Budapest Régiségei 18. (1958)

TANULMÁNYOK - Mályusz Elemér: Az izmaelita pénzverőjegyek kérdéséhez 301-311

a legalsó tömegeket is. Azokat, melyek mindig fogékonyak az idegengyűlöletre, főleg ha rablással lehet ellenérzésüket összekapcsolni. Windeckenél olvassuk, hogy 1401-ben Zsigmond fogságba vetésekor a magyarok az idegeneket kiűzték, éspedig a lengyeleket, cseheket, németeket, svábokat, frankokat, rajnaiakat.

52 Feltűnő, hogy az elzavart idegenek hosszú sorában nem említ olaszokat. Aligha a véletlen műve, hogy a nép gyűlölete Budán megkímélte ezeket. Két év múlva viszont, amidőn Kanizsai János főkancellár és Szepesi János, az egykori(íitS;os kancellár vezetése alatt a klérus és a főurak nagyobb része Zsigmond ellen fordult s László nápolyi királyt léptette fel vele szemben, a német irányzat visszaadta a kölcsönt. Rávette Zsigmondot, hogy fogasson el minden budai olaszt, aki csak elárulta a felfordulás heteiben, hogy szeretné Lászlót látni a trónon. Zsigmondot bizonyára nem is igen kellett biztatni. Saját szavai szerint letartóztatta az egész budai kolóniát, kivéve azokat, akiknek hűsége kérdéses sem lehetett.

53 Nyilván elsősorban Ozorai Pipot és környezetét számította az utóbbiak közé. Lefoglaltatta a gyanúsak vagyonát is, a dolog természetéből következőleg bizonyára szívesen, bár, amidőn válaszolt Firenzének a híres Coluccio Salutati kancellár által fogalmazott levelére,

54 megsértődve hárította el a gyanúsítást : Oly csekély érték jutott kezébe, hogy az igazán nem ösztökélhette rablásra, arról nem is szólva — folytatta —, hogy haszon, amely igazságtalanságra rávenné, vagy oly gonosztett elkövetésére bírná, ami nevét vagy becsületét kisebbítené.

55 Bernhardi a fogságba kerültek között volt s vagyona, ha nem is teljes egészében, Zsigmond tulajdona lett. Elég késői írott feljegyzésből tudjuk mindezt. 1419-ben bíróság előtt védekezésülmondotta el Bernhardi, amidőn felelnie kellett, hogy az esztergomi egyház budai háza után járó cerisusnak miért csak a felét fizeti 16 év óta : Amidőn Zsigmond elfogatta őt s bizonyos ingó és ingatlan javaitól megfosztotta, a ház pedig szegénysége miatt omladozni kezdett, Kanizsai János csökkentette a bérösszeget, egyrészt tekintettel vagyoni helyzetének megromlására, .másreszt; azért, hogy módja legyen a ház kijavításáról gondoskodni.

56 A 16 évet visszaszámítva, pontosan 1403 bizonyul az események időpontjának.

57 Bizonyára túlzás Bernhardi kijelentése, hogy szegénységre jutott. Az évi 25 aranyforint bér, amelyet pontosan megfizetett, majd az összeg kétszerese, amelynek lerovását 1417-ig visszamenőleg elvállalta 1419-ben, arról tanúskodik, hogy még mindig jómódú ember maradt, s az is valószínű, hogy a politikai viharok lecsendesülése után visszakapta lefoglalt ingatlanait. 1408-í leveléből sem lehet kiolvasni, mintha önérzete és tekintélye megcsorbult v^olna. Sőt közéleti szereplése sem ért véget. A királytól ugyan közvetlenül többé nem nyert kamaraispáni megbízatást, Berzeviczi Péter tárnokmester azonban helyetteséül választotta maga mellé. Ennek szolgálatában 1420-i és 1422-i adatok szerint, tehát legalább két éven keresztül mint altárnokmester működött.

58 Budának pénzügyletekkel foglalkozó patríciusai közt az olasz és német versenytársak mellett a XIV. és XV. század fordulóján izmaelitákra sehogyan sem akadunk. A nevük vagy pénzverőjegyük alapján izmaelitáknak véltek olaszoknak bizonyultak, az általános helyzet meg egyenesen arra utal, hogy keleti származásúaknak nem is lett volna módjuk a pénzügyi államapparátusba beleilleszkedniük. Mert vajon honnan szereztek volna hitelt vagy tőkét, arról nem is szólva, hogy az eddig ismert háztulajdonos-nevek közt sem találunk izmaelitának látszókat. Schulek feltevéséhez, hogy a Chimlei név izmaelita eredetű, nem tudunk hozzászólni, a kérdés eldöntése nálunknál hivatottabbakra vár, úgy véljük azonban, hogy már az elmondottak alapján is helyes volna Anjou-kori pénzeink korrendjének megállapításánál az izmaelita-hipotézissel szakítani s a pénzverőjegyek értelmének meghatározásánál nem a XIV. századi magyar és a korábbi bulgár pénzek jegyeinek hasonlóságából kiindulni. Eredményeink az FB jelű Zsigmond-féle veretek kronológiai rendjét csak módosítják, amenynyiben megjelenési idejükül a Schulek által tágan megállapított 1387—1420 évkor helyett a XIV. század utolsó éveit, pontosabban az 1392 és 1396 közti időszakot kell tekintenünk. Viszont egyáltalán nem egyeztethetők össze a feltevéssel, hogy 1358 és 1364 közt készültek I. Lajosnak ugyanilyen jellel ellátott pénzei. Bernhardi életrajzi adatai alapján — a ma ismert forrásanyagra támaszkodva— azt kell gondolnunk, hogy a monogramját feltüntető veretek I. Lajos uralkodásának utolsó éveiben készültek. Tehát akkor, amidőn Schulek szerint az aranyforint verése szünetelt, a garasé pedig évtizedekre megszakadt. 20* 307