Budapest Régiségei 22. (1971)

TANULMÁNYOK - Kőszegi Frigyes: Későbronzkori kutatások a főváros térségében 51-84

Az Apa—Gaura—Hajdúsámson kincslelethorizont a gyulavarsándi—ottományi és a füzesabonyi kultúrán belül lejátszódó történeti katasztrófára enged következtetni. Erre az i. e. XVI. sz. második felében, ennek utolsó évtizedeiben kerülhetett sor. A katasztrófa nem korlátozódott az Alföld területére, s hatása — hullámszerűen — a környező vidéket is érintette. A Dunántúlon erre engednek következtetni a Százhalombatta— Kelebia típusú kincsleletek a vatyai kultúra elterjedési területén. Egyes feltevések szerint a leletek földbe kerülését már a halomsíros kultúra behatolása idézte elő.

156 Ezt a hipotézist azonban még nem támasztja alá kellő mennyiségű leletanyag, másrészt, a szóban forgó kincsek egyetlen bronztípusa sem keltezhető a Reinecké szerinti B À2 periódusnál későbbi időpontra. Ebből a korszakból még egyáltalán nem ismerünk halomsíros leletet, sőt a következőből sem áll olyan mennyiségű leletanyag rendelkezésünkre, amely előidézhette volna az említett eseményeket. Miután a halomsíros kultúrán kívül más, idegen eredetű népcsoport megjelenésére hazánk területén nincs adatunk a korszakból, nem is gondolhatunk a kincsek elrejtésével kapcsolatban jelentősebb népvándorlásra. Ennek ellenére az egykorú leletösszefüggések egész sora igen erős belső népmozgásról tanúskodik. Ennek során a Dél-Alföld későperjámosi kultúrájának elemei eljutottak egészen a Dunántúl területéig. Ennek állomásait jelzi a tószegi legfelső rétegsor, Tiszaug—Kéménytető, s nem utolsósorban Pákozdvár.

157 Erős expanziót tapasztalunk a dunántúli mészbetétes edények kultúrája részéről, s leleteik szokatlanul távoli területeken tűnnek fel, többek között a gyulavarsándi és füzesabonyi kultúra elterjedési körében, valamint Budapest térségében.

158 Röviddel a perjámosi kultúra megmozdulása után, talán éppen ennek hatására, a füzesabonyi kultúra köréből kiinduló csoportok elérték Nyugat-Szlovákia, majd a Dunántúl területét. Északnyugati irányt követve megszállták a magyarádi kultúra szinte teljes elterjedési területét, és keveredtek a magyarádi népességgel. Az előrenyomuló füzesabonyi elemek elől a magyarádi kultúra népe eleinte igyekezett kitérni, s délnyugati irányba húzódott tovább. Ennek során az észak-dunántúli mészbetétes edények kultúrájának több csoportját magukba olvasztották. A középső bronzkor második felében szinte teljesen eltűnt a mészbetétes edények kultúrája. •'.••A magyarádi—füzesabonyi keveredés jeleit számos szlovákiai lelőhelyen kísérhetjük nyomon; Vígváron (Veséié), Kernenden (Kamenin), Magyarádon (Madarovce), majd a Duna vonalán haladva dél felé, a Dunántúlon Süttőn, s valamivel lejjebb Dunaújváros—Kosziderpadlás legfelső rétegében.

159 Több mint valószínű, hogy a Tompa által elsőnek kimutatott, majd a későbbiek során gyakran hangoztatott füzesabonyi, illetőleg tiszavidéki hatás a főváros területére nem közvetlenül keletről a Tiszántúlról, hanem a magyarádi elemekkel együtt északról érkezett. Ezt igazolják legújabb leleteink, a már említett rákospalotai és a Békásmegyeren előkerült szemétgödör anyaga. A vatyai kultúrát érintő népvándorlásszerű mozgalmak helyenként akadályba is ütközhettek. A Százhalombatta—Kelebia típusú kincsleletek háborús események hatására kerültek föld alá. Egyelőre még nem világos, hogy a kissé korábbra keltezhető későperjámosi elemek, vagy a magyarádi—füzesabonyi csoportok idézték-e ezt elő. Mindenesetre e kinesleletek dél-alföldi—tiszántúli összefüggéseit keleti típusú harcibaltáik igazolják. A koszideri horizontot lényegében az autochton bronzkori kultúrák keveredése hozta létre. A korszakban kialakuló igen gazdag és magas szintű fémipar centruma kétségtelenül a Kelet-Dunántúlon és a Duna—Tisza közén bontakozott ki, majd az egész Kárpát-medence területét behálózta

t A fémipar hatása ennél lényegesen szélesebb körben is nyomon követhető Ausztriában, Lengyelországban, Dél-Németországban stb. Az új kultúrkör számos elemében már magán viselte a nyugatról és északnyugatról szomszédos halomsíros kultúra több jellegzetességét. Ez ebben a korszakban természetes következménye volt a közép-Európa-szerte kibontakozó általános fejlődésnek. Ez a tendencia Szlovákia területén erőteljesebben érvényesült, mint nálunk, s ennek hatására alakult ki a füzesabonyi elemekkel színezett későmagyarádi alapokon a már említett Kárpát-medencei halomsíros kultúra. A fent elmondottakat összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a főváros területén a középső bronzkor végső szakaszában a füzesabonyi—magyarádi elemeket feloldó késővatyai népesség sajátos, új kultúrát alakított ki, amely létrehozta a koszideri típusú kincsleletek horizontját. Ez az új kultúrkör lényeges vonásaiban nem tért el az autochton bronzkori kultúrák színezetétől, csupán ezek számos jellegzetességét elegyítette. A korszak legjellemzőbb sajátja maga a fémipar, amely az Apa—Gaura—Hajdúsámson jellegű kincsleletek bronztípusait fejlesztette tovább, számos új formát kialakítva. Az i. e. XVI. sz. végén kialakuló kevert kultúra alig egy évszázadot ölelt fel, ennek ellenére maradandó 71