Budapest Régiségei 22. (1971)

TANULMÁNYOK - Gáboriné Csánk Vera: Az érdi középső-paleolit telep 9-50

A nyersanyag természetes előfordulási helye a településtől 500 m-re fekvő kavicsréteg, mely egy dombháton bukkan felszínre. A kavicsösszlet túlnyomó részben kvarcitot, kisebb mennyiségben kovát és más kőzetfajtákat tartalmaz. A leletanyagot nemcsak a nyersanyag természetes formája, hanem kőzettani összetétele is erősen meghatározza : az eszközök túlnyomó részben világos, fehér vagy enyhén szürkés színeződésü kvarcitból készültek. A kőzettani vizsgálatok alapján megállapítható, hogy az egész eszközkészlet anyaga ugyanarról a helyről származott, egy helyen lett összegyűjtve, és bár a Duna néhány km-re folyik a lelőhelytől, úgy látszik, az ember még ezt a területet sem kereste fel nyersanyagszerzés céljából. Ugyanakkor meg kell említeni, hogy a telep embere ismerte a jobb minőségű nyersanyagot, kőzetfajtákat, tudta, hogy bizonyos eszközfajta miből a legmegfelelőbb. Ezt az ipar tipológiai értékelése és belső alakulása egyértelműen bizonyítja. Az érdi moustiéri tehát nem volt kizárólag, alapvetően kvarcitra specializált és lehetséges, hogy más helyen esetleg más nyersanyagot használt. A nyersanyag mérete feltűnően egységes. Ismerve természetes lelőhelyét, a kavicsréteg méretbeli osztályozódását, mindez határozott kiválasztásra mutat. A feldolgozott kavicsok mérete túlnyomó részben 6—8 cm, csak ritkán fordul elő ennél nagyobb méretű, vagy kisebb, minimálisan 3 cm nagyságú darab az átlagos és annál nagyobb kategóriába tartozók anyaga kizárólag kvarcit —, az adja az eszközök 3/4 részét — a kisméretűek egy része viszont más, jobb minőségű kőzet. A kultúrát tehát lazábban „kavicskultúrának" lehetne nevezni, ha a „pebble-industry" fogalma nem lenne más kultúrkörre fenntartva. A technológiát elsősorban maga a kavicsfelhasználás, másodsorban a nyersanyag állandósult mérete, harmadsorban a kvarcit túlsúlya determinálja. Ez bizonyos mértékben nem meghatározza, de befolyásolja az eszközök alakját is. A feldolgozás jellegzetes kavicshasítási technikával történt, összevetésként, itt csupán technológiai szempontból, a pontiniano-moustiérire utalhatunk, a hasítás módja hasonló, de nem azonos, elsősorban, mivel ennek a hasítástechnikája eddig a legismertebb. Az eltérés oka már az előbbiekből érthető, a pontinianóban kisebb a nyersanyag mérete és lényegesen jobb a kőzet minősége. Másik tényező a nyersanyag mérete, amely csak bizonyos szilánkméretet enged meg. Ettől függ a hasítás módja, a szilánkokon (eszközökön) a természetes kéreggel borított rész nagysága, elhelyezkedése, ami az iparnak már egy további, részben már tipológiai jellegzetessége. Csak harmadik tényező a kőzet fajtája, a kvarcit, ami az eszközök kidolgozásánál, az alakíthatóság, retusálásuk módja terén ad bizonyos jellegzetességeket. A hasítás módja sematikus, gyakorlatilag 5—6 változata lehetséges, s ezt a technikát jól figyelemmel lehet kísérni a nyersanyag-darabokon, magköveken, de a kész eszközökön, sőt a hulladékanyagon is. A kavics-szeletelés technikája annyiban tér el a pontiniano-moustiéritől, hogy ott a kavics-gerezdek két, egymással párhuzamos hasítással keletkeztek. Ez a kvarcit esetében egyrészt lehetetlen, másrészt törekvés sem volt rá. Ott az eszközök lényegében mindig két külső és egy belső szeletből adódnak : a két szilánkfajta, alapforma az érdi iparban is megvan, de sokkal szabálytalanabb, azonkívül az anyag mérete következtében sokkal több belső szelet adódik, és ezeket néhány más, pl. atipikus háromszögletű, párhuzamos szélű, az ütési síkon kéreggel fedett, stb. szilánktípus kíséri. A nagyobb méretű kavicsokból több szilánk készült, a kőzet hasadóképessége viszont jóval gyengébb. Természetes, hogy kisebb méretű kavicsok esetén egy más karakterű ipar alakul ki — azonos technológia mellett —, amelyen a kultúra csak erős specializáltság esetén tud változtatni (Pl. tatai moustiéri.). A kavicsfeldolgozásnak itt megfigyelt módját eddig legjobban talán a grotta deli Arma moustiérijéből ismerjük, ahol egy szétütött kavics szilánkjait újból össze lehetett állítrni, s igya hasítás egész menetét mutatja. Egy-egy átlagos méretű nyersanyagból 4—5 használható szilánk keletkezett. A szilánk közvetlen ütéssel készült, a hasítás sohasem éri át a nyersanyag terjes átmérőjét, így sohasem keletkezett olyan kavicsszelet, melynek elő-és hátlapja párhuzamos volna. Ennek a kőzet szabálytalan hasadása az oka. A kavicsfeldolgozás első lépése, majd további menete többféle volt — ennek részletei alaposan ki vannak dolgozva, itt azonban fölösleges volna részleteiben ismertetnünk. A szilánkok egy része külső, kéreggel fedett kavicsszelet, gyakoribb a citrus-szelet alakú belső szilánk, melynek ívelt oldalát kortex fedi, gyakori és jól használható szilánkforma a háromszögletű, talonján kéreggel fedett típus (ebből készülnek a jellegzetes pontiniano-hegyek, itt azonban ez az eszköz nem ismert, a háromszögletű szilánkokból kaparok lesznek), a párhuzamos oldalú, vaskos, „pengeszerű" szilánkok, s még néhány olyan szilánkfajta, amelynek hasítása ugyan nem tudatos, de felhasználásukban határozott tervszerűség nyilvánul meg. A jellegzetes feldolgozásmód, a nyersanyag alakja, mérete révén majdnem mindegyik szilánkról — ké25