Budapest Régiségei 26. (1984)

ANYAGKÖZLÉSEK - Boldizsár Péter: Egy 14. századi desztilláló készülék a királyi palota északi előudvarában folyó ásatások anyagából 217-226

BOLDIZSÁR PÉTER EGY 14. SZÁZADI DESZTILLÁLÓ KÉSZÜLÉK FOLYÓ ÁSATÁSOK ANYAGÁBÓL A budavári királyi palota északi előudvarának Zolnay László által vezetett feltárásán 1978-ban a 6. számú szel­vényben egy szürke kerámiából készült zöld ólommázzal bevont desztilláló készülék töredékei kerültek elő. A tö­redékek egy magas, kúpalakú fedőhöz tartoznak, amely­nek pereme a belső olalon visszahajtva vályút alkot. A kúppalást belső oldalán lecsapódó folyadékot e vályú gyűjtötte össze és egy lejtős kifolyócsővel vezette ki a külső oldalon. A fedőt teljes egészében összeállítani nem lehetett. Magassága a palást külső oldalán bekarcolt vo­naldíszek távolságai alapján, több töredék segítségével rekonstruálható volt, a belső vályú és a kifolyócső indí­tása szerencsére megmaradt, így a fedő analógiák alapján kiegészíthető volt. 1 (1. kép) Az 1978/6. számú szelvény, amelyben a desztilláló tö­redékei előkerültek, a 13. sz. közepén épült első budai városfal egy szakaszát tárta fel (2. kép). Az 1972-óta fo­lyó ásatás a városfalnak és a városrész egy utcasorának több mint százméteres szakaszát kutatta. A korai város­fal a hegy természetes fennsíkjának peremét követi. Ala­pozását egy őskori leletekkel meghatározható humuszré­teg felszínére építették, ekkor a hegyplató és a lejtő irá­nyába egyaránt vékony, köves habarcsos építési réteg került a felszínre. A 14. sz. folyamán, amikor a városfal elvesztette eredeti védelmi funkcióját, belső oldalához házfalakat építettek hozzá és a falon keresztül átjárót törtek. Az átjáró küszöbkövéig törmeléket terítettek el a városfal külső oldalán. A korai városfal védelmi jelentő­ségének csökkenését és a külső oldal feltöltését nagyon valószínűen egy, a koraitól 6—8 méterre Ny-ra felépülő újabb fal keletkezése idézte elő. A két fal közötti zwin­ger feltöltésében többszöri rétegződés és járószint figyel­hető meg. A 15. sz. elején a külső fal átépítése és a Szá­razárok védműveinek építésekor a belső várfalat elbon­tptták a hozzáépített házakkal együtt és az eddiginél jó­val magasabban alakították ki a járószintet. A 78/6. szá­mú szelvény K—ny-i irányú metszetrajzán ezek a válto­zások jól megfigyelhetők (3,4. kép). A 4. számú 14. sz.-i réteg járószintje alól kerültek elő a lepárlóedény töredé­kei. Kísérő leletei a rétegben 13. sz.-i cseréptöredékek voltak. A hazai középkori kerámiaanyagban csak két párhu­zamát találtuk töredékeinknek. Budán a királyi palota régebbi ásatási anyagában 78.8.1 lt. számon fordul elő egy szintén zöld ólommázas töredék (5. kép 4). Sopron­ban az Előkapu feltárásánál 13—14. sz.-i leletkörnyezet­ben került elő egy budaihoz hasonló fedő csúcstöredéke (5. kép 3). Jól iszapolt szürke anyaga és zöld ólommáza alapján osztrák importként írják le, 2 ami a hasonló ké­szítésű budai fedő esetében is nagyon valószínű. E fedőtípus nyugat-európai régészeti előfordulásait Stephen Moorhouse és Frank Greendway gyűjtötte ösz­sze. 3 A budaihoz formára igen hasonló darabot közölnek KIRÁLYI PALOTA ÉSZAKI ELÖUDVARÁN Nuneaton-i (Warwickshire) lelőhelyről, a 15. sz. közepé­re datálva (5. kép, 2.). Ezen a lelőhelyen előkerült az a lapos kerámia tégely is, amelyre a fedő ráilleszkedik. Két további angliai darab mutat hasonlóságot a budai fedő­vel, a nottinghami, mázatlan, datálatlan (5. kép,5.) és a hailesi apátság (Glostershire) ásatásán lelt darab, kívül sötétbarna mázza, 1550 — 1650 közé keltezve (5. kép, 6.). Hasonló lelet került elő még Hollandiában, az Utrecht melletti Mariendaelben. Két helyen a fedőkhöz tartozó lapos tégelyekben pénzeket találtak, a stuttgarti múze­um darabját a pénzek 1428-ra, a hardfordit 1503-ra da­tálják. A fedőtípus használata az újkorig követhető, 17. sz.-i anyagban került elő a londoni Fenchurch street lelőhelyen (6. kép, 1.), holland telepesek anyagában, az USA Virgínia államában levő Martins Hundred, az indiá­nok által a 17. században leromlóit település feltárása­kor (6. kép, 2.). A fedők használati célját illetően többféle lehetőség kínálkozik. A pénzleletes előfordulások alapján az angol kutatók feltételezik, hogy alkimisták használták ezeket az edényeket fémvizsgálatokra. Alátámasztani látszik ezt Georgius Agricola „De re metallica" című művének hi­ganylepárlást bemutató metszete (7. kép), amelyen ha­sonló edények egész sora szerepel, 4 csakúgy mint id. Pieter Brueghel alkimista műhelyt ábrázoló képén 5 (8. kép). Az egész középkor folyamán közismert és alkal­mazott ötvöseljárás, az úgynevezett tűziaranyozás, amelynek folyamán aranypor és higany keverékét hord­ják fel fémtárgyak felületére, majd a tárgyat hevítve a higanyt elpárologtatják. Valószínű, hogy az ötvösök tö­rekedtek az elpárolgó és az arannyal vetekvő értékű hi­gany visszanyerésére, amire készülékünk kiválóan alkal­mas. Az esetleges ötvös használat nyomainak felderítése okából a budai darabok vizsgálatára felkértük a Közpon­ti Fizikai Kutató Intézet röntgenfluorescenciás vizsgála­tokkal foglalkozó csoportját. 6 A vizsgálat eredményeit a berendezés grafikonvonalakkal írja fel. A fémes anya­gok tartományában, ahol az esetleges higanyt és az ara­nyat kellett volna jelölni, csak a máz magas ólomtartal­mát jelölve szökik magasra a grafikon. Nagyon valószínű tehát, hogy nem ötvösök használták darabjainkat. A felhasználás egyéb lehetőségei közül legelképzelhe­tőbb példát egy Zsigmond-kori gyógyszerlepárló ábrázo­lás adja, amelyen a miénkhez hasonló fedők zárják egy üst kivezetőnyflasait 7 (9. kép). Ez az üst az életelixir, az „aqua vitae", mai fogalmaink szerint a szesz lepárlására szolgált. Hieronimus Brunschwygk 1500-ban megjelent könyve a gyógynövénylepárlás több kiváló ábrázolását közli a miénkhez hasonló eszközökkel 8 (10—11. kép). A gyógynövénylepárlás nagyon elterjedt a középkor fo­lyamán, a szerzetesi gyógyászaton kívül a szalernói or­vosi iskola terjeszti keleti, főként arab tapasztalatokon 217

Next

/
Oldalképek
Tartalom