Budapest Régiségei 20. (1963)

ANYAGKÖZLÉSEK - Feuerné Tóth Rózsa: Középkori hypokaustum a Margitszigeten 427-448

FEUERNE TÓTH RÓZSA KÖZÉPKORI HYPOKAUSTUM A MARGITSZIGETEN A margitszigeti domonkos apácakolostor régészeti és építészettörténeti szempontból igen jelentős szerepet tölt be Budapest középkori történetének felderítésében. Azon kevés, maradéktalanul feltárható objektum közé tartozik, amelynél középkori, XIII—

XVI. századi létesítmények a több évszázados természetes pusztulás rétege alatt olyan állapotban maradtak meg, amilyenben azt a török elől menekülő lakói a XVI. század közepén elhagyták. Újabbkori építkezések a területet nem bolygatták, és az 1838 óta egymást követő kisebb-nagyobb mértékű feltárások

1 a kolostor kerítésfalán belül levő épületeknek mintegy 60 százalékát hozták felszínre. Legutóbb 1958-ban nyílt lehetőség arra, hogy a Budapesti Történeti Múzeum a kolostornak már régebben feltárt rommezejében kisebb kutatást végezzen. Erre a Fővárosi Tanács VIII. Osztálya Műemléki Csoportja nyújtott anyagi fedezetet az irányításával végzett romterület-helyreállítási munkák folyamán. A restaurálási munkákkal egyidejűleg elsősorban a klauzúra, a kolostornégyszögterületén nyitottunk kutatóárkokat, hogy elősegítsük a helyreállításhoz szükséges padlószintek meghatározását (nem utolsósorban azzal a szándékkal, hogy a régebbi ásatásoknál padlószintig feltárt helyiségek belső terében esetleges korábbi építkezések nyomait felkutassuk). Munkánk nem bizonyult hiábavalónak; az ásatás során felszínre került néhány eddig ismeretlen objektum; közülük most első helyen a refektórium alatt feltárt fűtőberendezést ismertetjük, mert úgy véljük, hogy ezzel a magyar középkori technikatörténet egy eddig hiányos fejezetének kiegészítéséhez járulunk hozzá. A XIII. század közepén épült margitszigeti domonkos apácakolostor konvent épületének helyiségei szokványos rendben sorakoznak; tehát az alapelrendezés nem mutat atipikus vonásokat; az egyes terek aránya és elhelyzése a nyugati kolostorok szabályokon alapuló hagyományos építészetét követi. A margitszigeti kolostor egyes helyiségeinek funkcióját Lux Kálmán és Lux Géza állapította meg. A főként -— egyébként igen helyesen — cisztercita analógiára megállapított helyisógrenddel lényegében egyetértünk, bár kisebb módosításokra az 1958-as kutatás ós a kolostor forrásanyagának tüzetesebb vizsgálata módot nyújt. Tanulmányunkban elsősorban a kolostor déli szárnyán elhelyezkedő három helyiséget: a refektóriumot, a Lux Kálmán által calefactóriumnak meghatározott helyiséget és a konyhát vesszük szemügyre (1. kép 10—12). A három közül csupán a calefactóriummal kapcsolatban lenne hozzátennivalónk. Amióta a nyugati szerzetesrendek Szent Benedek szabályai szerint a koraközépkorban közösségekbe tömörültek, a kolostoroknak egy olyan alaprajzi elrendezése alakult ki, amelyet kisebb-nagyobb módosításokkal a később alapított rendek is megőriztek és a reneszánszig szívós konzervativizmussal megtartottak.

2 Ez az alaprajzi kötöttség elsősorban a szerzetesek lakóhelyére, a klauzúrára vonatkozik, amely a regula szerint ritkábban a templom északi, gyakrabban a déli oldala mellé épített | ! E | alakú, három szárnyból álló épületcsoport, négyzetes belső udvarral ós az azt körülvevő árkádos folyosóval, kerengővel. Innen közelíthetők meg a kolostor egyes helyiségei, amelyek közül a leglényegesebbek a káptalanterem — a sekrestye mellett a keleti szárnyon; a refektórium — a templommal szembeni, tehát többnyire a déli oldalon; a dormitórium — rendszerint a káptalanterem felett az emeleten. Az auditórium, a parlatórium vagy loqütórium, az átjárók, előcsarnokok ós más kisebb jelentőségű helyiségek sokhelyütt változatosan helyezkednek el. A konyha rendszerint a refektórium valamelyik oldalán, vagy annak közelében foglal helyet. A három első 427