Budapest Régiségei 19. (1959)
ANYAGKÖZLÉSEK - Nagy Tibor: La Tene-kori szkítajellegű sírlelet Rákospalotáról 123-138
Azonban sem a kelta mozgalmak története, 115 sem pedig az emlékanyag ezt a felfogást nem támasztja alá. A IV. század első harmadának végén a Dunántúl területére benyomult kelta csoportok, a leletanyag tanúsága szerint, lényegében megálltak a Bakony—Vértes—Pilis hegység vonalánál. 116 A korábbi irodalom egy részétől az LT B periódusra keltezett leletanyag Északkelet-Dunántúlról kimutathatóan a LT C vagy még későbbi időbe tartozik. 117 Egyedül az érd—gyulamajori hamvasztásos temető 118 2. sz. sírjából előkerült rövid vaskos kis lándzsahegy mutat határozott LT B vonásokat. Az 1. sz. sír literi típusú kardjai azonban már főként LT C környezetből ismeretesek. 119 Az érdi sírokat tehát legkorábban a LT B/C fordulójára keltezhetjük, ami abszolút időben az i. e. 300 körüli éveknek felelne meg. Tekintetbe véve a sírok leletanyagának erős nyugatdunántúli kapcsolatait, nem kizárt, hogy az érdi sírok a IV. század végi újabb nyugati kelta előretöréstől kimozdított valamely nyugat-dunántúli kelta csoport hagyatékát képviselik. Hasonlóan értékelhetők Budapest területén a békásmegyeri kelta telep anyagának az eddigi irodalomtól még a IV. századra keltezett darabjai. 120 A korainak ítélt edényformák és díszített edények között egyetlen egy sincs, amelyet nem ismernénk máshonnan LT C környezetből. Az eraviszkuszok hagyatékától elkülöníthető békásmegyeri kelta telepanyag i. e. III— II. századi. Békásmegyertől délre a budai oldalon egészen a Gellérthegyig mindössze két szórványos LT C karperec 121 képviseli a keltaság korai emlékanyagát. A Gellérthegyen, a későbbi oppidum Eraviscorum területén, a LT D szintek alatt eddig hiányzott a keltajellegű LT B, sőt még a LT 0 horizont is. Néhány esetben közvetlenül a LT D szint alatt a retardáló koravaskori műveltségben élő őslakosság emlókanyaga jelentkezett. 122 A gellérthegyi Citadella mögül szórványos leletként került újabban gyűjteményünkbe egy öblöshasú, íveltnyakú sötétszürke urna (7. kép), 123 amely formailag a zömökebb ócsai 124 s a valamivel nyúlánkabb kómóndi ós ordódbabóti 125 példányok közé helyezhető; edényünk a Pittioni—Hunyady-féle LT C 2 fokozatba sorolható. Az eddig ismert leletanyag alapján a budai oldal megszállását tehát ugyancsak a LT C idejére tehetjük. 126 Hasonlóképp ítélhető meg a Duna bal parti rész kelta megszállása. Az innen származó szórvány leletanyag 127 a LT C—D periódusokra keltezhető. Az elmondottakkal különben egyezik az a kép, amit a Duna-könyök körzetének megszállása mutat. A nagy kósdi 128 és szobi 129 temetők a III. században kezdődnek. A szobi temető görög fémedénye 130 nem a már itt letelepült kelták kereskedelmi kapcsolatait példázza, hanem a kelták III. századi balkáni hadjáratai alkalmával zsákmányolt darabként kezelhető. A temető keltezése szempontjából tehát nem használható fel. Az említett balkáni hadjáratok után, a III. század második negyedében törtónt csak meg az Alföld végleges megszállása, ahol vitathatatlan LT B környezetből nem került elő számottevő anyag. 131 Ettől az időponttól kezdve számíthatjuk a keltaság és a korábbi autochton szkíta lakosság tartósabb érintkezését, amelynek a rákospalotai sírlelet is egyik példája lehet. JEGYZETEK 1 Tompa, Őskor. Budapest története. I. köt. Bp. 1942, 132—133. 2 Alföldi, Az eraviszkuszok Buda földjén. Uo. 141. kk. Ní * 3 Jórészt összeállította már ezeket : Nagy O. : Bud. Rég. VIII. köt. Bp. 1904, 123, 128, 138. kk.; pontosabb keltezésük: Tompa i. m., 131—132. kk. A korábbi rákospalotai leletek közül a babos karpereceket Márton [Arch. Hung. XI (1933) 39. old., XI. t. 8. kép]^ és Hunyady (Kelták a Kárpát-medencében. Diss. Pann. II. 18. 1944, 95), a LT középső szakaszára keltezhető fibulát (lt. sz. N. M. 14/1883. 5) a „Magyarország vármegyei és városai" sorozatban megjelent Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm. című monográfia (I. köt. Bp. 1910, 181. old.) is megemlíti. 4 Az előbbit Patek E., az utóbbit Párducz M. munkássága ígéri. 5 L. 51. jegyzet. 6 A Dunántúl katonai jellegű szkíta emlékeinek feltérképezése kapcsán ugyan már évekkel ezelőtt felvetődött, hogy ezek a szórványos leletek olyan szkíta előretörések emlékét őrzik, amelyek jórészt a mai Budapest körzetén keresztülhaladva sújtották a Dunántúl északi részét. A térképet még 1950-ben szerkesztettük és bemutattuk a BTM Régészeti Intézet 1951-ben megnyílt kiállításán. Akkor még nem ismertük T. Sulimirski, Kultúra luzycka a Soytowie [Wiadomosci aroheologiczne XVI (1948) 76 kk.] című dolgozatát, amely hasonló módszerrel a lausitzi kultúra területén térképezte fel a szkíta leleteket és 132
