Budapest Régiségei 18. (1958)

TANULMÁNYOK - Mályusz Elemér: Az izmaelita pénzverőjegyek kérdéséhez 301-311

aranyforintot, 24 — egyenként öt márka súlyú — gyertyát és egy mázsa olajat szolgáltat be az esztergomi egyháznak s oly kötelezettséggel, hogy Buda melletti majorjának hasznából fogja pótolni a hiányt, ha a ház jövedelme nem fedezné a bért.

24 Mindez úgy hangzik, mintha Kanizsai 2600 aranyforint értékű alapítványt tenne egyháza javára, az ingatlan kezelését azonban nem bízza reá, mert biztosabbnak és hasznosabbnak látja, ha háztulajdonra betáblázott járadékot juttat neki. A különös csak az, hogy a járadék meglepően alacsony, mivel ez rendesen a tőke 10%-a szokott lenni.

26 Egy másik esetben kb. ily összeget is tett ki. Itt Kanizsai Miklós tett alapítványt az örményesi pálosok javára, két budai házát terhelve meg örökjáradékkal s ismét Bernhardi volt az, aki az ingatlanokat bérbe vette. A két ház burgrechtjét a tárnokmester 1392-ben így állapította meg : 60 aranyforint, két mázsa olaj, egy korsó tinnhal és 100 db só, s egyszersmind megengedte, hogy az olaj beszolgáltatását 20, a halét pedig hat aranyforinton meg lehessen váltani.

26 A házak egyikét Bernhardi 1398-ban 600 forintért, forintját száz új dénárral számítva, eladta egy brünni származású budai polgárnak. A járadékot most meg kellett osztania. Bizonyára azért, hogy nagyobb vételárat érhessen el, a házra igen alacsony terhet hárított. Mindössze egy mázsa olajat és a halat 5. kép. Bernhardi 1408. november 10-i levelének aláírása kellett az új tulajdonosnak beszolgáltatnia, amit azonban 16 aranyforintért meg is válthatott.

27 A másik házat ily módon aránytalanul magas járadék : 70 aranyforint és száz só terhelte. Megtartása nyilván rossz üzlet lett volna Bernhardi számára, ezért félév múlva lemondott róla s visszaadta a pálos kolostornak.

28 Ha összeszámítjuk a két ház együttes censusát és a mesterkedéssel 600 forintra feltornázott vételárú ház mellett a másik értékét 400 forintra becsüljük, a házak és a census között valóban 1 : 10 arányt kapunk. Mellőzve a kérdés feszegetését, hogy a tárnokmester miért adott 600 forintos ajándékot Bernhardinak -~ az ügylet lebonyolítása ugyanis ezt eredményezte számára —, példánk meggyőzően bizonyíthatja, mily aránytalan különbség volt az érsek által megvásárolt 2600 aranyforintos ház vételára és burgrecht je között, önkéntelenül is felmerül a kérdés, vajon nem a vételár volt-e magas? Ha figyelembe vesszük, hogy 1403-tól kezdve 14 éven át, Kanizsai haláláig Bernhardi az érsek engedélyéből csak évi 25 aranyforintot fizetett bérlet címén,

29 1425-től pedig ez az összeg a major censusával együtt 32 forintot tett ki

30 — a kérdésre igennel kell felelnünk. Magyarázatot, hogy miért fizetett a házért értékén felül, később próbálunk találni. Egyelőre elég levonnunk a következtetést, hogy adataink Bernhardi és a Kanizsaiak közti szoros üzleti kapcsolatról tanúskodnak. Ezek után nem hatnak túlzás gyanánt Bernhardi 1408-i szavai, hogy Himfi Benedek, az egykori bulgár bán és temesi ispán, „nagy jó ura és barátja volt", Marcali Miklós, volt erdélyi vajda pedig bizalmas ügyeiben tanácsért fordult hozzá, önérzettel jelenthette ki ugyanekkor, hogy családja, házanépe köztiszteletben áll, s ha valakit befogad családja, annak becsületessége felől senkinek sem lehet kétsége.

31 Bernhardi életkorát csak találgathatjuk. 1422-ben még élt, de 1424-ben már néhainak mondják; 1393-ban felnőtt fiai voltak, 1424-ben pedig legidősebb fiától származó unokája is 304