Budapest Régiségei 18. (1958)
TANULMÁNYOK - Mályusz Elemér: Az izmaelita pénzverőjegyek kérdéséhez 301-311
28-i oklevelére. 9 Ennek a munka jellegénél fogva kezünkbe kellett kerülnie. Csak az a véletlen, hogy az oklevélre rányomott egyik pecsét ábrájára vissza tudtunk emlékezni, amidőn Anjou- és Zsigmond-kori aranyforintok képein azonos jelet láttunk. Ez a jel a bulgáriai „mongólikus" és a magyar izmaelita jegyek sorozatában egyaránt az első helyen látható, ugyanígy a facsimilében közölt 1409-i oklevélen is balról a legelső s nem más, mint Franciscus Bernhardi nevének kezdőbetűiből képzett monogram. Az oklevél már magában is tájékoztat Bernhardi személy érői és vagyoni helyzetéről. Kitűnik belőle, hogy olasz származású (Gallicus) budai polgár s tehetős ember, mert a város közelében olyan aliódiuma van, amelyet nem is teljes egészében, hanem egy kőház s gyümölcsöskert nélkül 200 aranyforintért ad zálogba Rozgonyi Simon országbírónak. Az aliódium sem valami közönséges birtok. Ugyanaz, amelyet korábban Kunc ispán majorjának neveztek, a XV. század második felében pedig Szilágyi Erzsébet nyaralója lett. 10 Afekvőség értékéhez jól illik az oklevél szokatlan jellege. Szerencsés körülmény, hogy az ügylet nem a város tanácsa, de nem is hiteleshely, mint a budai káptalan előtt került megkötésre, mert akkor nem lett volna mód arra, hogy Bernhardi pecsétje rákerülve az oklevélre, napjainkig fennmaradjon. Ellenben a négy esküdt előtt tett ,,bevallás"-nak hitelességét Bernhardi nagyban emelte az országbíró, sot mindenki szemében azzal, hogy az esküdteknek — helyesebben: közülök háromnak — pecsétjei mellé a sajátját is odaillesztette. 11 1. kép. Felső sor : „Mongólikus" jegyek bulgár pénzeken, Réthy után. Alsó sor: A Montenuovo-jegyzék néhány magyar (izmaelita) pénzverőjegye Egyéb adataink, amelyek a XIV. és XV. század fordulójáról viszonylag nagy számban maradtak fenn, megerősítik az 1409-i oklevél vallomását. A belőlük kibontakozó képet nem lehet célunk korrajzzá szélesíteni. Ily feladatra azért sem vállalkozhatunk, mert nem ismerjük Pernhardinak sem 1387 előtti szereplésére, sem élete utolsó másfél évtizedére vonatkozó hazai okleveleinket, azt pedig még kevésbé tudjuk, hogy mily családból származott — csak firenzei származása bizonyos 12 —, hogyan s kiknek megbízásából, mily feladatok elvégzésére jött Magyarországra, mikor telepedett meg Budán, s mily olasz — kereskedő vagy bankár — társulatokkal tartott fenn kapcsolatokat. Ha mégis kissé részletezőbben ismertetjük a róla szóló megemlékezéseket, ezt azért tesszük, hogy az izmaelita-teória valószínűtlenségéről meggyőzzük az olvasót. Az első adat, amely Bernhardit fontos gazdasági vezető helyen mutatja, 1382-ből való. Ekkor I. Lajos reá és Szerecsen Jánosra bízta a harmincadispánságot, 13 azaz a behozatali és kiviteli vám kezelését. 1387-ben ugyanők Zsigmondtól a lucrum camerae ispánságát nyerték el, 14 , vagyis a már adóvá lett pénzverési illeték beszedését intézték, 1389-ben pedig ismét harmincadispánoklettek. 15 1392-ben Bernhardi egyedül a pénzverőkamarák ispánja, majd 1396-ban ugyanezen tisztén kívül egyszersmind a harmincadispánit is kezében tartja. 16 Munkaköreit a jó szakember biztonságával látta el. Aranyforintjait az utókor művészi kivitelük miatt dicséri, kortársai számára pedig neve szinte fogalommá lett. A harmincadispánok közül 1399-ben Zsigmond egyedül őt emelte ki, amidőn a soproniak számára egykori kiváltságaikat biztosította, 17 ugyanígy Garai Miklós nádor 1417-ben mindazok közül, akik a lucrum camerae ispánságot régi idők óta a sajátjuknak mondhatták, név szerint szintén csak őt említette. 18 Zsigmondot azonban nemcsak ispánságok vállalásával szolgálta. 1397-ben, amidőn Firenzében járt s onnan nagyobb mennyiségű szövetet hozott magával, 19 odautaztában a király megbízásából Velencében is tárgyalt, mégpedig eredményesen, mert a köztársaság elhatározta, hogy elküldi Magyarországra követeit. 20 Kapcsolata az uralkodóval számára is gyümölcsöző volt. Máskor ugyanis Zsigmond támogatta királyi 302
