Budapest Régiségei 18. (1958)

ANYAGKÖZLÉSEK - Bökönyi Sándor: A budai Várpalota ásatásának állatcsontanyaga, XIII-XVII. század 455-486

BÖKÖNYI SÁNDOR A BUDAI VÁRPALOTA ÁSATÁSÁNAK ÁLLATCSONTANYAGA XIII — XVII. SZÁZAD A budai várpalotában 1948-tól a mai napig folytatott ásatások igen nagy mennyiségű állatcsontot hoztak felszínre. Az előkerült állatmaradványok nagyrésze régészetileg pontosan datált (jórészt pénzekkel). Jelen dolgozat keretében az előkerült óriási anyagból ezeket a jól datált maradványokat kívánjuk ismertetni. Ezeknek száma mintegy 1200 darabra rúg. Az anyag természete szerint két csoportba osztható, éspedig egy előzetesen szelektált és egy előzetesen nem szelektált csoportba. A két csoport közül az utóbbi az értékesebb, mivel ezt faunisztikai és morfológiaifajtatani vizsgálatokra egyaránt fel lehet használni, míg az első csoportba tartozó állatmaradványok csak morfológiai-fajtatani szempontból értékelhetők. Az előkerült anyag régészeti kor szerint igen széles skálájú : az őskortól az újkorig tartó időszakból való. Legnagyobb része XIII—XVII. századi rétegekből került elő, így pl. a faunisztikailag értékelhető XIII. és XIV. századi anyag is. A 472. oldalon levő táblázaton mutatjuk be a csontok korok, illetve fajok szerinti megoszlását. [A török rétegek anyagánál az egyes fajoknak csak a jelenlétét (+) vagy hiányát ( —) jelöljük, mivel innen csak előzetesen szelektált anyaggal bírunk, amelynél az egyes fajok gyakoriságára nem következtethetünk.] A lelőhelyről összesen 25 állatfaj maradványai kerültek elő. A 25 faj közül 13 emlős, 6 madár, 2 hal és 4 puhatestű. Az emlősök között 7 háziállatfaj (ló — Equus caballus L. ; szarvasmarha — Bos taurus L. ; juh — Ovis aries L. ; kecske — Capra hircus L. ; sertés — Sus scrofa domestica L. ; eb — Canis familiáris L. ; macska — Felis domestica Briss.) és 6 vadállatfaj (őz —- Capreolus capreolus L. ; szarvas — Cervus elaphus L. ; vaddisznó — Sus scrofa férus L. ; farkas — Canis lupus L. ; hermelin — Mustela erminea L. ; nyúl -— Lepus sp.) van. A 6 madárfajból 5 házimadár (tyúk — Gallus domestiCus L. ; páva — Pavo eristatus L. ; pulyka — Meleagris gallopavo L ; házilúd — Aneer domesticus L. ; házikacsa — Anas domestica L.)

5 egy pedig meghatározhatatlan vadmadár. A halak közül a harcsa (Silurus glanisL.) és a csuka (Esox lucius L.), a puhatestűek közül az éti csiga (Helix pomatia L.), az osztriga (Ostraea edulis L.), az Unió crassus bosnensis és egy közelebbről meg nem határozható Unio-faj fordul elő. A faunában két feltűnő jelenség figyelhető meg. Az egyik az előforduló fajok nagy száma, a másik pedig a vadállatfajok mind faj-, mind pedig egyedszámra nézve gyakori előfordulása. (Különösen nagyszámú vadállatcsont került elő a törökkori rétegekből ; sajnos a fentebb említett okok miatt e rétegek anyaga statisztikai vizsgálatra alkalmatlan.) Az európai középkori lelőhelyek közül eddig itt került elő legtöbb faj. A különböző korok közül — mint már említettük — kettő bír a lelőhelyen olyan anyaggal, amely statisztikai vizsgálatra alkalmas, éspedig a XIII. és XIV. század. Mindkettő anyagában a szarvasmarha foglalja el az első helyet (1. kép). Általában csaknem minden európai középkori településen igen nagy számban fordulnak elő a szarvasmarha csontjai. Reich szerint Wollin 1170— 1340-es rétegeiben 32,5%-ban, a középkortól az újkorig terjedő rétegekben pedig 24,2%-ban fordult elő.

1 Herre Hamburgban (VII—XV. század) a leggyakoribb vágóállatnak találta,

2 Nobis pedig Alt-Lübeckből 67,7%-ban mutatta ki.

3 Hazai viszonylatban Zalaváron (IX—XV. század) 28—32%-kal a sertés mögött a második helyet foglalja el,

4 Kardoskúton pedig 47,7 %-os előfordulással az első helyen van. Ha az egyes állatfajok számarányának az évszázadok folyamán végbement változásait figyeljük, megállapíthatjuk, hogy a budai vár anyagában a XlII-tól a XVH. 455