Budapest Régiségei 20. (1963)

JELENTÉSEK - A budai vár házainak 1959. évi műemléki kutatásai 489-527

épület földszinti alaprajzi elrendezése ekkor még nem változik meg. A XVI. század elején az Űri utcára néző és a tőle nyugatra levő helyiséget egy szobává vonják össze, amelyet azután az utca vonalára merőlegesen húzódó dongaboltozattal fednek. Ekkor szüntetik meg az egyik kőkeretes, gótikus ajtónyílást is. A visszafoglalás során elpusztult épületeket a XVIII. század első felében újjáépítették a régi maradványok felhasználásával. Ekkor építik át a kapualj déli falában levő ajtónyílást és ülőfülkéket, ugyanakkor az északi épület középső földszinti helyiségének egyik bejáratából fali­fülkét csinálnak. Kapualjának 1944-ben elpusztult barokk boltozata ebben az időben készülhetett. Bástya sétányi szárnya a XVIII. század elején épült, középkori alapfalak felhasználása nélkül. Oerő Győző — Q. Sándor Mária ÚRI UTCA 26—28. SZ. Az elpusztult Úri utca 26. sz. épület a középkorban a jelenlegi 24. sz. háznak északi traktu­sát alkotta. Haüy 1687-es helyszínrajzán ez volt a 30. sz. ház. Az 1696-os Zaiger szerint már mint önálló épület szerepel, amely ekkor a 27. számot viseli. Ebben az időben még megvannak a közép­korból származó jó falai, boltozatai, valamint ugyancsak középkori pincéje. A feltárás e házra vonatkozólag aránylag nem sok eredményt hozott. Ezeket röviden az alábbiakban foglalhatjuk össze. A középkori ház e szárnya a XV. század elején épülhetett. Pincéje — amely jórészt ma is épségben van — dongaboltozattal fedett. Az eredetileg egyszintű pincét a későbbiekben — fel­tehetőleg a korai barokkban —- egy dongaboltozat közbeiktatásával kétszintessé alakítják át. A felső pince boltozata egy szakaszon, az Úri utcai homlokzaton, egy kürtőszerűen kiképzett szellőző ablakba torkollik. Az 1945 utáni betöltéséből néhány gótikus, tagozott kő került elő, felte­hetőleg az itt állott középkori épület architek­túrájából. Az említett kövek a romok eltakarí­tásakor kerültek jelenlegi helyükre, így eredeti elhelyezésük ma már nem állapítható meg. A lakóház földszintjén a feltárt közfa­lak tanúsága szerint három helyiség lehetett (38. kép). A 24. sz. ház északi tűzfalának föld­szintjén egy függőleges fal varrat figyelhető meg, amelynek jobb oldala egy kis szakaszon armírozott. Valószínű, hogy az elpusztult má­sodik traktus utcai helyiségébe vezető ajtó­nyílás lehetett e helyeken. A mai Úri utca 28. sz. telken állott középkori lakóház — Haüy helyszínrajzán a 3l-es —- kapualjból ós a hozzá csatlakozó egyetlen északi szárnyból állott. Űri utcai főhomlokzatának a Haüynél szereplő hossz­mérete ós a mai felmérés adatai között csak lényegtelen eltérés mutatkozik. Az 1696-os Zaiger már a 28. számmal jelzi; hasonlóan a mai házszámhoz. A Haüy-féle helyszínrajzon jelzett, hozzá északra csatlakozó 32. sz. ház 39. kép. Az Úri utca 28. sz. középkori kapualja kőburkolatának részlete 33* 515

Next

/
Oldalképek
Tartalom