Budapest Régiségei 21. (1964)

TANULMÁNYOK - Nagy Emese: A középkori Buda és Pest építészetének technikai és szervezeti kérdései : 1. közlemény 133-190

84. kép. Reneszánsz konzol részlete a nyéki vadászkastély II. Ulászló kori építkezéseiből Détail d'une console renaissance de la muette de Nyék de l'époque du roi Ulászló II. ténylegesen ilyen késői korból származó szerszámanyaggal állunk szemben. Van közöttük is azonban néhány típus, melyet korábban is használhattak. Az eredeti szerszámanyagot kiegészítik a budai kőfaragó jeleken és kőfaragó sírkő címerpajzsán talált szerszámfajták. Mindezek együttesen sem mutatják be azonban a budai kőanyagon kimutathatóan felhasznált összes szerszámot. Ha a budai középkori és reneszánsz kőanyagot vizsgáljuk szerszámhasználat szempontjából, a következő főbb jellegzetességeket vehetjük észre: A szerszámhasználatot elsősorban maga a kőanyag határozza meg: más szerszámokat használnak kemény és másokat puha kövek megmunkálásához. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a szerszámok nyomai nem lehetnek kormeghatározó jelentőségűek: nem jelenti azt, egyrészt azért, mert a) a felhasznált kőanyag, s így az azok megmunkálására szolgáló szerszámok koronként változnak, mert b) ugyanazon szerszámok használata mellett is lehet különféle kőfelületeket kialakítani a szerszámok tartása, mérete és felhasználásuk egymásutánja szerint, mert c) a szerszámhasználatban ugyanazon kőfajtákon belül is mutatkozik némi önkényesség. A vizsgálandó kőanyagot, ill. a rajtuk észlelt szerszámnyomokat a korszakonkénti csoportosítás mellett osztályoznunk kellett funkció szempontjából is, aszerint, hogy sima, tagolatlan síkokkal, profilait, vagy ornamentális részletekkel, vagy a befalazáskor eltüntetett illesztési felülettel állunk szemben. így nézve a fennmaradt budai kőanyagot, arra a következtetésre jutunk, hogy a szerszámhasználatot kronológiai meghatározásra elsősorban a kevésbé jellegzetes részeken, tehát az illesztési- és külső sík felületeken használhatjuk fel. Minél komplikáltabb egy faragvány, minél tagozottabb a profil, vagy gazdagabb az ornamentika, annál több szerszámfajtát használnak fel egyszerre kifaragásához, tehát a szerszámok kormeghatározó szerepe fordított arányban áll a datálásra alkalmas faragott részletekkel. A budai anyagban — tekintettel a sima, kváderes felületek viszonylag gyér és időben is szűk körre szorított előfordulására — elsősorban az illesztési felületek és a faragványok homlok-, ill. látható oldallapjai jöhetnek számításba. Ezeknél a fejlődés menetét nagy vonalakban a következőkben foglalhatjuk össze: Román stílusú faragványaink legkorábbi, XI. századi csoportjánál a hegyes kalapács nyomainak fogas fejszével történő átsimítása a jellemző, mely meglehetősen finom felületet eredményez. A XII. században a 183