Budapest Régiségei 24/3. (1977)
FÜGGELÉK - Szakál Ernő: Megfigyelések, adatok és következtetések az 1974. évi szoborlelet értékeléséhez 199-210
Balta vafíy széles véső nyomai vannak a (75. 1. 18. Ltsz.} (153. kép) lovagtorzó nyakán és a mellén, és azonosíthatatlan szerszámnyomok a (75.1. 17. Ltsz. ) (152. kép) női figura drapériáján a talplemeznéJ. Nehezen érthetők azok a drapériára történt ráfaragások is,melyeket a (75. 1. 32. Ltsz. ) (170-171. kép)u.n. Kék Madonna jobb karjáról leomló drapérián és a talplemeznél látunk. Az egész szoborleletanyagot tanulmányozva a művészeti jellemzők több típusát figyelhettük meg, melyeknek különbözőségeit a szerző a művészi képességek, a formaképzés nívója, mestermunka és segédmunka, alkotás és gyakorlat szempontjából vizsgált, mert több faragvány erre inditékot adott. A kis Madonna és a többi egyházi szobor, a mellvértes és a harisnyanadrágos lovag és az összetört sodronyinges lovag kétségtelenül a legmagasabb művészi nivót képviselik néhány fej kíséretében, melyekkel szemben a (75.1. 3. Ltsz, ) szoboralak nagyon primitiv alkotás, A fej nélküli, feltehetően egyházi figura szokatlanul nagyméretű talplemezen áll. Az övvel felfogott ruházat az övtől lefelé rendkívül mély redőket vet, a kőfaragó bátran beletúrt az anyagba a hatásvadászat izgalmával, de ugyanakkor kezdetleges figurális ismeretei okán az ábrázolandó emberalak elsatnyult karú, púposhátú torzzá változott. Szinte elképzelhetetlen az, hogy ez a szobor, bár festve is volt, helyet kaphatott volna a többi mellett a királyi palotában, mert egyiknek sem lehetett társa. (133. kép) A szoboranyagban két-két olyan fej van, melyek viszont társként szerepelnek. Az egyik pár a két primitiv fej, a (75.1.41.) (183-184. kép) és a (75.1.43. Ltsz. (185-186. kép) melyekre e jelző jobban illik, mert a jelleg a kezdetlegességből adódott. Ugyanaz a kőfaragó faraghatta mindkét fejet, frontális, szinte reliefszerü arccal, a nyak tömegének szervetlen kapcsolatával, az alsó ajak merevségével, a ferdén lefutó bajusz azonosságával és a hajtincsek csigáinak virtuóz gyakorlatával, az arc-részletformák helyes ismerete nélkül. Olyanok e fejek, mint egy kőfaragónak a szobrászkodási kísérletei, próbálkozásai, hogy megmutassa, hogy ő is tud fejet faragni. Ezt a törekvést magasabb nivón a másik két rokon fej egyikén is felismerhetjük. A (75.1.44.) (187. kép) és a (75.1. 45. Ltsz. ) (188-189. kép) fejek közötti hasonlóság szembetűnő. Mindkét fej a Háromkirály-fejek középkori típusaival rokon. A levágott koponyarészt egy megfelelő attribútum, ez esetben feltehetően korona tette volna teljessé, akkor vált volna tisztséghordozóvá, személlyé, de a legalaposabb vizsgálatok egyik fejen sem tudták kimutatni az attribútum nyomait, mely ha fémből készült, és egy ideig a puha mészkővel össze lett volna építve, valami korrózió nyomot hagyott volna hátra, és ha kőből készült volna, ugy a ragasztóhabarcs nyomai a sik felületen és a rögzitést célzó furatlyukban kimutathatók lennének. Ä nyitott ajkú, un 9 kiáltó fej művészibb a társánál, és az is lehetséges, hogy a másik-nak előképe volt. A levágott koponyarész sima, tisztafelületü sikja és a furatlyuk, a homlok és koponya köré tekert kendő, melynek végei a tarkónál ínfulaszerüen lelógnak, a plasztikusan csigákra bontott haj, a homlokredők, a szemsarkokban lévő szarkalábak, a halánték és nyak plasztikus erei, és a szakállszőrzet laposan faragott csigái szinte azonosak. A kiáltó fejhez hasonlítva a másodikat, ugy látjuk, hogy mindazon jegyeket magán viseli, ami egy tanuló, kezdő és igyekvő, a faragás technikájának gyakorlottságát ugyan birtokló, de a fokozatos képzés azon fokán álló szobrászra jellemző, aki a figurális formaalakitástmég csak kivülről közelíti meg, és elsősorban a felületképzésre koncentrál nagy igyekezettel, anélkül azonban, hogy az alapformák, a felületet hordozó tömegek törvényszerűen összetartozó kapcsolatát, és egymáshoz való viszonyukat igazán ismerte volna. A legfeltűnőbb a nyak olyan elfaragottsága, mely főtömegében satnya (558. kép); és ugyanakkor a felületképzésben rendkívül gondos iskolamunka, amit a fejbiccentő izmokat behálózó, a bőrfelületre kirajzolódó erek kuszasága miniciózusan dekorál, függetlenül attól, hogy a hordozó alapforma elhibázott. Ugyanezt mondhatjuk a szemek formaalakitására is, ahol a szemgolyókat szegélyező szemhéjak egymáshoz viszonyított tömegaránya fordított, mert az alsó szemhéj plasztikusabb a felsőnél, ami nem szándékos hatáskeresésre, hanem kellő képezetlenségre, közepességre utal. Kőszobrászati vonatkozású részletek figyelhetők meg a (75.1. 40. Ltsz. ) (182. kép) Szt. László-szerű fejen, melyet nem egyenletesen fejlesztettek, mint azt a kinagyolt püspökszobornál láthattuk, melynek eleje, háta és részletei tömegükben egységesen kibontottak. E fejnél annak faragója csak az arcot és hajat tartotta igazán feladatának. A levágott koponyarész csak nagyjából sik, igy az attribútum csatlakoztatás még előkészítve sem volt. Az orrcimpák magasságában az orrhegyet már egy betétdarabbal módosították, amit a piros szinü ragasztóhabarcs és a kifaragás megmutat. A fésünyom-szerü hajtagolás már kialaki205
