Budapest Régiségei 18. (1958)

TANULMÁNYOK - Szilágyi János: Az aquincumi helytartói palota 53-77

kitűnt, hogy itt a találkozó falak kövei egybeékelődnek, vagyis a 43. sz. helyiség É-i és Ny-i fala egyazon periódus létesítménye. Viszont a 43. és 46. sz. térségek elválasztó fala simán, sőt hézaggal válik el az udvar felőli, déli faltól. Tehát egy későbbi periódusban alakult ki a 43. és a 46. sz. helyiség. Az alsóbb terrazzo padozat alighanem az udvar körüli folyosó végének korábbi burkolata (102,04 m A. f.). Űgy látszik, hogy itt végződött az U folyosó, igen erősen alapozott lezáró fallal, a helytartói lakrész előtt É felé elágazó, széles beugrás után, amely később a 46. sz. előcsarnok É-i keskenyebb nyúlványa lett. Eszerint a feltételezhető dunaági kikötőből, a végső kiépítettség állapotában, fedett folyosóban lehetett a helytartói lakrészhez eljutni. A nyolcszögletes (az 1. képen a 41. sz.) rész mozaikpadozata és négy, falba vágott fülkéje már a múlt századi beásás kapcsán elpusztulhatott. Öltöző helyiségnek használhatták, a fürdőhelyiség-sor előtt. Fűtőterének fenék terrazzo padozatát a 102,53—102,65 m A. f.-i szintre terítették (III. század eleje!). Fontos, hogy lejjebb, periódusvizsgáló szelvényünkben, nem mutatkozott korábbi vagy folyosóhoz tartozó padozatréteg, még udvari kerti út habarcs-sódersávja sem, tehát alighanem I. építkezés ezen a ponton a 41. sz. terem futószerkezete. A szomszédos (az 1. képen a 64. sz.) helyiség viszont megint korábbi periódust jelentő építkezés lehet. Megmaradt falfestészeti anyaga Marcus Aurelius idejére utal, de a felső padlószintje alatti rétegből olyan apró leletanyag került elő, amely a II. század első feléből keltezhető. ÉNy-i sarkában a fugák kihézagolásával megállapítható volt, hogy a falak kövei egymásba ékelődnek ; tehát a későbbi periódusban a 64. és a szomszédos 63. sz. helyiség egyszerre nyerte el végső idomát. A felső terrazzo padozatot, amely 13 cm vastag, a 102,63 m A. f.-i szinten terítették le. Alatta 70 cm magas feltöltés található, a mélyebben fekvő szintmagasság viszont, nagyjában tekintve,*megfelel a K-ről szomszédos helyiségek korábbi periódusának. A felső terrazzo padozat felszíne felett 85 cm magasan feküsznek a 64. sz. helyiség DK-i és D-i ajtószintjei. Talán medence volt itt a későbbi periódusban, 8,8x10,7 m-es natatio. A helyiség ezen rendeltetését világíthatja meg az is, hogy terében É—D és K—Ny irányú csatorna találkozik. I. sz. 120, majd 215 körül folyt ezen a helyen építkezés. A kisméretű 62. sz. helyiség fűtőterének mintegy 10 cm vastag terrazzo fenékburkolatát a 102,60 m A. f.-i szintre helyezték. Ez a talajnívó a III. század elejének felülete a palota terében (továbbiakban a szintmagasságokhoz : 4—5. kép). A kis helyiség, amelynek mozaikjából nyomok is alig maradtak fenn, talán szintén öltöző lehetett. Az ÉNy-i sarok fürdőmedencéi alá részben a 61. sz. helyen, egy szűk (4 m széles) udvarban épített három kemencéből végezték a fűtést. Falépcsőn, esetleg létrán vagy csiga szerkezetfélén hordhatták le a hasábfákat a kemencecsoportnak mélyen levő (munkapad) nívójára. A többi öszszes fűtőkemencéhez közvetlenül udvarból vagy (idővel) udvarmenti folyosón át, vagyis úgy vihették az öles fahasábokat, hogy a nyilvánvalóan „szurtos", fát szállító rabszolgáknak nem kellett a belső helyiségeken átjárniok. Egyedül a 61. sz. fűtőudvarnál volt az a helyzet, hogy csak az egyik legdíszesebb termen, a 63. sz. mozaikos csarnokon át lehetett, alighanem a 73. sz., legközelebbi külső udvar készletéből, behordani a tüzelő anyagot. Ez a kemencecentrum csak a téliesebb időkben lehetett üzemben, amíg a 63. és a 68a sz. helyiségek mint nyári medencék használaton kívül voltak. A fűtőudvar É-i oldalán volt a csatornanyílás, amelyen lefolyathatták a fűtőudvarba hullott csapadékot a 63. sz. terem padozata alatt futó csatornába. Az udvarban egyébként mintegy 2 m magasan létesült a 63. sz. teremből nyíló ajtó a fűtő aknája felett ; ez olyan magasság, amelyben akár tető alatt is mozoghattak a fűtők (4. kép). Az 57. sz. elliptikus medence építménye a palota végső kiépítésének alaprajzában az É-i szárnyból kiugrik a belső nagyudvar terébe. Első ízben 1857-ben tárták fel. A Nemzeti Múzeumba már ekkor vittek be leleteket ,,a Hajógyárszigeten oly caldariumból, amely lombozatokkal ékes mozaikkal volt kipallózva . . .".

48 Ebből a mozaikból mi már csak a fehér szegélyt találtuk meg (103,86 m A. f.-i szinten ; 4. kép). Sacken B.-ék a jelek szerint modern téglákkal kijavították a medence oldalait. Egy ideig fenntarthatták, megtekintlietően, talán az 58. sz., szomszédos kerek helyiség maradványaival együtt. Hamarosan azonban ennek a műemléknek a gondozása is feledésbe merült, és ismét betakarták az antik romokat gyári salakkal. 63