Budapest Régiségei 22. (1971)

TANULMÁNYOK - Kőszegi Frigyes: Későbronzkori kutatások a főváros térségében 51-84

Ezzel szembenáll Bóna István véleménye. Bóna úgy gondolja, hogy a koszideri kincsek már későbronzkoriak, s egyrészt az itt élő autochton bronzkori elemek, másrészt a halomsíros bevándorlók kevert népességének tulajdonát képezték. A kincsleletek elrejtését a Velatice—Vál, illetőleg a Muhi—Gáva—Dombrád jellegű leletcsoport idézte elő.

34 Később módosítva véleményét, a kinGsek földbekerülését újabb halomsíros beáramlással magyarázta.

35 A magam részéről inkább az előbbi nézethez csatlakozom, s úgy gondolom, hogy a koszideri korszak még a középső bronzkor keretei közé szorítható, illetőleg ennek végső fázisát képviseli. Ez egyúttal ezt is jelenti, hogy e korszak közvetlenül megelőzi a halomsíros beözönlest, amely tulajdonképpen véget vetett a Kárpát-mendence nagy részében az autochton bronzkori kultúrák önállóságának. Nem kétséges, hogy a rákospalotai kincslelet a főváros térségében ugyanarra a történeti folyamatra enged következtetni, amely az ország területén meghatározta a későbronzkori fejlődést. A továbbiakban röviden meg kell vizsgálnunk, hogyan értékelték korábban Budapest területe középső bronzkori fejlődésének alapvető kérdéseit. Nagy Géza a század elején még nem adhatott olyan részletes történeti áttekintést, amelyet Összefoglalásunkban használhatnánk. A bronzkort lényegében egységében tárgyalta, s nem bontotta fejlődési szakaszaira. Igen nagy anyaggal dolgozott, anyaggyűjtésénél túlnyúlt Budapest határain. Már ebben az időben rendelkezésére álltak a vatyai kultúra jelentősebb temetői, mint pl. a külső Soroksári úti, a kelenföldi, a dunakeszi urnatemetők. Éles szemmel figyelte meg ezek etnikai egyöntetűségét. Helyesen állapította meg a rákospalotai kincseleletről, hogy „.. .nyilván ugyanazon népnek a hagyatékához tartozik, amelyből valók az említett urnatemetők." A meglehetősen gazdag régészeti leletanyag mögött rejlő történeti következtetések levonására Nagy Géza még nem vállalkozhatott, csupán néhány általánosító mondatban emlékezett meg erről; eleinte a bronzkori népesség legalább három részből tevődött össze; a kőkori őslakosságból, amsly a Trója I város népével állt kapcsolatban (pelaszg-etruszk népesség), egy keleti eredetű népcsoportból (ázsiai árja-turáni keverék, babilon-elamita hatás alatt kifejlődött bronzkultúrával), végül egy észak-nyugati területről származó, árja eredetű, alacsony bronzkultúrával rendelkező elemből. Ezeket a népmozgalmakat az ún. nagy vándorlások korával vetette össze, amely összefügg II. Ramses, a trójai VI. város és a görög-phryg-illyr-italikus vándorlások idejével. Természetesen ma már rendkívül ködösnek és nagyvonalúnak hatnak Nagy Géza szavai. Megállapításai azonban sok esetben éles megfigyelőképességről tanúskodnak, s több mint fél évszázad távlatából még ma is érvényesek.

36 Alapos összefoglalást nyújt a bronzkorról Tompa Ferenc. Világosan leszögezte, hogy a korszak derekától a főváros területe a Duna—Tisza közével együtt a Dunántúl fejlődéséhez csatlakozott. Ehhez az időszakaszhoz tartoznak szerinte a nagy urnatemetők (Újpest, Dunakeszi, Soroksár, Csepel), a Lenkei úti telep stb. Tompa időrendi beosztásában ezek a bronzkor II. és III. periódusát képviselik, mégpedig igen gazdagon. Ezzel szemben a IV. periódus rendkívül szegényes leletanyagban, s ebből csak szórvány anyagot ismer Tompa. A Tiszavidékkel hozza kapcsolatba az állítólag az Üllői úton, a Gschwindt-féle gyár helyén talált bütyökdíszes tálat. Ide sorolja a BEAC sporttelepről származó csontzabiát, valamint jórészt a Dunából kiszedett szórványos bronztrágyak zömét.

37 Néhány évvel később még részletesebb tanulmányt olvashattunk a szóban forgó korszakról. Tompa szerint a pesti oldal a bronzkor II. periódusában népesült be, s ebből a korszakból szép számmal említ leleteket. Ekkor már több, rendszeres ásatásból származó leletanyag állt Tompa rendelkezésére, s ezek segítségével zárt egységbe foglalhatta a II. és a III. periódus anyagát, amely a főváros térségében tulajdonképpen a vatyai kultúrával azonos. Helyesen ismerte fel Tompa a mészbetétes edények kultúrájának hatásait, az aunjetitzi összefüggéseket, s nem utolsósorban a magyarádi kultúra befolyását, amelyet elsősorban a Valkó Arisztid által feltárt solymári várhegy leletanyagában tapasztalt. A III. periódus leletanyagát külön tárgyalja Tompa, s hangoztatja, hogy az előző periódushoz képest lényeges változás nem tapasztalható. A Duna vonalán dél felé haladva a lelőhelyek egész sorát említi, s ő sem áll meg a főváros határvonalánál. Tompa legfőbb érdemei közé tartozik, hogy elsőként ismerte fel az alföldi terület felől érkező füzesabonyi hatásokat, s ezzel kapcsolatban a solymári erődített telep jelentőségét hangoztatta. Ebbe a fejlődési szakaszba sorolta a rákospalotai bronzkincset, amely szerinte szervesen illeszkedik bele a helyi bronzkultúrába, s elvet minden, a lelettel kapcsolatos vándorlási elméletet. A

III. periódus folyamán a fejlődési tényezők 54