Budapest Régiségei 20. (1963)

JELENTÉSEK - Gábori Miklós: A mongol főváros múzeumai 563-568

GÁBORI MIKLÓS A MONGOL FŐVÁROS MÜZEUMAI Az alábbiakban olyan baráti ország fővárosának múzeumait ismertetjük, amely ugyan földrajzilag távol fekszik tőlünk, de amelynek fontosságát a magyar régészet — elsősorban a népvándorláskori — szempontjából nem szükséges hangsúlyoznunk. Az őskor legrégibb szakaszának általános, internacionális problémái mellett tulajdonképpen a legtöbb nép vándorláskori kutatás Belső-Ázsiába vezet vissza. A régi, pusztai lovasnomád-társadalmak, az életforma pedig olyan kulturális kapcsolatokat jelentenek a mi számunkra, amelyek ezt a területet a nagy távolság ellenére is közel hozzák a magyar régészethez. —- A mongol muzeológia fejlettségét természetesen nem lehet Összehasonlítani az európai országokéval; itt azonban ma még valóban sokkal fontosabb feladatok állnak előtérben. A Mongol Népköztársaság legfőbb teendője ma a vándorló, csekély lélekszámú lakosság letelepítése, ezzel az ipar alapjának megteremtése, az óriási állatállomány vízzel való ellátása, városias helyek kialakítása. Az ország különleges gazdasági és természeti körülményeit kell tehát szem előtt tartanunk, amikor a bizonyos mértékű elmaradást megállapítva Ulan-Bator múzeumait röviden ismertetjük. A Központi Múzeumnak (1. kép), amely országos hatáskörű intézmény, régészeti-történeti, néprajzi, természetrajzi osztálya, gazdag újabbkori és művészeti gyűjteménye van. Kétemeletes épületének legnagyobb részét kiállítások foglalják el, és mind ezekben, mind pedig a kisebb, zsúfolt raktárakban a régészeti anyag a leggazdagabb. A leletek legnagyobb része szórvány leletként került gyűjteménybe, ásatások még alig voltak, és eltekintve egyes s többnyire régi expedíciók munkájától, csak igen kis részben vannak feldolgozva és publikálva. A nagy mennyiségű szórványlelet azonban minden korszak terén rendkívül sok, értékes kiindulópontját adja a további kutatásnak. A kiállítások régiesek, nem mentesek tudományos hibáktól sem, de a szemléltetés igen egyszerű eszközeivel jó történeti keresztmetszetét adják az országnak. Az őskőkor szinte még ismeretlen, nincs mód még arra sem, hogy kulturális csoportokat lehessen kimutatni. Raktári anyagként azonban elég nagy mennyiségű paleolitikus leletet tárolnak. Az őskőkori kiállítás is csak kiragadott leleteken mutatja be Belső-Ázsia legrégibb kultúráját, nem törekszik összefüggések vagy folyamatos fejlődési kép megrajzolására. Ennek oka azonban a terület kutatatlanságában keresendő. Feltűnően kevés anyag képviseli a neolitikumot, feltűnően hiányzik a kerámia, tartalmilag a letelepült életforma és földművelés, ami azonban nem is lehetett ezen a területen. Miután a gyűjtés elsősorban a fémtárgyakra helyezett súlyt, az őskor további szakaszait elsősorban bronzeszközök, a jellegzetes minusszinszki, sino-szibériai műveltség tárgyai töltik ki. Az európai őskorra általánosan jellemző, kulturális és kronológiai beosztást adó kerámia hiánya nyilvánvalóan a mindenkori steppei életformából adódik, amely az agyagedényt feleslegessé tette. A kerámia a népvándorláskorban is egészen elenyésző, később pedig fémedények helyettesítik. A régészeti leletanyag mellett a dokumentáció nagyon hiányos. Elsősorban hiányzanak a külső terepfelvételek, amelyek pl. a Góbi-sivatag ós az Altaj hegység sziklarajzai vagy a jellegzetes őskori temetkezési formák bemutatásával sok lehetőséget adnának az anyag élőbbé tételére. A Központi Múzeumnak általában az őskori része a többi korszakhoz mérten a legkisebb. A lelőhelyek, elsősorban a temetők számát hozzávetőlegesen ismerve azonban ennek okát csupán abban kereshetjük, hogy rendszeres ásatások még nem voltak. 36* 563