Budapest Régiségei 24/1. (1976)

KUTATÁSTÖRTÉNET = HISTORICAL SURVAY OF THE RESEARCHES = ISTORIÂ ISSLEDOVANIÂ - Póczy Klára: Az aquincumi legiostábor és katonaváros romjainak a feltárása és a műemléki bemutatása 11-30

PÓCZY KLÁRA AZ AQUINCUMI LEGIOSTÁBOR ÉS KATONAVÁROS ROMJAINAK A FELTÁRÁSA ÉS A MŰEMLÉKI BEMUTATÁSA 1778-ban került sor Magyarország területén az első szakszerű régészeti feltárásra, ugyan­is már ennek nevezhető Óbudán a Flórián téren egy római fürdő romjainak felkutatása. Az archaeológiai esemény hire a császári udvarba is eljutott, s Mária Terézia királynő rendeletileg intézkedett a feltárásról, a romok lefedéséről, valamint arról is, hogy az ásatások eredményét méltóképpen ismertessék. A régészeti munkákat Schönvisner István irányitotta s a maga idejében korszakalkotó müvet irt a munkák eredményeiről. Ez a publi­káció számunkra egyébként is kiemelkedő jelentőségű: Aquincum másfél évezreden át fele­désbe merült neve itt bukkan fel először az újkorban. A jeles történész ismerte fel a magyar főváros alapjául szolgáló római kori település azonosságát az antik irodalomban és felira­tokon szereplő elnevezéssel. A Flórián téren feltárt romokat ettől kezdve állandóan gondozták, egy évszázad múlva mégis szükségessé vált a védőépület modernizálása. Időközben megalakult Magyarországon a Műemlékek Országos Bizottsága, s 1871-ben ennek az uj intézménynek első ülésén "Az Ízléstelen és disztelen épitmény eltávoztatásával ... az egy évszázad óta gondjainkra bizott régiség alkalmasabb megvédését" határozták el. A műemlékvédelmi munkákra néhány héten belül ki is utalták a szükséges arany forintokat ! *• Ezekben az években mind többen figyeltek fel Óbuda római kori emlékeire, amelyek a sűrűn lakott városrészben és annak határában, - a mai múzeum körüli romterületen -, a felszinen láthatóak voltak. Rómer Flóris 1870-ben archaeológiai kirándulásra hivta az ér­deklődőket. "Nemcsak mulatságos, de tanulságos is lenne, ha nyaranta Pest-Buda régisé­gekben éppen nem szegény vidékeire kirándulnánk. A közlekedés oly könnyű, hogy kevés költséggel egy nap alatt is sokat láthatnánk. Talán lesz belőle valami, ha mindjárt is csak tizen lennénk is. " A tanulmányi kirándulások találkozó helyéül már ekkor a Flóriántéri für­dőt választották. 2 A II. adiutrix legio épitette thermae maiores romjai ma már elsőrendű kultúrtörté­neti értéknek tekinthetők, hiszen kereken kétszáz évvel ezelőtt itt volt az első régészeti ásatás szinhelye Magyarországon, s a feltárt romokból az első magyarhoni római kori mű­emlék vált, amelynek lefedéséről, bemutatásáról évszázadokon át gondoskodtak. E római kori fürdőnek ma már topográfiai jelentősége is megállapitott; a római tábor központjában állt, éppen a via praetoria és a via principalis sinistra kereszteződésében. (1-2. ábra). Ma, amikor nagy vonalakban kezd kibontakozni Óbuda újkori és középkori településré­tegei alatt a római kori örökség, vessünk egy pillantást arra; hogyan jutott el a kutatás ke­reken kétszáz év alatt (1778-1975!) egyetlen épületrész feltárásától a római kori város­szerkezet és várostörténet rekonstrukciójához? Idézzük fel az aquincumi legiostábor és ka­tonaváros ( castrum és canabae ) feltárásának jelentősebb állomásait! S nézzük meg, hogy mi a jelentősége azoknak az ókori épületemlékeknek, vagy művészeti alkotásoknak, amelyek a mai modern városképben megőrződnek. < , x x 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom