Budapest Régiségei 25. (1984)
Székely György: Dr. Zolnay László (1916-1985) 1-3
1974-ben. A leletegyüttes sokoldalú, jelenleg kiadás alatt álló feldolgozásának régészeti jellegét és a történeti összefüggéseket kutató részét számos publikációjának tanúsága szerint Zolnay László vállalta. A Budapest Régiségei legújabban megjelent kötete több szakember eltérő véleményét publikálta a szoborcsoport-lelet jellegéről és földbe kerülésének körülményeiről. Zolnay mindvégig folytatta a gótikus szobrok korával és műhelyével foglalkozó öszszehasonlító kutatásait, belgiumi és bécsi vizsgálódások nyomán. A kutatás fontosságára újabb párizsi, pécsi és kölni leletek hívják fel a közérdeklődést. Kiterjedt régészeti feltárások tárgyi alapot gazdagon nyújtottak Zolnay művelődéstörténeti kutatásaihoz, amelyek során a tárgyi és írott források sokoldalú megszólaltatásának képességével és az írói megjelenítés áldásával tűnt ki. Megelevenítette a középkori élet színes változatosságát, a királyi udvartól a főurak, városlakók, parasztok világáig. Tudományos megalapozottságú és mindenki számára közérthető élvezetes munkái ismertté tették művelődni vágyó tömegek előtt Esztergom és Buda életét, a híres budai gótikus szobrokat, a középkori magyar zenét, a régi Magyarország vadászatait, azaz tömegeket vezettek el Magyarország és a legjelentősebb magyar városok története iránt érdeklődéshez. De nem csak a könyvek embere volt! A gyakorlati és a tudományos élet számos területén dolgozott, gazdag tapasztalatokat szerzett a tömegkommunikáció segítségével történő közművelődés eszköztárában, sohasem zárkózott el a sajtó, a rádió, a televízió nyilvánosságától és ezekkel az eszközökkel már százezrekhez juttatta el gazdag régészi, művészettörténeti kutatásainak eredményeit. Legbüszkébb mégis arra volt, hogy munkássága során élén állhatott kisebb régész munkaközösségeknek és ennek során fiatal régészek felkészültségének gyarapításában, a leletek megszólaltatásának felelősségteljes munkájában, a régészeti terepek kiválasztásában értő munkatársakra talált. Aktívan vett részt munkahelye és szűkebb szakmája közéletében. Munkájában és annak eredményeiben talált örömet, nem keresett címeket, rangokat, kitüntetéseket. Élete alkonyán az illetékeseknek tűnt fel mindezek hiánya. Azok a városok, amelyek megismertetéséhez a régész és az író hozzájárult, megérdemelten ajándékozták meg PRO ŰRBE kitüntetéssel. Kormányzatunk a Munka Érdemrend Arany fokozatát ítélte oda. A Tudományos Minősítő Bizottság Történész Szakbizottsága hívta fel Zolnay Lászlót munkássága téziseinek benyújtására. Az utóbbi körülmény adott alkalmat barátunknak arra, hogy maga foglalja össze, mit tart legfontosabbnak munkásságából. OPUS CASTRI BUDENSIS. A Budai Várhegy településeinek történeti periodizációja címmel foglalta össze a legmarkánsabb módon azokat az állásfoglalásait, amelyeket a tudományos közvélemény az évtizedek során részben elfogadott, részben máig tartó vitákat ébresztett. A tézisek kiinduló pontja 1949—1951, amikor részt vehetett a Gérevich László vezette budavári Palota-ásatásokon. Időrendi, topográfiai és tárgyi alapon csoportosított tézisei nyíltan vallanak saját nézeteinek változásairól az 1970-es évek eredményei alapján. Egy életműben az maga is igen jelentős, hogy az összefoglaló gondolataiban jelzett öt régészeti horizont, kultúra közül hármat saját kutatásai alapján jellemezhetett. A tatárjárás előtti agrárius-település, a tatárjárás utáni kőházas, utcarendes település, majd 1440 táján egy nagy átépítés és megújítás sokak számára meggyőző szakaszolása adta a nagy egységeket. Régészeti és okleveles megalapozottságú városképei és város-alaprajzvariánsai színvonalukban megfelelnek az európai kutatás hasonló korszakokra kialakult elmélyültségének. A kora-középkori város bemutatásában szükségképpen nagy a hézagokat kitöltő hipotézisek és az alkotó fantázia szerepe, az érett városfejlődés idején aprólékosabban bizonyítható a földrajzi, települési és társadalmi fejlődés. A kiküldött bíráló bizottság egyhangúlag, a tudományos minősítő bizottság illetékes történettudományi szakbizottsága és a Magyar Tudományos Akadémia II. osztályának testületi ülése imponáló többséggel a tudományok doktora fokozat odaítélését javasolta. Mindez élete utolsó szakaszában, illetve napjaiban történt és már csak a post mortem fokozatot nyerheti el.