Budapest Régiségei 23. (1973)
ANYAGKÖZLÉSEK - R. Pető Mária: Rákoscsabai római kori fémlelet 121-127
R. FETO MARIA RÁKOSCSABAI RÓMAI KORI FÉMLELET A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Munkaeszköztörténeti Archívuma adatgyűjtő munkája során a Budapesti Történeti Múzeum római gyűjteményében egy eddig feldolgozatlan eszközleletre lettünk figyelmesek. A régészeti osztály munkatársai elmondták, 1 hogy a tárgyakat Oros László református lelkész adta át a múzeumnak, azzal a megjegyzéssel, hogy a parókia kertje (Bp. XVII., Rákoscsabai u. 3.) melletti út építésekor azúttükör kiemelése közben találták 1964 őszén egy leletegyüttesben kb. 0,60 m mélységig levő rétegben. A beszolgáltatott leletegyüttes 23 vas szerszámból, illetve töredékből és egy bronz edényaljból állt. Oros László közlése szerint az eszközök mellett kerámia, érem vagy egyéb tárgy nem került elő. A leletek leírását az alábbiakban adjuk : 65.1.1. Bronzedény alj része talpgyűrűvel, forrasztott fenékrésszel. Alj átm. 6 cm (1. kép) 65.1.2. Vaseszköz, elkeskenyedő részben végződő karika (fúró ?) a leltárkönyvi bejegyzés szerint, de a tárgy néprajzi összehasonlító vizsgálata után arra a következtetésre jutottunk, hogy kocsirúdszeg volt. H. 14,5 cm (2. kép) 65.1.3. Vaseszköz, derékszögben forduló pánt, szélei visszahajtanak, egyik végén forrasztott szeg. H. 14 cm, sz. 3,5 cm. 65.1.4. Vaseszköz, egyik végén karikában, másik végén kampóban végződő rúd. Feltehetőleg ez is tengely végszög volt. H.18 cm. 65.1.5. Vaseszköz, félkörívben domborított széles vaslemez, rúdvasalás töredéke. H. 21,5 emu Sz. 9,5 cm. 65.1.6. Henger alakú foglalat, egyetlen lemezből oválissá összenyomva. Kocsirúd vasalása lehetett. Pánt sz. 3,2 cm, foglalat 9X6,2 cm. 65.1.7. Vaspántból hajlított abroncs, mindkét végén átfúrva, s szeggel összeerősítve. Kocsirúdvég vagy kocsi oldalvasalás lehetett. Pánt sz. 7,5 cm, foglalat 11x5 cm. 65.1.8. Abroncs szögletesen összehajtva. Néprajzi analógiák alapján ez a tárgy is kocsi oldalvasalás lehetett. (3. kép) Pánt sz. 7,5 cm, foglalat 15x8,5 cm. 65.1.9. Kétágú ácskalapács, kopott, rozsdás. 14X12 cm. 65.1.10. Fejsze, átfúrt nyélíyukkal. (4. kép) Sz. 17 cm. 65.1.11. Széles, nagyméretű nyélcsöves fejsze, melynek elkeskenyedő végében szegecselés. (5. kép) A leltárkönyvi bejegyzés fejszét ír, de talán helyesebb a szekerce elnevezés használata ebben az esetben. Sz. 17 cm. 65.1.12. Fokos töredéke, lemezből kalapált fejszerésszel. (6. kép) Sz. 12 cm. M. 13 cm. 65.1.13. Szőlőmetsző kés, lemezből kalapálva, baltás forma. (7. kép) A tárgy nagyon vékony, nyelének átmetszete téglalap alakú, ami nem szokás a metszőkések esetében, vágóéle sincs, töredékes. H. 9,5 cm. 65.1.14. Lándzsahegy nyéllyukkal. H. 19,2 cm. 65.1.15. Kocsivasalás a felerősítésre szolgáló szeglyukkal. A leltárkönyvben bárdként szerepel. 6,2X22,5 cm. 65.1.16. Kocsialkatrész, patkó alakban hajlított pánt, végén henger alakú foglalat, ráforrasztott füllel. A pánt átfúrva. Rúd sz. 14 cm. Pánt íve 13 cm. 121