Budapest Régiségei 21. (1964)
JELENTÉSEK - Bertalan Vilmosné - H. Gyürky Katalin: Középkori útrendszerek kutatása a budai várnegyed területén 345-364
voltak és nehezítették a közlekedést. Felmerült tehát az épített út igénye. Ezen az útszakaszon, megfigyeléseink szerint sohasem volt kockakő burkolat, csupán folyami kavics, mely utat a XV. században megújították. Az út folytatása a csatornázok árkának Hess András tér 2. sz. telek előtt ásott szakaszában metszetben mutatkozott. A domonkosok Szt. Miklós templomának tornya mellett, ettől É-ra a csatornaárokra merőleges, K—Ny-i irányú kutatóárkot ástunk (11. kép), melyben több rétegű útburkolatot találtunk. A kutatóárok 3,30 m mélységben még nem érte el a sziklát. Itt tehát egy mély sziklagödörre bukkantunk, melynek feltöltésében a kiásott mélységig edénytöredékek voltak, tehát a gödör mesterséges feltöltés jelét mutatta. A kiásás ezen határát a kényszerűség szabta meg, ugyanis a Csatornázó Vállalat munkáját befejezve elvonult és az úttestet a forgalomnak vissza kellett adni. Miként mellékelt metszetrajz mutatja (15. kép), 3,30 m mélységig 18 feltöltési réteget tudtunk megkülönböztetni. A feltöltés rétegeinek értékelése a következő: A Hess András tér 2. sz. telken 1945 előtt álló iskolaépület téglafala alatt kőalapot találtunk. A kőalap részletesebb vizsgálatát ezúttal a kutatás leletmentő jellege miatt elvégezni nem tudtuk, annyit azonban megállapítottunk, hogy a modern felszíntől 68 cm mélységben feltárt folyami kavicsból készült útburkolat (I) szorosan simult az épületfalhoz. Feltehető, hogy a modern iskolaépület korábbi falmaradványokat használt 350 5. kép. Leletanyag az Úri u. és a Szentháromság u. sarkán az út feletti égett rétegből Fundmaterial an der Ecke der Úri- und der Szentháromság^-Gasse aus der gebrannter Schicht über der Strasse 6. kép. Középkori kavicsos út a Kapisztrán téren Mittelalterliche Schotterstrasse am Kapisztrán-Platz