Budapest Régiségei 22. (1971)

TANULMÁNYOK - Gáboriné Csánk Vera: Az érdi középső-paleolit telep 9-50

kisebb kiterjedésű ásatás anyagából 400 faszén lett meghatározva. Stieber J. vizsgálata szerint a flóra túlnyomó része Pinus silvestris, emellett Larix-Picea — a cirbolyafenyővel együtt — egyértelműen hideg klímára utalnak. Meg kell jegyeznünk, hogy a flóra-meghatározás egyelőre csak a felső kultúrréteg felső szintjeire vonatkozik. Az alsóbb szintek maradványainak vizsgálata még nem történt meg. A kőzettani-stratigráfiai, paleontológiái, az eddigi növénytani vizsgálatok eredményét előzetesen összesítve egy egységes természeti kép, éghajlati és kronológiai periódus, nagyobb időszak rajzolódik ki, mely Érd kormeghatározását és az ember környezetét adja. Megállapítható, hogy a kultúrrétegek kora megfelel annak a meghatározásnak, melyet a régészeti leletanyag vizsgálata alapján a moustiéri itteni megtelepüléséről kapunk. 2. Mielőtt Érd kultúráját, régészeti anyagát és összetételét ismertetnénk, szükségesnek látszik, hogy a moustiéri komplexum osztályozásáról, területi elterjedéséről, a régészeti komplexum kérdéseiről némi vázlatot adjunk. Anélkül, hogy a kutatás mai állása mellett — és éppen moustiéri esetében — erről a nagy korszakról ma bárki a véglegest csak megközelítő képet adhatna, azok számára, akik nem ezzel a régészeti korszakkal foglalkoznak, egy általánosító áttekintés egyben elősegítheti Érd elhelyezését a középsőpaleolitikumban, a moustiéri műveltségei és csoportjai területi változatainak igen széles körében. A moustiéri a középső paleolitikum legnagyobb földrajzi kiterjedésű kultúrája, az északi területektől eltekintve Anglia DK-i részétől a Földközi-tenger partvidékéig és Kelet-európáig mindenhol megtalálható. Régészetileg meglepően formatartó műveltség — jellegzetes eszköztípusai, ami alatt csak a leglényegesebb szerszámokat értjük — nemcsak Európa különböző részein, hanem Ázsia nyugati részén és Afrika nagy részén, különösen az északi partvidéken — tehát egészen különböző természeti feltételek között is azonos jellegűek. A tipológiai osztályozás 30—60 eszközformát különböztet meg, ami az alsó-paleolitikumhoz képest lényeges differenciálódást jelent. A gyakorlati használatban ez a szám valószínűleg lényegesen kevesebb volt — a számunkra tipológiai, az ősember számára funkcionális eszköztípus aránya különböző —, de a moustiéri hegy, a trapéz alakú kaparókés, az ívelt kaparok, minden változat ellenére olyan egységes vezérkövülete ennek a műveltségnek, amelynek területi átfogása az utolsó nagy kulturális komplexumot jelenti a fiatal-paleolitikum felgyorsuló fejlődése előtt. Ennek az alapvetően összefoglaló jellegnek köszönhető, hogy a moustiéri lelőhelyein, a legkisebb mennyiségű kőipar esetén és a rendkívül nagy korbeli és földrajzi távolságok ellenére, a tág értelemben vett „moustérien" mindig felismerhető. Ennek okát rendszerint a kultúra gyökereire, az egymástól távoleső csoportok közös származására szokás visszavezetni.

6 Az embertanilag a neandervölgyi típushoz kötött műveltség a Riss-Würm interglaciálisban alakult ki, vagy jelent meg Európában, és átélve a Würm 1. eljegesedést, valószínűleg nem nyúlt tovább a Würm 1 /2 interstadiális kezdeténél. Kivétel egyelőre csak Spanyolország és egyes mediterrán területek, ahol úgy látszik, hogy a déli elemek folyamatos, az eredeti kultúrát túlélő behatásaival számolhatunk. Geokronológiailag ez a korszak Milankovich kronológiájában az i. e. 150 000—80 000 közé helyezhető —, a radiokarbon vizsgálatok ezt az időszakot ismerten megrövidítik és egyben összeszűkítik — mindenesetre egy 60—50 000 éves időszak lassú kulturális fejlődése számtalan csoportot, fáciest fejlesztett ki. A műveltség fő elterjedési területe Európa és a Mediterraneum, hozzá kapcsolódik a Közeikelet és Észak-Afrika moustiérije, s ezzel a földrajzi kontúrral egyben a kultúra kialakulásának, származásának problematikája jelentkezik. Kétségtelen, hogy Ny-Európa leggazdagabb, legsűrűbben lakott „eredeti" moustiérije részben az alsó-paleolitikus műveltségekből formálódott, kezdetben erős clactoni-tayaci elemeket, ill. acheuli tradíciókat őriz tovább, egyes csoportjai azonban valószínűleg D-i beáramlás eredményeként jöttek létre. A Ny-európai moustiéri rendkívüli lelőhely-gazdagsága szinte kényszeríti az innét való szétsugárzás gondolatát ; ha azonban Közép- és Kelet-Európa speciális jellegű csoportjait, a moustiéri módosult formáit, az orosz síkság lelőhelyeit, a Kaukázus-Krím micoqui-jellegű anyagát tekintjük — nem beszélve az embertani leletek kérdéseiről —, ez a sugárzás éppúgy lehetett ellenkező, vagy több irányú is. Amikor a Közeikeleten egy levallois-jellegű moustiéri alakult ki, közbelépő praesapiens embertípussal, és innét a kultúra lassan végigjárta a Földközi-tenger É-i partvidékét, akkor alig hagyhatjuk figyelmen kívül a másik kontinens szerepét a kultúra eredetkérdésében. Hogy ez a beáramlás egy alkalommal, vagy több hullámban történt-e, ma még nehéz eldönteni. Egyelőre úgy látszik, hogy lényegesebb volt az a műveltségi alap, amelyen és amelyből a moustiéri autochton módon alakult ki. Ez a régibb korú bázis sajnos nem minden területen van meg — ami nyilván a valóságot is tükrözi —, de természetes, hogy ismét a migrációs elméleteket segíti elő. 20