Budapest Régiségei 23. (1973)

TANULMÁNYOK - Nagy Margit: A Fehérvári úti avar temető 59-87

21. kép. 1—6 = 39. sír. 7 = 29. sír. 8—10 = 43. sír. 1—6 = Grave 39. 7 = Grave 29. 8—10 = Grave 43. o l 2 cm A 7. és a 4. sírok kivételével az ebben az évben előkerült sírok egyikében sem találtak koponyát. A 4. sírból csupán egy vascsat került elő, a 7. sír pedig melléklet nélküli gyermek volt, így tehát valószínűnek kell tartanunk, hogy a koponyarablás a gazdagabb egyének esetében volt szokásban. A rablott sírokat az 1960-as temetőrészben két csoportra lehet osztani. Az első csoportba azok a sírok tartoznak, melyeknél a csontváz látszólag teljesen érintetlen, csupán a koponya hiányzik a sírból (1., 2. és 3. sír). A második csoportot a 8. és a 9. sírok képviselik, ahol nemcsak a koponyát távolították el, hanem a váz többi csontjai is hiányosan, összedobálva feküdtek. A sírrablás utóbbi módja részben azt mutatja, hogy a sírt jóval a temetés után rabolták ki, amikor a csontokat összetartó izomrészek már elkorhadtak 13 , részben pedig azt, hogy a sírrablók elsősorban a gazdag mellékletek miatt bolygatták meg a sírt. Természe­tesen elképzelhető, hogy a koponya nélküli, de egyébként hiánytalan sírokból a rablók az értékesebb lele­teket is elvitték, ez ellen szól, hogy az effajta bolygatásnak egyik csontvázon sem maradt nyoma. A koponyarablás szokását — mely az avar temetők többségében előfordul 14 — valószínűleg avval a babonás céllal gyakorolták, hogy az élőket a halott visszajárásától és ártalmas ténykedéseitől megvédjék 15 . Hasonló célja lehetett a halottcsonkításnak is, amennyiben a rendellenességek között felsorolt jelenségeket ennek tarthatjuk. Nem valószínű ezek után, hogy a koponyarablók több évtizeddel a temetés után csonkítot­ták volna meg a halottakat. A temető újonnan feltárt részében egységesebb kép alakult ki a sírrablásról, főként ami a rablás célját illeti: itt ugyanis csaknem minden esetben világosan kitűnt, hogy a sírrablás a várhatóan értékes tárgyak miatt történt. Ebben a temetőrészben a feltárt temetkezéseknek 29%-át (10 sírt) találtuk kirabolva. 16 77

Next

/
Oldalképek
Tartalom