Budapest Régiségei 24/3. (1977)
FÜGGELÉK - Matolcsi János: A budai királyi palota északi előudvarában feltárt XIV-XV. századi állatcsontok 179-198
tok feldolgozásánál további 7 állatfajt mutattunk ki, amelyekhez most ujabb 6 faj társul, nevezetesen: a vetési lud (Anser fabalis Latham 1787), az énekes hattyú ( Cygnus cyg nus L., 1758), a túzok (Otis tarda L., 1758), a kék galamb ( Columba oenas L., 17 58), a dolmányos varjú (Corvus cornix L.^1758), a mocsári teknős ( Emys orbicularis L., 1758). Ezekkel 44-re emelkedett a budai vár területén folytatott ásatások csontleleteiből meghatározott állatfajok száma. A háziállatok sorában jelen van szinte valamennyi középkorban elterjedt és gazdasági szempontból számitásba vehető emlősállat, de hiányzik jó néhány baromfifaj, mint a házi kacsa, a házilud, a gyöngytyúk. A háziállatok csontleleteinek mennyisége igy is olyan jelentős, hogy az egész csontanyagnak 90, 3 %-át alkotja. Bármilyen nagynak is látszik ez az arány, a középkor itt tárgyalt évszázadaiban már nem minősül kiemelkedőnek sem hazai, sem külföldi viszonylatban. A budai várban végzett korábbi ásatásoknál a háziállatoknak ennél nagyobb arányát" mutatták ki, mintahogy a határainkon túli hasonló korü városokban is nagyobb volt a háziállatok százalékos részesedése. Ez viszont más oldalról azt fejezi ki, hogy a budai királyi udvarban a XIV-XV. században a vadászott és halászott állatoknak nagyobb szerepe volt a táplálkozásban, mint sok más helyen. A csontok nagy mértékű felapritottsága azt bizonyltja, hogy többnyire étkezési maradványokkal, konyhai hulladékokkal van dolgunk. Kétségtelenné teszik ezt a csontokon látható határozott és egyenes vágásnyomok, amelyek nagy és éles vágószerszámok használatáról, nem egy esetben szakszerűségről tanúskodnak. A csigolyákon látható vágásnyomok az állatok két félre hasitásának a nyomai, ezt a müveletet bizonyára a hires budai mészárszékekben végezték. További felaprózás a tápláléknak személyek közötti elosztása és elfogyasztása során következett be. Anyagunk mégsem kizárólag a hustáplálékul szolgáló állatok maradványaiból tevődött össze. Ki kell venni ebből a csoportból mindenek előtt a kutyát, a macskát és talán még egykét madárfajt, mint az énekes hattyút, a dolmányos varjut. Nem állapítható meg egyértelműen a mocsári teknős és a kagyló fogyasztása sem, maradványaik kis száma inkább ellene szól, mint mellette. A csontok számának fajonkénti elemzésénél mindig fennáll annak a veszélye, hogy torz eredményeket kapunk, ha a csonttöredékek abszolút számából indulunk ki. A nagyobb testű állatok csontjainak felaprózott s ága ugyanis rendszerint nagyobb mértékű, mint a kisebb testű állatoké. Az ebből fakadó hibák elkerülése végett az archaeozoolőgiai kutatásban kialakult az egyedek meghatározásának gyakorlata, amely megfelelő módszer alkalmazása esetén megbízhatóbb eredményhez vezet. Nem mondható ez el valamennyi számitási eljárásról, **• mert egyik módszer esetében több, a másik módszer esetében kevesebb hibalehetőséggel kell számolnunk. Tehát az igy nyert adatok inkább a tendenciákat jelölik és alkalmasak a csonttöredékek alapján kimutatott arányok ellenőrzésére. Az 1. táblázatban közölt egyedszámok nem a szakirodalomban leginkább használatos minimális egyedszámot jelentik, hanem a hazai archaeozoolőgiai kutatásban használatos valószinűségi egyedszámot. Az ekként meghatározott 245 egyed fajonkénti megoszlása a csontok abszolút számától eltérő statisztikát eredményezett, de az igy kiszámitott arányok a valóságot jobban megközelítő eredményt tükröznek. Különösen szembetűnő eltérés olvasható ki a szarvasmarha-csontok és a szarvasmarhaegyedek vonatkozásában. Mig a szarvasmarha-csontok száma az összes meghatározott csontnak 50 %-át teszi ki, addig az egyedek száma nem éri el a 30%-ot. Hogy ez utóbbi eredmény reálisabb, arról meggyőződhetünk az egy egyedre eső csontok számából. Szarvasmarha esetében ez 26,6 darab, sertés esetében 14, 9 darab, juh és a kecske esetében 13,6 darab, vagyis az egy egyedre jutó csontok száma összhangban van azzal a gyakorlati felismeréssel, hogy a nagyobb állatok nagyobb csontjait mindig jóval többfelé vágták, törték, mint a kisebbekét. II« A háziállatésontok értékelése Bármelyik megközelítésben vizsgáljuk a fajok gyakoriságát, ahhoz a megállapításhoz jutunk, hogy a királyi palota területén fogyasztott állatok között első helyen ^szarvasmarha állott. Gazdag leletanyaga igen sokféle elemzést tesz lehetővé, mert abban valamennyi testtáj csontjai megtalálhatók (2.táblázat). Mégis hiányolni kell a nagyobb koponyatöredékeket és szarvcsapokat, amelyek az állatok típusára a legtöbb információt adhatnák. Minthogy az 180
