Budapest Régiségei 20. (1963)

ANYAGKÖZLÉSEK - Bökönyi Sándor: A budai Várpalota ásatásának állatcsontanyaga : 2. közlemény 395-425

MÉRETEK Szarvcsap Hossza Legnagyobb átmérő Legkisebb átmérő Körméret Dorsalis Oralis Caudalis Szarvcsap Hossza Legnagyobb átmérő Legkisebb átmérő Körméret oldal hossza Buda—Várpalota kb. 389 83 57 228 78 56 76 355 67 42 185 64 31 64 Nagykanizsa—Vár kb. 210 77 47 198 76 27 72. Juh — Ovis aries L. Az európai középkori juhok legnagyobb része — hasonlóan a szarvasmarhákhoz — egyetlen fajtacsoporthoz tartozott. Ez a fajtacsoport éppoly primitív jellegű volt, mint a kis testű középkori marháké. A beletartozó juhok kis termetűek voltak, testnagyságra és alkatra a ma már kihalófélben levő nyugat-európai parlagi juhokkal egyeztek meg. A hímek szarva vaskos, háromélű, kifelé hajló és csavarodó, de legfeljebb egy teljes kört leíró volt, a nőstényeké viszont rövid, lapos, kecskeszarvcsapszerű volt, előfordultak azonban szarvatlan egyedek, sőt négyszarvú mutációk is.

59 Szarvalakulásukban tehát e juhok kosai a rézjuhra (Ovis aries studeri Duerst), nőstényei pedig a tőzegjuhra (Ovis aries palustris Rütimeyer) emlékeztetnek. Ilyen juhokat írt le Herre a középkori Hamburgból,

60 Nobis Toftingból,

61 Requate Lembecksburg-, Olsborg- és Gikauból,

62 Müller Hannoverből,

63 Bergquist és Lepiksaar Lundból,

64 Würgler Starkensteinből,

65 Hartmann-Frick Heitnauból,

66 Ambros Besenovról,

67 Ivanov Popináról,

68 de hasonló juhokat határozott meg Calkin is az oroszországi középkori lelőhelyekről is.

69 Az, hogy a juhok közt ez az egységes európai fajtacsoport kialakulhatott, két okra vezethető vissza: az egyik ok az, hogy ezek a fajták lényegében azonos eredetűek, a másik padig az, hogy a középkorban még nem indult meg a fajtaátalakítással és nemesítéssel járó komolyabb tenyésztői munka. Úgy látszik azonban, hogy ebben az egységes primitív fajtacsoportban helyenként, a jobb tartási és takarmányozási viszonyok hatására létrejöttek nagyobb testű

70 és talán jobb gyapjúhozamú fajták is, de ezeken kívül — különösen Európa keleti és délkeleti részén — előfordulhattak kelet felől bekerült és az ősi európaiaktól merőben idegen juhfajták is. Ez utóbbiakról azonban mind ez ideig szinte semmit sem tudunk. Ha a magyarországi középkori lelőhelyek juhait vizsgáljuk,

71 elvétve szintén megtaláljuk a fenti egységes európai típust, legnagyobb tömegben azonban egy másik, igen érdekes fajta maradványai fordulnak elő. Ez utóbbi szintén parlagi fajta, testnagyságában és alkatában is az előbbihez hasonlít, szarvalakulásában azonban teljesen eltér attól. E fajta szarvcsapjai ugyanis nem olyan vaskosak, mint az előbbi fajtáéi, viszont jóval hosszabbak. Emellett pedig erősen csavarodottak, de nem olyan erősen pödröttek, mint a rackáéi, hanem széles íveket írnak le, s egészükben kihúzott merinószarvra emlékeztetnek. Keresztmetszetük tövüknél erősen lapított és további lefutásukban móginkább ellapul. Egész lefutásukban csaknem vízszintesen oldalt és kissé hátrafelé irányulnak.

72 A hímek szarvcsapjai vaskosabbak és hosszabbak, a nőstényeké rövidebbek, vékonyabbak, s a nőstények közt a szarvatlanok sem ritkák. Az előbbiekben leírt juhfajtával kapcsolatban nehéz probléma előtt álltunk. Ez a fajta ugyanis jellemző szarvalakulása alapján teljesen eltér az ősi európai primitív fajtacsoporttól, de eltér a mai magyar parlagi fajtától, a rackától is, amelyet Hankó ősi magyar juhnak tart, melyet honfoglaló őseink keletről hoztak magukkal hazánkba.

73 Magunk a rackát eddig egyetlen középkori lelőhelyünkről sem tudtuk kimutatni, ezzel szemben az előbbiekben leírt fajtát az ország szinte valamennyi középkori lelőhelyéről meghatároztuk, ami arra mutat, hogy ez a fajta a középkorban országszerte elterjedt volt. A környező országok területén —• eddigi ismereteink szerint — ez a fajta sehol sem fordult elő, úgyhogy kétségkívül helyi, magyar fajtának kell tekintenünk. Sajnos, honfoglaláskori sírokból juhkoponyákat eddig nem ismerünk, úgyhogy nem tudjuk eldönteni, vajon őseink ezt a fajtát keletről hozták-e magukkal, vagy közvetlenül a honfoglalás után itt tenyésztették-e ki. Egyelőre azt sem tudjuk, hogy a fenti juhfajtát melyik újkori kihalt vagy kihalófélben levő fajtával tudnánk azonosítani. Nem tartjuk azonban lehetetlennek, hogy a múlt 405