Budapest Régiségei 18. (1958)

TANULMÁNYOK - Nagy Tibor: Az aquincumi ún. festőlakás 149-189

Még az első periódus végén (a II. század utolsó évtizedei) átfestették a 3. sz. helyiségei. A korábbi festés felületét feltörték, majd két rétegben 4,6—5 cm vastag, erősen kavicsos, soványított habarcsot kentek föl, s erre alig 1 mm vastag stukkóréteget húztak. Az átfestés különben az első festésnél alkalmazott falbeosztás rendszerét és dekoratív elemeit újította fel. Az egyszerű föcsölt lábazat fölött fehéralapú girland-díszes nagyobb mezők váltakoztak növénydíszes keskeny mezőkkel (32. kép).

101 Az egyetlen eltérés, hogy a lábazat és a középmezők közé sötétvörös vonalmárványozással inkrustált keskeny, vörösalapú frízszalagot iktattak. A díszített falfelületet felül szélesebb vörös sáv zárta le, amelyre barnássárga tónusban tartott többsávos festett párkány következett.

102 A lakóház második periódusában az 1 — 8. sz. helyiségek falfestését nem újították meg. A második építési periódus elejére tehető viszont a D-i portions (9. sz. helyiség) első kifestésé (38. kép).

103 A fehér alapszínű lábazatot függőleges vörös sávok osztották mezőkre, amelyeket fekete foltmárványozás díszített. A középső falfelületen függőleges kék sávoktól elválasztott sárga- és feketealapú mezők váltakoztak, s ezekben zöld korongok, illetve (a feketealapú mezőkben) zöld, fehér és vörös színű növényi ornamensek foglaltak helyet. A III. század 20—30-as éveiben a D-i porticust átfestették (22,39. kép).

104 A korábbi festést fehér mésztejjel vonták be s a középső falfelületen erre nagyobb fogazott köríveket, virágokat festettek barnásvörös színben. A lábazati festés mintája nem ismeretes. Stílus ós festéstechnika alapján a lakóház falfestményeit három csoportba sorolhatjuk. Az elsőbe tartoznak a fehéralapú, girland-díszes falak, amelyek az első építési periódus elejére tartoznak (II. század 10 —20-as évek). A második csoportot a 3. sz. helyiség átfestésének és a 9. sz. helyiség első kifestésének dekorációja képviseli (az első építési periódus vége és a 2. periódus eleje, II. század utolsó harmad). A harmadik csoportba tartoznak a D-i portions átfestésének maradványai (második periódus, III. század 20—30-as évek). Az első csoport festésénél az alapszíneket fresco buono, majd ezt követően a belső ornamensek nagy részét al secco (valószínűleg tempera) technikával festették. A második csoportnál a festést ugyancsak még a nedves falfe-ületen kezdték meg. A részletek kidolgozása azonban itt is már a száraz falon történt. A külön tectoriumot nélkülöző harmadik csoport festése viszont kizárólag al secco történt, éspedig valószínűleg tempera eljárással. A FALFESTMÉNYEK ELSŐ CSOPORTJÁNAK KIDOLGOZÁSA ÉS KORA A tórmólység és a perspektíva kérdései a Flavius -kori falfestészetnek csupán a fantasztikus architektúra-festést követő irányában jelentettek komolyabb problémát, amelyet a római dekoratív falfestészet, az újabbkori festészet számításokon alapuló exakt perspektívájától eltérően, gyakorlati módon igyekezett megoldani.

105 Az architektúra-festéstől elforduló és az emberi alakábrázolástól is idegenkedő Havius-kori egyszerű dekoratív falfestészetben azonban nem a perspektivikus ábrázolás, sem az ezzel összekapcsolt térprobléma megoldandó feladatként nem jelentkezett. Az egymást váltó nagy egyszínű mezők, illetve a falfelület nagyobb részére vagy egészére kiterjedő egységes alapszín ezeknél nem a hátrafelé mélyülő tér kiinduló felületét jelentette, mint a különböző természetű áttörésekkel fellazított falfelületeknél, hanem ellenkezőleg a dekoratív ábrázolást hátul lezáró összefüggő alapsíkot, amelyen (amennyiben ez összeesett a képsíkkal) vagy amely előtt (amennyiben különböző volt a kettő) terült szét a felületen az ábrázolás. Elmosódott kontúrrajzzal, az alapszínnel harmonikusan összeolvadó színezéssel azonban az előbbi esetben is lehetséges volt az egyes dekoratív elemek testszerű, háromdimenziós ábrázolása. Az erős színkontraszttal dolgozó Flavius-kori dekoratív festészet a fokozatosan tompított színek harmonikus összeolvadásának térképző lehetőségeire azonban csak ritkán épített. A térképzetet többnyire nem a zárt, összefüggő alapsík fellazításával, hátrafelé történő kimélyítésével, hanem a lezárt felület előtt teremtették meg. Az alapsík és az eléje helyezett képsík ilyenkor egymáshoz egész közel helyezkedik el és csak figyelmes elemzéssel választható szét. Az aquincumi festett épület legtöbb helyiségében az egész felületre kiterjedő melegebb árnyalatú fehér alapszínt találjuk meg, amelyet a vertikális és horizontális tengelyeket kihang168