Budapest Régiségei 20. (1963)

TANULMÁNYOK - Czagány István: A budavári gótika építészeti tipológiája : 1., Félköríves záradékú ülőfülkék 85-105

18. kép. Az Űri utca 47. sz. épület kapualjának északi falában levő ülőfülkesor maradvánv ai 19. kép. Az Úri utca 47. sz. épület kapualjának északi falában levő ülőfülkesor felvételi rajza (a szerző rekonstrukciója) alapján a korai megállítási módoknál későbbi sajátság. Ezzel szemben az Úri utca 47. sz. ülőfülkéi­nél a megállítás egyik alsó sarkával a külső élre igazodó félgúlában végződik, ami formaanalógiák alapján 15 ítélve még későbbi, Zsigmond-kori vagy azutáni megoldásnak mondható. 16 Formaazonos­ság alapján 17 ezek az ülőfülkesorok az Anjou-kor végétől a Zsigmond-kor végéig terjedő időszakból származtathatók. Figyelemre méltó, hogy a korábbi két fülkesor még páratlan számú (három) fülké­ből áll, tehát a korai építési periódus felé mutat, a későbbi pedig páros, kétszer két fülkéből. Következésképpen az érett periódus ezen sajátságának a megkétszerezése, úgy látszik, a későbbi vonások közé tartozik. Nagymértékben alátámasztja e megállapítás helyességét az Úri utca 8. sz. szintén négy, majd ugyanabban a falban hátrább álló, két fülkéből alkotott két ülőfülkesora. Ezeknek rendkívüli fülkeszélességei, a félkörös záradékoknak a szegmensbe való átmenete, vala­mint a záradékok élszedéseinek a homloksíkra merőleges, eredetileg valószínűen vízszintesen fekvő háromszöges megállítása a legkésőbbi, a XVI. századi 18 sajátságokat mutatja. A posztgótika formatanára jellemző a legkorábbi formákhoz való visszakanyarodás, 19 s ez nagyszerű igazolást 95

Next

/
Oldalképek
Tartalom