Budapest Régiségei 17. (1956)

TANULMÁNYOK - Voit Pál - Holl Imre: Hunyadi Mátyás budavári majolikagyártó műhelye 73-150

(Felső-Ausztria) kolostor kályháiból való csempéknek minősíti, és azokat a fiókokat, amelyeket össze tudott vásárolni, egy kályhává építi össze. A kályhába beépített Ádám-Éva és püspök ornátusban ábrázolt alakok nyilván egy más — a tükörhöz viszonyítva kisebb méretarányú és korábbi kályha — nyomódúcainak felhasználásával jöttek létre. Az összes fiókok méretei sem egyeznek egészen, a felépítés sem felel meg a kor kályhatípusának, a fölső párkány és a baldachinok a sarokcsempék fölül hiányoznak, egyes darabokat egyszínű zöld ólommázzal öntöttek le (51. kép). Egyes csempéket ő és Joseph Folnesics előbbi közléseiben 1500 előtti, 1500 körüli és 1500 utániaknak keltez. Készítésük helyéről semmit nem tud, de a lelőhelyek zöméből és egy mühlvierteli fazekasnál lelt nem egészen azonos, de hasonló nyomódűcból, felső-ausztriai származásúnak tartja az egész csoportot, és a legszebb osztrák kerámiai termékekként iktatja Ausztria művészettörténetébe. A hasonló durvább és elmosódottabb plasztikájú nyomódúc, illetve az ilyennel megismételt példányok azonban csak az osztrák kismesterek másoló munkáját, az eredeti csempék későbbi sokszorosítását, a budai mester művészetének továbbélését bizonyítják. Az ónmázas eljárás elterjedésének útját — a Hirschvogel-teória bűvkörében — nem jól látja s annak datálási lehetőségét sem veszi észre. Nürnbergre gondol mint nyilvánvaló kiindulási pontra, nem törődve azzal, hogy Reinhart olaszországi útja 1533-ban játszódik csak le, Hirschvogelnek mint földmérőnek ausztriai szereplése 1535-re esik.

49 Azt sem ismeri föl, hogy az 1501-ből való hohensalzburgi díszkályhán a gótikus agyagművesség e legfőbb mesterművén még nem jelenik meg az ónmáz, következésképpen sem Nürnberg mint kiindulás, sem Salzburg mint közvetítő az olasz eljárás elterjedésében nem jöhet tekintetbe. Falke helyesen mutat rá, hogy a salzburgi díszkályha a gótikus művészet befejező akkordja, az ólommázas kályhák utolsó monumentális állomása. A bécsi és a felsőausztriai fiókok egy haladottabb, új stílusképhez tartoznak, ha korábban keletkeztek is. Származásukat azonban sem Salzburg fejlett agyagművessége, sem az Ausztriát nyugatról övező államok középkori kerámiaipara nem magyarázza. Viszont elég egyetlen pillantást vetnünk e művekre, hogy ráismerjünk a »genre-képes« budai kályha mesterének alkotásaira. A fülkék keretezéséül mérsékelten alkalmazott gótikus architektúra szolgál. Innen sejtjük, hogy a megrendelés előtt mesterünk Bécsben járt és a Budán elkészített kályha stílusát ezzel a kerettel a bécsi főtemplom architektúrájához hangolta. A sekrestye kályháján ábrázolt témák épp oly világias tárgyúak, mint aminőket a budai vagy esztergomi palota számára készített. Ahol találunk is bibliai témát, mesterünk szinte profanizálja alakjait. Szent Kristóf vidám vagabundus alakjában jelenik meg, gúnyos ábrázata a budai »genre-képes« kályha sarokdíszének, a szatírfejnek mása. Az óriás fürtöt cipelő Josua és Chaleb — két szőlőmívelő paraszt sommásan mintázott arca — a budai »Jakab«-csempe rokona, a félrecsapott föveg és a barázdásan árkolt ruharedők pedig úgyszólván hasonmásai a mi darabunknak. A Figdor-gyújtemény »udvari bolondjá«-nak ábrázatán a bölcsesség és az eszelősség megdöbbentő és nyugtalanító kifejezése honol. Tekintetében számonkérő ítélkezés és megvetés. Ugyanaz a forradalmi hang ez, amelyet mesterünk a budai kályhán megütött. A Figdor-gyűjtemény másik darabján, a »kretén«-en hasonló felfogással találkozunk (46, 48. kép). Nem tévedhetünk nagyot, ha e fiókok első fogalmazását a budai »genre-képes« kályha közvetlen tartozékának tekintjük. A legköltőibb alkotások a Stefansdomból származó címertartó asszonyok. Viseletük alapján Moltheim 1500 körül keltezte ezeket, viszont Folnesics egy évtizeddel korábbra teszi keletkezésüket. A címertartó asszonyok fejének analógiáját a budai ásatások hozták napfényre. Két hasonló s mindenesetre azonos kéztől származó, baldachinos párkányról kikönyöklő asszony félalakját pedig az esztergomi feltárások juttatták kezünkbe (44 — 45, 60, 37. kép). Mesterünk többször járhatott a császári székvárosban. A dóm sekrestyéjének kályháját valószínű, hogy az ő jelenlétében rakták össze. Mátyás ^uralkodása alatt 1486-ban egy tarkamázas kályhát állítanak föl a bécsi városházán, erre okleveles adat is van.

50 Nincs ugyan adatunk arra, hogy ez milyen lehetett, de ha mesterünk kezétől származó ausztriai provenienciájú csempéink aránylag nagy számára gondolunk, az összefüggés lehetőségét fel kell vetnünk. A »genre-képes kályha mesteré«-nek további bécsi kapcsolataira a Stefansdom szentélyében álló ún. »régi stallum« is több utalást tartalmaz. Ernst Klebel a »Stefanskirche« karszékeinek monográfusa szerint a monumentális bútorzat Mátyás bécsi uralma alatt, 1486-ban készült.

51 A stallum 120