Budapest Régiségei 26. (1984)
TANULMÁNYOK - Gáboriné Csánk Vera: A Remete Felső-barlang és a "Dunántuli szeletien" 5-32
Alsó szint: Vulpes vulpes (Linné) Ursus spelaeus Rosenmüll, et Heinroth Mustela nivalis (Linné) Crocotta spelaea (Goldfuss) Leo spelaeus (Goldfuss) Lepus timidus (Linné) Cervus elaphus (Linné) Megaloceros sp. ind. A felső szintben a barlangi medve dominanciája állapítható meg. Az alsóban a barlangi oroszlán és a hiéna viszonylag nagyobb mennyiségű maradványa valószínűleg enyhébb klímára utal, mint a felsőben. A felső szint faunalistája lényegesen nagyobb, mint az alsóé, de csak részben tükrözi a természetes ökológiát. A fauna ugyanis erősen mesterséges összetételű —, a vadászat eredménye. Ez elsősorban az erdei és sztyeppéi fajok keveredésében látszik. Nem tartjuk valószínűnek ugyanis, hogy a ló, a gyapjas orrszarvú — mint jellegzetes sztyeppéi állatok —, a ragadozók zsákmányaként kerültek volna ide. Adataink azt mutatják, hogy ebben az időszakban a Remete-völgyet — valószínűleg az Északnak kitett oldalát — tagja borította. Egyes fajok viszont a rövid völgy előtti sztyeppéról kerültek zsákmányként ide. Ugyanez állapítható meg egyébként a Bükk-hegységi Subalyuk-barlang zsákmányáról is/ 10 ^ Ezzel szemben az alsó szint faunáját éppen a barlangi ragadozók jellemzik. Mellettük a többi faj szinte csak kiegészítő elem. Az alsó faunaszint idején a barlang hátsó termét a barlangi hiéna, a barlangi oroszlán természetes tanyájának tekinthetjük. Fentiekhez hozzáfűzhetjük, hogy az alsó szint régészeti anyagot nem tartalmazott —, míg a felső az első terem kultúrrétegének a folytatása. Klimatológiai-kronológiai szempontból figyelmet érdemel, hogy az alsó szintben egyetlen hidegjelző faj sem került elő. Ezt a sárgásbarna réteg alján való előfordulása is magyarázza —, ugyanis a Würm 1 kezdetén egy viszonylag még enyhe klímára utal. A felső szint kora — a hidegjelző fajok megjelenése és elsősorban az Ovibos pallantis megléte alapján — viszont biztosan helyezhető a Würm 1 maximumának közelébe, elé. A barlang ipara igen kis mennyiségű, de nagyon jellegzetes. Valamennyi eszköz és szilánk a 4., sárga réteg felső szintjében került elő. Topográfiai helyük pontosan rögzített. Az első szilánk a 2. négyzetben, a következő a 3. négyzetben feküdt. Ezek közelében az igen töredékes csontokon kívül ló metacarpusait és fogait találtuk. A többi eszköz az 5. és 6. négyzet határán, a barlang falánál került felszínre. Ugyanitt, az 5-6. négyzet hatarán, azonos szintben, az eszközök között volt az emberi maradvány is. Az eszközkészlet statisztikai feldolgozáshoz nem elegendő, ezért egyenkénti meghatározásukat adjuk. Vaskos, durva biface (félkész darab?), mindkét oldalán erős leütésekkel, szélein retussal. Keresztmetszete plankonvex; hátoldalán erős bulbussal. (16. kép) 6,9x5,2x2,6 cm. Fél-biface, előoldalán terjes retussal (+ marginális retus), hátoldalán levékonyító retussal. Megközelítően szívalakú. 5,0 x 3,8 x 1,2 cm. (16. kép 2.) Bifaciális levélkaparó, előoldalán terjes retussal (+ marginális retussal), hátoldala levékonyított. Csúcsa törött. 6,0 x 3,5 x 1,2 cm. (16. kép 3.) Vaskos, clactonien jellegű szilánk retus nélkül. Leütése tompaszögű, hátoldala sima leütési ponttal, lapos bulbussal. (16. kép 4.) 4,2 x 3,1 x 1,4 cm. Uniface, előoldalán kagylós és marginális retussal, hátoldalán levékonyított. 4,4 x4,l x 1,1 cm. (16. kép 7.) Durva megmunkálású (félkész) kis biface. 5,3 x 3,7 x 2,1 cm. Egyszerű kettősen völgyeit kaparó. 5,1 x 3,3 x 0,9 cm. (16. kép 5.) Egyszerű fogazott kaparó facettait bázissal, hátoldalon erős bulbussal. 5,3 x 3,2 x 1,0 cm. (16. kép 6.) Egyszerű kaparó bázistöredéke, hátoldalon sima, erős bulbussal. 2,9 x 3,2 x 0,7 cm. (16. kép 8.) 3 szilánk, közülük egyik erős bulbussal, a másik clactonien bázissal, a harmadik amorf vulkáni kőzetből. Valamennyi eszköz középső paleolitikus jellegű. A kis mennyiség ellenére is feltűnő az erős bifacialitás, hogy többnyire plankonvexek. Annak ellenére, hogy az eszközök nyersanyaga többségében nem egyezik a Jankovich barlangban és más dunántúli lelőhelyeken gyakori radiolarittal, tipológiailag egyértelműen ehhez az ipartípushoz tartoznak, amelyet eddig „dunántúli szeletiennek" neveztünk. Különösen áll ez a 16. kép 3. sz. eszközére és a 6. sz. kaparóra. A szerszámok közül kettő a dunándunántúli iparra jellemző radiolaritból készült, és a fent említett ipartól tipológiailag nem is választható el. A hátsó teremben a paleolitikumnak csak a nyomai fordultak elő. Az ember tartózkodását bizonyítja a fentebb közölt fauna, melynek több faja feltétlenül zsákmányként került ide — a faszén darabok —, végül a sárgásbarna réteg felső szintjében, a 10. és a 11. négyzetben egyetlen radiolarit szilánk és egy fosszilis kagylóhéj került elő. A szilánk egyezik azzal a kis anyaggal, melyet az előbbiekben ismertettünk. A fosszilis, tengeri kagylóhéj Glycimeris ovobata (a régibb nomenklatúra szerint Pectunculus ovobatus). A felső oligocén vagy még gyakrabban alsó miocén rétegekben fordul elő. Kétségtelenül az ember — mint véletlenül talált vagy szándékosan „gyűjtött" tárgyat (?) — hozta ide. A kagylóhéj mérete 76 x 72 x 38 mm. Külső felületén vékony réteg hiányzik, és a kagyló búbja valószínűleg természetes úton letörött, ill. a letörés következtében kilyukadt. Felvetődhet a gondolat, hogy a kagylót ékszerként használták —, a lyukon azonban semmiféle megmunkálás nincs. Valószínűbb, hogy az ember már így találta -, mint ahogyan ma a tengerpartokon az állandó hullámverés, koptatás következtében ismerjük. Érdekesebb a kagyló eredetének helye. Ennek a fajnak a legközelebbi, természetes lelőhelyei Törökbálint, Budafok és a Tétényi fennsík. Ezek Budapesttől és a barlangtól elég távol, D—DNy-ra eső kis földrajzi területek. Máshol ez a faj nagyobb földrajzi körzetben, nem található — és nyilvánvalóan az ember mozgási területét jelzi. Hasonló megfigyelésünk már egyes eszközök nyers12
