeg. Éppen ilyen nagy bajt jóslók neked is, ha az íjat megfeszíted: sose számíthatsz ezután kegyelemre itt, a mi községünkben, mert mi a barna hajóban majd Ekhetoszhoz, az emberkínzó szörnyű királyhoz küldünk el, s ohhan sohasem menekülsz..." ősi mítosz van tehát az orr és fülcsonkításokban. Az olympiai Zeus templom nyugati oromzata lapithák és kentaurok harcát ábrázoló szoborcsoportban az egyik kentaur orra gondosan csonkított, míg bal füle egy üres kagylóhoz hasonló negatív forma. Lehet, hogy ez a kentaur Eurütión? (76. kép) Az úgynevezett „perzsa törmelék" archaikus szobrainak mindegyike csonkított, és a tettesek a zsarnokölők arisztokrata rétegből valók voltak, és nem a perzsák. Legalább is ezt kell feltételeznünk. Számos más, megcsonkított antik szobornál a „megjelölés" időpontja és indítéka alig lesz meghatározható. A legújabban előkerült szobortemető , az 1977 évi párizsi lelet 364 figurális töredékéből egy szobor sem vált terjessé, de minden fejen csonkák az orrok, és más arcrészek. A középkori királyi szobrokat a Notre-Dameról 1793-ban, utasításra bontottak-távolítottak el. Néhány fejnél a szándékos „megjelölés" vésőnyomai félreismerhetetlenek (78. kép). Célzatosan megcsonkított, „megjelölt" szoborfejeket szinte számtalan mennyiségben találhatunk, ha eszerint figyeljük őket, az egyiptomi művektől kezdve az újkorig. Egy egyiptomi főpap portrészobra (79. kép) mellé még egy egész sor kirakható lenne. A prágai anyagból is csak egyet közlök (81. kép) a sokból, az uralkodóktól és nemesektől Peter Parierig menő sorban, akit - mellszobrán — „megjelöltek", mert hűségét szervilizmusként értékelték a csonkítok. A szóbanforgó témakör kutatásához az úgynevezett nagy lökést egy közelebbről meg nem határozott faragvány adta (80. kép), mert ennek orra szinte ugyanúgy van levágva, mint a budavári szobrok — befejezetlen — püspökének szobrán, de az értelmezéshez az utat a münsteri szoboranyag határozta meg. A Münster-i Westfälisches Landesmuseum gazdag szoboranyagában az 1534—1535-ben, az Ujrakeresztelkedők forradalmában megcsonkított szobroknak kiemelt helyük van. Ez értékes kőszobrokon látható szándékos csonkítások nem a műtárgy, a művészeti alkotás ellen irányultak, hanem azon tévesnek vélt tudatközléseket támadta, amelyeket e szobrok jelképként képviseltek és közvetítettek. Martin Warnke részletesen tudósít az Újrakeresztelkedők utópista szektájának képrombolásáról, melynek ténye és megtörténte mellett annak menetéről alig van adat. Bizonyos azonban, hogy e képrombolás terjes tervszerűséggel történt , és hogy a különféle csonkítások meghatározott tartalommal bírtak. Feltűnő, hogy a csapások és ütések az érzékszervekre, a fejre, a végtagokra, valamint a szakállakra irányultak . Warnke szerint a csonkítások sokféleségét az akkori büntetések inspirálták, mert alig van olyan szoborcsonkítás, mely mint megbélyegzés vagy megjelölés a törvénykönyvekben büntetésként nem szerepelne , pontosan meghatározva a vésőütések és törések értelmét (82., 83. kép). A szoborcsonkítások módszerei és válfajai ugyanazt célozták mint az akkori világi törvények bíróilag kimondott büntetései, az „infamia", a becstelenség büntetésére, mely a becsületvesztettet szinte halottnak tekintette, az hivatalt, gyámságot nem viselhetett, tanú nem lehetett, és becsületsértés miatt nem perelhetett. Jogtalanná vált, lényégében mindenkinek kiszolgáltatva. Wissell nagy ipartörténeti művében arról is közöl adatokat, hogy a nagy kereskedői és ipari tevékenységet űző szervezetek éltek olyan büntető szankciókkal - az alkalmazottaikkal szemben — mint a politikai hatalmasok. Nem sok ilyen adat van, de hogy büntetésként a fejvesztéstől a kéz levágás és fül levágásig csonkítással büntettek, az bizonyos 54 . „így hát természetes, hogy a késői középkor az igazságszolgáltatás kegyetlenkedéseinek virágkora" — írja Johan Huizinga , akinek könyve úgy ontja az adatokat, hogy minden középkor-kutató kell hogy hivatkozzék megállapításaira. A magyarországi törvénykönyvek áttanulmányozása nem lenne érdektelen a képrombolások jelképrendszere hazai vonatkozásaiban. De előbb e jelképeket kellene számbavenni, hogy melyik szoborfejnek vágták le szándékosan az orrát, bélyegezték meg az orcáját, törték le szakállát, metélték össze az ajkát. Alapja volt a gyászmagyarok legendájában a megcsonkított fülnek 56 , és való György fráter tudósítása is, hogy — „A szökést megkísérlő rabot biztonság kedvéért megjelölik, levágják orrát, fülét, vagy a lábán égetik el az ideget, hogy ne tudjon futni" 57 . Amikor Béla király leányát, Margitot férjhez akarta adni, az azzal fenyegetőzött, hogy orrát, ajkát „összemetéli", mintsem házasságot kössön , inkább a becstelenséget vállalja a világ szemében, de mennyei jegyesét nem hagyja el. Elrettentő büntetésül csonkították meg Zács Klárát, és hurcolták végig a városokon, az országos főtörvény278
