Budapest Régiségei 21. (1964)

TANULMÁNYOK - Zolnay László: István ifjabb király számadása 1264-ből 79-114

a tatárjárásig szereplő s Pesten 1241/42-ben a tatárok által felkoncolt Búzádnak — Csák bán apjának — időrendi adataival egyezik." Függelékben mellékeljük a Hahót nembeliek — e Computusban is szereplő — tagjainak helyesbített leszármazását. Eszerint a számadásban említett magister Arnoldus, Pánit ispánnak testvére. Vagyis ugyanaz a személy, akit Karácsonyi Pánit hasonló nevű unokaöccsével téveszt össze. Ez az Arnoldus, tehát a Compu­tus Arnoldusa, a Karácsonyi által felhozott oklevelekben 1266-tól 1292-ig szerepel. Arnoldus mester szereplése a velencei számadásban, közvetlenül Hahót nembeli Csák bán mellett, úgy gondoljuk, a Hahót nembeli Csák bánnak és Ponit ispánnak 1264. évi István ifjabb királyhoz való át­pártolásában leli magyarázatát. Ponitnak IV. Béla ekkor minden vagyonát elkobozta. így érthetővé válik, hogy István, aki oklevélben ígéri meg, hogy minden, a Ponit ellen IV. Béla király által hozott ítéletet megsemmisít s országos trónra jutásakor Ponitot mindazokért a veszteségekért kárpótólja, amelyeket Ponitnak IV. Béla király okozott 100 — testvérén, a Hahót nembeli Arnoldus mesteren keresztül — nyolcvan márka ezüsttel, a számadás leg­nagyobb;, egyösszegű juttatásával siet a Hahót nembeliek és Ponit ispán segítségére. S ez ismét arra utal, hogy a számadás az 1264-es esztendőhöz kapcsolódik. 18. MAGISTER JACOBUS A számadás 93. pontja szerint három márka értékű textil-juttatásban részesült. Jakab mester helyét a Csák bán — Ponit — Arnoldus rokonságban, a Hahót nemzetségben véljük -megtalálni. Ponit ispánnak Jakab nevű fia, aki Niczken a Ják nembeliek felkoncolásának egyik részese volt, 101 1264-ben atyjával együtt az ifjabb királyhoz menekült. 102 Utóbb 1280-ban, amikor Ponit fia Jakab már Erzsébet özvegy királyné étekfogómestere, a királyné •említi: Jakab mind István, mind IV. László király hadjárataiban kitüntette magát. S ebből az oklevélből tudjuk meg: 1264-ben Ponit fia Jakab részt vett az akkor ifjabb királyné — sárospataki várvédelmében is, amiért 1280-ban a Somogy megyei Kálmáncsehit kapta. 103 így tehát a Computus Jakab mesterét Hahót nembeli Ponit fia Jakabbal tekintjük azonosnak, ami — Jakabnak a sárospataki várvédelemben való szerepére tekintettel — a számadásban való szerepét az 1264. év első felére datálja. 19. MAGISTER IVACHINUS Jegyzékünknek két tétele említi. Az 57. szerint: unum sertum de auro pro XL marcis quod dedit •dominus Rex magistro Ivachino. A 96. szerint: unum atabit pro IIII marcis magistro Ivachino. Az összesen 44 márka értékű juttatásban részesített Ivachin (Joákhim) mester Gutkeled István bán fiával, a történetből jól ismert Gutkeled Ivanchinnal — vagy Joákhimmal— azonosítható. 104 Atyja, Gut­keled nembeli István bán — István ifjabb király stíriai hercegsége idején — Stiria kapitánya, horvát-szlavón bán, nádor volt. Ivachinus mester 1263-ban IV. Béla ifjabb fiának, Béla hercegnek tárnokmestere. 105 Az 1263—1270. év közötti életrajzi adatait nem ismerjük. István ifjabb királlyal való szorosabb kapcsolata alighanem Istvánnak stájer hercegsége idejére nyúlik vissza. 1264-ben, az apa és fiú között dúló háború idején Ivachinus István pártjához tartozott. (Ugyanis 1270-ben amikor István országos király lett s atyja országnagyjait leváltotta, Ivachinus mestert nyomban Szlavónia bánjává tette meg.) 106 Az 1270-es években tárnokmester, pilisi ispán, főpohárnok, 1274-től az özvegy királyné intimusa. 1277-ben esett el. 107 (Jegyzékünkben szereplő megadományozása egy arany diadémmal talán Ivachin mester házasságköté­sével függhet össze. Gutkeled nembeli Ivachin mester, azáltal, hogy Román halicsi hercegnek Himbergi Gertrudtól származó lányát feleségül vette, 108 mind a kihaló Babenbergeknek, mind pedig az Árpád-háznak rokona lett. Ha ez a házasság 1264-ben jött volna létre, 109 feltehetnőnk, hogy e negyven márkát érő női aranyékszer Ivachin mester menyasszonyának, a magyar királyi ház rokonának nászajándéka volt. 110 ) 99 Karácsonyi J. : II. 118—124. 100 Szentpétery I. : 2228. sz. — Turul 1898. 59. 101 Wenzel G. : VII. 263., 264., 265., 269., 275. 102 Pauler Gy. : II. 326. 103 Wenzel G. : XII. 2., 8., 301. 104 Régebbi történetíróink tévesen — Pektári Joákhimként emlegetik. 105 Szentpétery I. : 1366. sz. 106 Szentpétery I. : 1928., 1959., 1961., 1963., 2109., 2222. sz. 107 Karácsonyi J. : II. 61—62. 108 Pauler Gy. : i. m. II. 283., 287. — Karácsonyi J. : II. 63. 109 A házasság időpontját Pauler (II. 211. jegyzet) 1270-re teszi. 110 A másik diadémot a király vette át. — Ivachinus életsorsáról: Szabó Károly : Kun László. Budapest, 1883. — Turul VII 15. 95

Next

/
Oldalképek
Tartalom