Budapest Régiségei 17. (1956)

TANULMÁNYOK - Voit Pál - Holl Imre: Hunyadi Mátyás budavári majolikagyártó műhelye 73-150

engedtük azt is, hogy e találmány eredetének útja olyan területen át vezet, amely az eddigi szakirodalom látóhatárán — érthető módon — teljesen kívülesett.

63 Mátyás budai majolikagyártó műhelyének munkásai a műhely felbomlása után szétszéledtek. Amint láttuk, a vezető mester Ausztriába vitte át a magyar keramika technikai vívmányával gazdagított művészetét. A kisebb mesterek azonban itthon maradtak. Ismerték az ónmáz előállításának titkát, de alig voltak birtokában az ónmázas égetés bonyolult mesterségének. Az ón- és ólommáz együttes égetésének kényes munkájához pedig a várpalotában megszüntetett olasz rendszerű kemence is hiányzott. Olyan megoldást kellett találniok, amely a különnemű mázak összecsorgásait megakadályozza. A reliefes mintázás a kályhacsempéknél bevált, s a kívánt célt ezzel el lehetett érni. Az edények felületénekdíszítése nehezebben volt megvalósítható ilyen módszerrel. Az ötlet, amely a megoldást magában rejtette, valóban a nép szellemében fogant, egyszerű és a kétkezi munka tapasztalatából adódó újítás volt. Az alig megszikkadt edény felületébe éles késsel »metélt« választóvonalak — mint az ötvöszománc ágyai — elkülönítették egymástól a különnemű mázakat és az égetési nehézségeket egycsapásra kiküszöböl- 64. kép. Királyábrázolásos kályhacsempe ték. A száradó agyagfelületen a minta határvonalai Krakkó. A waweli ásatásokból nak bemetélése nem engedett ugyan könnyed vonaljátékot, lágy fordulatokat és átmeneteket, mint az ecset, ezért kedveltebb a csíkokból, egyenes metszésekből alakított díszítmény. Ahol indás-virágos mintával találkozunk, a rajz ott is kemény, éles csúcsokból és merev hajlatokból áll. Elmondhatjuk, hogy ez a kissé szokatlan és merev díszítőstílus teljes egészében a technika és az anyag alárendelt, de mégis művészi szépségű kifejező formája. Fazekasaink alkotásai az ötvöszománc villogó színpompáját, a vonaljáték dekoratív szépséget és az edényformák kiegyensúlyozott erejét egyesítik magukban. A gazdag magyarországi leletanyagból ki kell emelnünk a füleki vár kútjából származóáttört falú, talpas díszedényt, amely a többi ottlelt, bekarcolt díszű és applikált rozettákkal ékesített edénnyel együtt a magyar keramika középkori alaktanába illik, és keletkezési idejét az 1500 körüli évekre helyezik.

64 A pilinyi leletből származó díszkancsó egy egész új magyar edénytípus sorát nyitja meg. A gömbös testen fehér-sárga-fehér-zöld gerezdes sávok, ül. csürlők töltik ki a fehér alapból plasztikusan kiemelkedő, borostyánbarnával színezett négy tarajos borda közötti felületet. A nyakon kettős gyűrűben ékszerű fogazatsorok futnak körbe. Ezt a típust, amelynek pompás töredékes darabjai kerültek elő a budai, az egri, füleki és legújabban a szolnoki várásatások területéről,

65 a plasztikus bordadísz bizarr és jellegzetes alakjáról »sárkány-taraj

as« edénynek neveztük el. A sárkány-taraj as kancsók csak magyarországi lelőhelyeken kerültek elő, bennök sajátos magyar formaérzés fejeződik ki. Adataink szerint valamennyi a XVI. század negyvenes évei előtt készült, de feltehetően a budai majolikaműhely felbomlása után, és a közvetlenül onnan szétszóródó fazekasok műhelyeinek termékei. Készítési helyük egyelőre nem rögzíthető. Ez idő szerint az sem állapítható meg, vajon egy fazekasközpont gyártotta-e valamenynyit, vagy több ilyen is foglalkozott készítésükkel. Esetleg e műhely ide-oda vándorolt a FelsőMagyarországtól délre fekvő területen, a központi királyi hatalom bomlása után, egyes oligarchák székhelyei és a törökjárta végvárak között.

66 133