Budapest Régiségei 18. (1958)

TANULMÁNYOK - Szűcs Jenő: A középkori építészet munkaszervezetének kérdéséhez 313-363

bői, Modorból, Köpéséről, Récsérol, Oroszvárról, Püspökiből stb. jöttek a napszámosok. A várépítésnél, amelynek kivételes arányai már az eddigiekből is kezdenek kibontakozni, feltűnően nagy számban alkalmazták őket, létszámuk már a második héten eléri a 70-et, a harmadikon a 100-at, s aztán 120 és 130 körül állapodik meg, de néha még ennél is magasabb, pl. a május 17—22 közti héten 154. Megjegyzendő, hogy a három napszámos réteg közül mindig az elsőben dolgozott legtöbb bérmunkás. Arra a kérdésre, hogy a pozsonyi királyi várnak melyik részét építették a kérdéses időszakban, nem tudunk határozott feleletet adni, a számadás ebben a tekintetben meglehetősen szűkszavú. Mindenesetre több falat húztak, illetve március 8-án, amikor a nyári építés megindult, már több — nyilván az előző évben épített, részben befejezetlen — fal állt. Az első héten ugyanis kötelet készítettek a,,kisfelvonó"-hoz, amely a „nagyobb faló n" (in maiori nrwro)működött, a későbbiekben több vonatkozás alátámasztja, hogy egyidőben több falon, döntően a zonban a „nagy fal"-on dolgoztak. A vásárolt quadereket ,,

supra magnum murum" faragták a kőfaragók, ezek egy része a jelek szerint a bolthajtásokhoz volt szükséges. A gyámköveket (krakstan = Kragstein) is a „nagy fal"-hoz készítették. Többször találkozunk boltozatokkal (testudines), ezek egy része ekkor már teljesen kész lehetett, mert a kőművesekkel szerződést kötöttek a boltozatok befalazására (muratio supra testudines). A nagy felvonószerkezet ,,

penes portum Danuby" állt. Annyi kétségtelen, hogy semmiesetre sem külső várfalról, erődítési munkálatokról van szó, hanem épületről, magának a várpalotának építéséről. Egy helyen, a falazókkal való szerződéskötés alkalmával, május 16-án kifejezetten meg is mondják : ,,. . . minari domus in altum." A „domus" Pozsonyban, ha a várra vonatkoztatták, a király házát jelentette, tehát a várat magát, a „castrum"-és „Schloss"-szal szinonim jelentésű. így pl. avar építőmestere 1431-ben „pawmeister des Haws TAX Pressburg "-ként titulálja önmagát.

60 Ez'adatok azonosítása s beleágyazása a pozsonyi vár technikai építéstörténetébe — amennyiben lehetséges — a művészettörténészek feladata. A munkaszervezet egyes kategóriáinak bérezése — amennyiben időbérről van szó — egészen pontosan megegyezik mind a Pozsony városában ez idő tájt kialakult építőipari bérrendszerrel, mind a bécsi építőműhely munkabéreivel az 1420-as években. Néhány kategória kivételével mindenki hetibérben dolgozott. Nem így fizették a napszámosokat (ezek természetesen napibért kaptak, 8—12 dénár közt), a fuvarosokat (fuvaronként 18 dénár), a szerződésben dolgozó kőfaragókat (teljesítménybér) és a király megbízottját, aki évi salláriumot kapott. A kialakult ós mindig pontosan betartott hetibér a mestereknél 1 aranyforint ( — 180 bécsi dénár = napi 30 dénár), a palléroknál 5 schilling (== 150 d = napi 25 d), a legényeknél, valamint az építkezés jegyzőjénél és a másik két adminisztratív segédnél %> bécsi font ( = 120 d = napi 20 d), a műhelysegédeknél 2 schilling (== 60 d = napi 10 d). Mindez „nyári bér" (Sommerlohn) volt, azaz a munkabérszabályzatokban február 22 és október 16 közti nyári építési idényre megállapított fizetés. A téli bór rendszerint kb. 20%-kal volt alacsonyabb a nyárinál, így pl. a soproni 1460-i és a pozsonyi 1497-i szabályzat szerint a legények 20 dénáros nyári bórével szemben 16 dénár volt a téli napibér. Az időbérben dolgozó építőipari munkások a pénz mellett egész Európában kaptak bizonyos mellékes juttatásokat. A mesterek, néha a kőfaragólegények is, kaptak évente egy vagy két öltözet ruhát, egy-egy cipőt vagy csizmát, ezt olykor szerződésben is lefektették. Ezenkívül szokásban volt a „borravaló" (Trinkgeld), amit rendszerint egy-egy munkarészlet befejeztekor, egy fal felhúzása, boltozat befejezése stb. után osztottak ki a legények közt borban vagy pénzben. Bécsben és Prágában a kőművesek és ácsok időnként „fürdőpénzt"-t (Badegeld) kaptak. Végül szokásban volt a nyári és téli idény befejeztekor „Schlussgeld"-et kiosztani a munkások közt. Ezek a kisebb, alkalomszerű juttatások valószínűleg a pozsonyi építkezésnél sem hiányoztak, hiszen általánosan elterjedtek voltak városainkban (az eperjesi templomépítkezésnél pl. „bibales", „balneales" egy-egy munkaszakasz lezárása után), de minthogy a fennmaradt számadásrészlet a rendszeres, hetente kifizetett béreket tartalmazza, innen kimaradtak. A pozsonyi munkabérek lényegében az európai bérnívón mozogtak. Széleskörű statisztikai felmérés eredménye szerint (a különböző pénznemeket belső színezüsttartalmuk grammsúlya alapján közös nevezőre hozva) Nyugat-Európában az átlagos kőműves, ács munkabér 1425 és 1450 közt 6,53 g volt.

61 Pozsonyban, minthogy a bécsi ezüstdénár színezüsttartalma ekkor 0,25 g volt