Budapest Régiségei 18. (1958)

TANULMÁNYOK - Mályusz Elemér: Az izmaelita pénzverőjegyek kérdéséhez 301-311

MÂLYU8Z ELEMÉR AZIZMAELITA PÉNZVERŐJEGYEK KÉRDÉSÉHEZ Béthy László, akinek nevével a Corpus Nummorum Hungáriáé elválaszthatatlanul összeforrott, utalt először arra, hogy a XIII. századi magyar pénzeken látható „mongólikus jegyek" az írásos emlékeinkben emlegetett izmaelita kamaraispánok működésének tanújelei.

1 A XIII. századra vonatkozólag kétségtelenül helyes megfigyelésének alátámasztására és igazolására Anjou-kori adatokat is felemlített, ezzel azonban téves következtetések útjára lépett. Az I. Lajos idejében kamaraispáni tisztségeket viselő Szerecsen Jakabot és Jánost ugyanis nevük alapján izmaelitáknak mondotta, pénzverőjegyük, a szerecsenfej és Besszarábia címere, a három szerecsenfő hasonlósága alapján származási helyüket is rögzíthetni vélte s mindebből megállapította : ,,A szaracénok vagy izmaelita kereskedők nem tűntek el az országból a tatárpusztítással, hanem elmagyarosodtak, s mint ilyenek, még I. Lajos korában is, régi foglalkozásaik űzése közben tűnnek föl s még nagyobb fényben, mint az Árpád-házi királyok alatt."

2 Az izmaelita kamaraispánoknak ez a feltételezett XIV. századi szerepe elhatározóan befolyásolta Schulek Alfrédot, amidőn az Anjou-kori pénzeket időrendbe szedte.

3 A bulgár pénzeknek Réthy által összegyűjtött mongólikus jegyeit szembeállította a XIV. századi magyar pénzek verőjegyeivel, amint ezeket ugyancsak Réthy egy táblázaton összeállította s azután egyes típusok hasonlósága alapján bizonyos magyar véreteket izmaelita eredetűeknek nyilvánított.

4 A hasonlóság, mint a Schulek tanulmányából átvett két ábra mutatja, valóban nagy, mivel pedig Horváth Henrik művészettörténeti elemzésével előzőleg már bizonyossá tette, hogy a magyar sorozatban első helyen látható pénzverőjegy budai véreteket jelöl,

5 az elmélet tovább fejlődhetett. Schulek most már bizonyosnak vette, hogy az izmaelita kereskedőknek Réthy által általánosságban feltételezett XIV. századi szereplése Budán valóság volt. Szerecsen Jakab ispánt tehát budai polgárnak mondta, amiben igazat is kell neki adnunk, mivel a Szerecsenházról írásos adat tanúskodik, de ugyanennek tekintette Chimlei Péter ispánt is, amit már nem fogadhatunk eL/ mert egyedüli érve az, hogy a név izmaelita. Bármennyire tartjuk tehát valószínűnek, hogy Chimlei mint budai kamaraispán itteni polgár volt — s reméljük, hogy ezt bizonyító írásos adat még fog előkerülni—,- nevének állítólagos izmaelita jellege magában nem elegendő bizonyíték. Schulek végül már egész izmaelita kolóniát vélt felismerni Budán. A pénzverő jegyek ábráin első helyen láthatót ugyanis megtalálta I. Lajos és Zsigmond oly pénzein, amelyeket 1358—1364 ? és 1387—1420-ra datált

6

, s mert így egy ember működéséhez az nem volt hozzákapcsolható, logikusan feltételezte, hogy az talán kollektív jegy. „A kamarabérleti szerződések gyakran említik minták gyanánt a »per cives Budenses fabricatae« pénzeket ; talán e »budai polgárok« közül a pénzveréssel foglalkozók által testületileg, egyetemleges felelősséggel készített pénzeket jelölték így?"

7 Az elméletet ingatag alapokon nyugvónak érezzük. Szerencsénkre — ugyan ki is bírálna szívesen egy hipotézist, amelyről tudja, hogy szerzőjének szívéhez közel áll — maga Schulek kifejezést adott a helyes tudományos felfogásnak, amidőn megjegyezte, hogy a teóriájára épülő korrendet egyáltalán nem tartja „változtathatatlannak, véglegesnek".

8 Kijelentésére hivatkozva kötelességszerűen vonjuk kétségbe az Anjou-kori pónzverőjegyek izmaelita eredetét, miután a véletlen szeszélye oly bizonyítékot juttatott kezünkbe, amely az elmélet egyik legerősebb pillérét dönti romba. A. „véletlen" kifejezést azonnal magyaráznunk kell. Nem az az esetleges, hogy ráakadtunk a Zsigmondkori Oklevéltár anyagának gyűjtése és kiadása közben több budai esküdt 1409. július 301