Budapest Régiségei 18. (1958)

TANULMÁNYOK - Holl Imre: Középkori kályhacsempék Magyarországon : 1., Az udvari központok műhelyei és hatásuk a vidéki fazekasságra, XIV. század-XV. század közepe 211-300

A II. csoport példányai Budán a Csonka torony előtti második udvar legalsó szemétrétegében XIV. századi pénz, illetve a keleti sziklaudvar legalsó rétegeiben (8—9. R.) Zsigmondkori pénzlelettel együtt kerültek elő. A III. csoport budavári darabjai a Csonka torony melletti borospince 1—4. rétegében XIV. századi kerámia kíséretében és a torony építésekor betöltött rétegben, illetve alapfala mellett, más darabok pedig az északi kaputorony melletti előbb már említett rétegben feküdtek ; az utóbbi lelőhelyről való a szarvasos csempe is. A kísérő leletek tehát egyöntetűen arra mutatnak, hogy a kályhákat Zsigmond uralkodásának elején, legkésőbb a XIV. század utolsó évtizedében lebontották, tehát a kályhák az Anjouk palotáihoz tartoztak. Ezt a meghatározást a csempék stílusának vizsgálata is alátámasztja ; főleg az I. csoport figurális részletei, mint a kis szobrok vagy Sámson ruházata, mutatnak a XIV. század második felére jellemző vonásokat. A III. csoport esetében az ábrázolt címerek is ezt erősítik meg. A bemutatott csempék technikai sajátságaiból arra következtethetünk, hogy készítésüknél legkevesebb négy különböző fazekasmesterrel, illetve műhellyel számolhatunk. Az I. csoport műhelye vörösre égő agyagot használ és csak a sárga, engobe nélkül felrakott ólommázat ismeri ; egy másik csoportnál ezzel szemben csak fehér cserepet találunk. A II. csoport mestere nem rendelkezik saját negatívokkal és mások műveiről vett lenyomatokkal segít magán. A III. műhelye már a cserép- és mázfajták bő sorozatával rendelkezik. Még feltűnőbbek az egyes mesterek közötti különbségek, ha a plasztikai megoldást tekintjük. Az első kályha mestere azonos a kivitelező fazekassal : a fülkébe állított lovagalakok önálló kisplasztikái alkotások, amelyeket szabadkézzel formálva, nem pedig negatívból készítettek. Ugyanígy a kötetlen mintázás nyomait viseli a Sámson-csempe és a sárkányos csempe is : Sámson haját és a sárkány fogait a lágy agyag bevagdalásával formálták, a fület külön ragasztották fel, ugyanígy kis felrakott gömbökből készülnek a szemek és a ruhák díszei. Különösen a sárkányfej tanúsítja a mester művészi képességeit ; egyéni értékei mögött — akár ösztönző példaképek, akár gyakorló műhelymunka formájában — a virágzó XIV. századi magyar szobrászat áll. A II. csoport mestere nem tud önálló kompozíciókat készíteni, de a lenyomott negatív hibáinak kijavítása közben további díszítésbe fog, amelyen érződik a horror vacui, a jellegzetes díszítőszemlélet. A III. csoport mestere a mérműves elemek felhasználása mellett csak heraldikus díszítést alkalmaz, a figurális kompozíciókat kerüli ; alacsonyan domborodó rajzos plasztikája kiérlelt, dekoratív hatású. A tematikai felfogás is különbségeket mutat. Az első kályha kiképzése semmiféle utalást sem rejt a megrendelő személyére, csak a kor általános udvari levegőjébe illeszkedik. Vadászjelenetek és bibliai, allegorikus témák, de ezek is jellegzetesen az udvari művészet megfogalmazásban : Sámson ószövetségi alak jellegét elvesztve koronával, sarkantyúval jelenik meg és küzdőtársát az oroszlánt is korona emeli a bibliai múltból a lovagvilág mesetémái közé. Az eddigi leletek arra mutatnak, hogy a kályha csak két példányban készült el, Buda és Visegrád számára. A III. csoport kályhája — és más, ma még csak részben ismert darabok — hangsúlyozottan utalnak a királyi megrendelőre : a szokásos mérműves csempéktől eltekintve mindenütt a királyi címer vagy annak elemei tűnnek fel. E csoportnál, a szűkebb értelemben vett technikai feladatot tekintve, már nagy műhelygyakorlatra vall az alkalmazott mázfajták gazdagsága és az is, hogy az eddigiek közül ez a kályhafajta készült a legtöbb példányban : a budai és a visegrádi palotában felállított különböző színű példányok mellett az esztergomi várba és a pesti királyi házba is jutott belőle. A műhelyek helyének és a készítés korának pontos meghatározására alkalmas adatokat ma még nem ismerünk. A középkori magyar fazekasság a XIV. század elején kezd a háziipari kötöttségekből kiszabaduló önálló élethez, és ebben — a leletek tanúsága szerint — az udvari centrumoknak nagy szerepük volt. A közönséges használatra készült kerámia azonban eddig nem mutat semmi kapcsolatot a kályhák műhelyeivel. A XIV. század folyamán a közép-európai fazekasság még alig készít mázas edényeket ; csak egy kiemelkedőbb központot ismerünk eddig, 226